A lány, aki a hallássérültsége ellenére bravúrosan megküzdött a La Manche zúgó hullámaival, és ezzel új fejezetet írt a történelem könyvébe.

Kilencéves korában kezdett el úszni, és nem sokkal később, még a húszas évei előtt, már olimpiai bajnokként ünnepelték. De ez nem volt elég neki; elhatározta, hogy ő lesz az első nő, aki átússza a La Manche csatornát. 14 óra 34 perc alatt teljesítette a kihívást, ezzel Trudy Ederle 1926. augusztus 6-án örökre beírta nevét a történelem lapjaira. Az ő inspiráló történetéből könyv és életrajzi film is készült, amelyek tovább örökítik bátorságát és kitartását.

Már közel tizenkét órája lebeg a víz felszínén. A Franciaország és Anglia közötti csatorna tajtékja vadul dobálja testét: hol fel, hol le, hol tótágast állva, hol oldalra dőlve. A doveri fehér sziklák, csupán néhány kilométerre, már-már szellemként emelkednek ki a gyérülő fényből, míg Cap Gris-Nez, az a sziklás hely, ahol Franciaország partjainál a vízbe lépett, már több mint harminckét kilométerre és egy fél nappal ezelőtt eltűnt a hátországában.

A víz hőmérséklete épp hogy meghaladja a 15 és fél fokot, nem melegebb a környező levegőnél.

Cseppekben hullik az eső, miközben a fehér sapkás hullámok impozáns módon emelkednek, mintha a tenger haragját fejezik ki: minden egyes lökés olyan erővel csapódik le, hogy szinte megemeli a földet. Az erős szél, mint egy pajkos szellem, arcunkba fújja a vízpermetet, amely a hullámok csúcsáról szabadul el, üdítő frissességgel borítva be minket.

Trudy Ederle azonban szinte észre sem veszi ezt."

(részlet Glenn Stout Lány a hullámok hátán című könyvéből)

Gertrude Caroline Ederle 1905. október 23-án látta meg a napvilágot New York szívében, ötgyermekes család harmadik lányaként. Szülei, Henry Ederle és Gertrude Haverstroh, Németországból költöztek az Egyesült Államokba, így Gertrude és testvérei – a két idősebb nővér, Helen és Margaret, valamint a fiatalabb fiú, George és a lány, Emma – a német-amerikai kultúra szellemében nőttek fel. Az Ederle lányok igazi modern amerikai fiatalok voltak: kedvelték a divatot, a gramofonon hallgatott könnyűzenét, egymásnak tanították a tánclépéseket, szívesen jártak moziba, és télen a Central Park jégpályáján szórakoztak korcsolyázva.

Ötéves korában Trudy átesett a kanyarón, ami súlyos fülgyulladást idézett elő. Ez a fertőzés halláskárosodást eredményezett számára, amely mélyen befolyásolta egész életét.

Kilencéves korában, a New Jersey állambeli Shrewsbury folyó torkolatánál, ahol a családi nyaralójuk állt, felfedezte az úszás örömét. Édesapja, Henry, egy különös módszerrel segített neki leküzdeni a víztől való félelmét: a mólónál egy ruhaszárító kötelet kötött a derekára, majd óvatosan a mélyebb vízbe engedte. Ezzel a bátor lépéssel kezdődött el a kaland, amelynek során nővérei, Helen és Meg, fellelkesítve őt, megtanították a vízben való lebegés és a karcsapások szépségére.

Ederle mindössze tizenkét éves korában lépett be a Női Úszó Szövetséghez (Women's Swimming Association), amely a női sportolók számára jelentős mérföldkőnek számított. Ez a történelmi szervezet nem csupán a versenyzés lehetőségeit igyekezett bővíteni, hanem a nők választójogáért is harcolt. Tagjai elkötelezetten dolgoztak azon, hogy több női úszóversenyt szervezzenek, és hogy a női sportolók is méltó helyet kapjanak az olimpiákon.

