A panelházak építése ellen emelték fel szavazataikat.


A május 4-i elnökválasztás első fordulójában Koronkán a helyi lakosok két szavazólapot kaptak. A szavazás célja egy rendkívül fontos kérdés megvitatása volt: a község jövőbeli arculatának alakítása. A döntés középpontjában az állt, hogy a hagyományos magánházak mellett épüljenek-e új tömbházak. A vasárnapi referendum eredményeiről Takács Szabolcs, a község polgármestere adott tájékoztatást lapunk számára.

A koronkai népszavazáson a község lakói közül 1646-en szavaztak, a leadott szavazatok közül 1423-an a tömbházak építése ellen voksoltak, míg 207-en a tömbházak építése mellett álltak ki. A szavazók közül

Tizenhat szavazó érvénytelen voksot adott le.

A referendum kezdeményezője Daniel Cheșa helyi tanácsos volt, előzménye, hogy a helyi tanácsnak a referendum megszervezéséről szóló első határozatát a Központi Választási Irodához (BEC) továbbították, hogy a helyhatósági választásokkal egy időben szervezhessék meg a

A népszavazás ügyét a BEC formai hiányosságokra hivatkozva elutasította. Hasonló okok miatt a parlamenti választások, valamint az elnökválasztás első fordulója során sem volt lehetőség a referendum lebonyolítására. Ennek következtében a helyi tanács új határozatot fogadott el, amelyben figyelembe vették a BEC ajánlásait. Az új határozat elfogadása után a folyamat ismét elindult, és végül május 4-én megtarthatták a népszavazást.

A népszavazáson a koronkaiak egyértelműen kinyilvánították, hogy tiltakoznak a tömbházak építése ellen a község területén, hogy a település megőrizze falusi jellegét, hogy továbbra is nyugodt, csendes környezet maradjon.

A polgármester elmondta, hogy ha valaki tömbházat akarna építeni, az elkövetkezőkben a tanács visszautasítja az építkezési engedélyt. Viszont van egy bökkenő, mégpedig az, hogy a vállalkozó emiatt beperelheti a tanácsot, és meg is nyerheti a pert - ez jogászokkal konzultálva derült ki.

Related posts