Trudy Ederle, a WSA vezetőedzője, az olasz származású Louis Handley irányítása alatt tökéletesítette gyorsúszó tudását. Handley, aki egykori gyorsúszó és vízilabdázó, nemcsak saját olimpiai aranyérmeivel büszkélkedhet az 1904-es játékokon, hanem számos olimpiai bajnok nevelésében is jelentős szerepet játszott. Edzői pályafutása alatt Handley a tudományos megközelítést alkalmazta az úszásban, és kulcsszerepet töltött be az amerikai crawl, vagyis a modern gyorsúszás fejlődésében és elterjedésében.

1922. augusztus 1-jén a brooklyni Manhattan Beach-en rendezték meg a Nemzetközi Női Hosszútávúszó Bajnokságot, ami három és fél mérföldes (5,6 kilométer) nyílt vízi verseny volt. Ötvenkét női úszó állt rajthoz, köztük olimpiai érmesek. Mindenkit meglepett, hogy a mindössze 15 éves Trudy Ederle csapott győztesként a célba, közel egy perccel a többi versenyző előtt. Megismerték a nevét, és onnantól az úszás feltörekvő csillagaként emlegették. Egy nappal a hihetetlen győzelem után családi otthonukban interjú is készült vele, ahol kijelentette: még több versenyt szeretne nyerni, és részt venne az olimpiai játékokon.

Trudy az első világrekordját 880 yardos (körülbelül 804 méter) gyorsúszásban szerezte, ezzel ő lett a legfiatalabb világcsúcstartó úszásban.

Összesen 29 amerikai országos és világrekordot tartott 1921 és 1925 között.

Az 1924-es Párizsi Olimpián egy aranyérem és két bronzérem került a nyakába, de szívében mégis csalódottság mardosta, hiszen csupán a 4x100 méteres gyorsváltóban sikerült a dobogó legmagasabb fokára állnia. Franciaország földjén, a versenyek izgalmai után, egy új, merész álmok szöktek szárba benne: szeretett volna első nőként átkelni a La Manche csatornán, amely Angliát és Franciaországot választja el egymástól.

A La Manche csatorna az Atlanti-óceán azon része, amely elválasztja egymástól Anglia fő szigetét Franciaország északi partjaitól, illetve a Doveri-szoroson keresztül összeköti az Északi-tengert az Atlanti-óceán törzsterületével. Hossza 563 kilométer, legszélesebb részén 240, legkeskenyebb pontján, a Doveri-szorosban pedig 34 kilométer széles. A csatorna feletti felségjogot a part menti országok gyakorolják.

A következő évben az első próbálkozása sajnos nem hozta meg a várt eredményt. Az úszásra kijelölt napon, augusztus 18-án, a dagály különösen intenzív volt. Az öt-hat óránként bekövetkező árapályváltozások miatt nem tudott egyenesen haladni, csupán cikkcakkban tudott úszni a hullámok között.

Trudy edzője, Jabez Wolffe, tévesen azt feltételezte, hogy a lány, aki éppen pihenőidőt töltött, rosszul van, ezért azonnal segítséget hívott. Ezzel a lépéssel viszont a britek diszkvalifikálták Trudyt, hiszen a szabályok világosan kimondták, hogy senki sem érintheti meg a vízben úszó sportolót, csak élelmet és italt szolgálhatnak fel neki. A helyzetet sokan vitatták: egyesek szerint a brit csapat irigysége kényszerítette Trudyt arra, hogy beszálljon a hajóba, míg mások úgy vélték, hogy az edző döntése volt a kulcsfontosságú hiba.

Egy év elteltével, 1926-ban ismét nekivágott a kalandnak, ám ezúttal már sokkal felkészültebben állt a hullámok és az árapály kihívásai elé.

Korábban használt klasszikus úszódresszét egy általa megálmodott, egyedi darabra cserélte.

A női fürdőruhák abban az időszakban gyapjúból készült dresszekből, harisnyanadrágokból és cipőkből álltak. Bár ezek a ruhák nehezek, kényelmetlenek voltak, és alig nyújtottak biztonságot, a testhez simuló fazonok még mindig tabu tárgyának számítottak.

"Tizenkilenc éves, és egy - szinte botrányos - kétrészes selyem fürdőruhát visel. Juhfaggyú és petróleumzselé borítja, rövidre nyírt vörösesbarna hajára szűk úszósapkát húzott. Borostyánszínű úszószemüveg védi a szemét a sós víztől. Számára a tenger nem palaszürke, amilyennek felülről látszik, nem zöld, nem is kék. A szemüvegén át csodás aranyló okkersárga.

Hajnal óta a vízben lebegek, kezdetben huszonnyolc tempóval vágtam neki a napnak, most pedig, közel tizenkét óra elteltével, kicsit lelassultam – huszonkettő vagy huszonnégy tempóval haladok. Most egy új, amerikai tempónak nevezett stílusban úszom, ami friss kihívást jelent a számomra.

Ezzel a különleges módszerrel eddig még senkinek sem sikerült átszelnie a La Manche csatornát...

Ha sikerrel veszi az akadályokat, ő válhat a világ legismertebb és legnagyobb elismerésnek örvendő nőjévé.

(részlet a Lány a hullámok hátán című könyvből)

Átívelte a csatornát. A fiatal úszónő 1926. augusztus 6-án, reggel 7 óra 8 perckor vágott neki a franciaországi Cap Gris-Nez homokos partjainak, és 14 óra 34 perc elteltével ért partra Anglia kenti Kingsdown falujában.

Útja közben állítólag csirkecombot, narancsot és zöldséges csirkelevest majszolt. Az Elzász nevű vontatóhajó kísérte, amin családtagjai, szponzora és két lap újságírói kaptak helyet.

Ez volt az első sportesemény, amelynek tudósításait vezeték nélküli technológia segítségével juttatták el a közönséghez.

A hajó London kikötőjébe érkezett, ahol a hírek szárnyra kaptak, és az újságírók izgatottan gyűjtötték a legfrissebb információkat a lányról. Amikor végre partra lépett, hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy üdvözölje őt.

A "hullámok királynője" - ahogy a sajtó elnevezte - a partra érkezve alig bírta megvetni a lábát. Az arca kissé megduzzadt a tengeri viszontagságok következtében, a nyelve pedig bedagadt a sós víz ízétől, így alig tudott megszólalni. Testét számos medúzacsípés éktelenkedett, mint egy furcsa, de fájdalmas ékszer. Az első, aki üdvözölte őt a parton, egy brit bevándorlási tiszt volt, akinek első dolga az útlevél megkérése volt.

Ő volt az első nő, aki diadalmaskodott a 34 kilométeres La Manche csatorna kihívásán, amelyet árapályok, kétméteres hullámok, jéghideg víz és rengeteg medúza tarkított. Eddig csupán öt férfi teljesítette ezt a nehéz távot. Ederle ráadásul nemcsak hogy átúszta a csatornát, hanem új rekordot is felállított, hiszen 16 óra 33 perc alatt teljesítette a távot. Ez a figyelemre méltó teljesítmény évtizedekig megdönthetetlennek bizonyult, mindössze Florence Chadwick úszónő tudta 1950-ben túlszárnyalni ezt a lenyűgöző időt.

Amikor Ederle hazaérkezett Manhattanba, egy látványos parádé várt rá, ahol kétmillióan ünnepelték a hősies teljesítményét. Calvin Coolidge, az Egyesült Államok elnöke, "Amerika legjobb lányának" titulálta őt, míg édesapja egy régóta vágyott, tűzpiros sportautóval lepte meg, ami méltó ajándék volt a sikeréhez.

Sportkarrierje végét követően nehezen tudta kihasználni hírnevét és népszerűségét. 1933-ban egy baleset következtében, amikor elcsúszott otthona lépcsőjén, súlyosan megsérült a gerince, ami hosszú évekre ágyhoz láncolta. 35 éves korára pedig a gyermekkori kanyaró következtében szinte teljesen megvakult hallására.

Élete nagy részében siket gyermekek úszásoktatásával foglalkozott.

2003-ban, 98 éves korában, egy idősek otthonában távozott az élők sorából.

Trudy Ederle történetéből nemcsak könyv, játékfilm is született Lány a hullámok hátán (Young Woman and the Sea) címmel. A 2024-ben bemutatott életrajzi film amerikai-magyar-olasz-angol-francia koprodukcióban készült. A főszerepet Daisy Ridley játssza, a filmet Joachim Rønning rendezte, a forgatókönyvet a cikkben többször idézett Glenn Stout-könyv alapján Jeff Nathanson írta. A produkció elkészítésében egy magyar származású látványtervező, Nóra Takács Ekberg is részt vett.