A Zsolnay kerámiák nyomában: Fedezd fel a művészet és hagyomány ötvözetét!

A marosvásárhelyiek, akik mélyebben szeretnék megismerni városuk épített örökségét, az elmúlt évek során már hozzászokhattak ahhoz, hogy a nyár első hónapja mindig egy különleges kulturális időutazást kínál számukra. A Maros Megyei Múzeum ilyenkor rendszerint tematikus séták és gyermekfoglalkozások keretében emlékezik meg a szecesszió világnapjáról, amelyet június 10-én ünneplünk. Ez a nap nemcsak Lechner Ödön és Antonio Gaudí, a szecessziós építészet két kiemelkedő alakjának halálához kötődik, hanem lehetőséget ad arra is, hogy felfedezzük a szecesszió szépségeit, melyek számos európai város – például Bécs, Berlin, Brüsszel és Budapest – utcáin is megcsodálhatók.

Ezúttal június 14-én, szombaton került megrendezésre a marosvásárhelyi eseménysorozat, melynek egyik kiemelkedő programja a város szívében – és más helyszíneken is – található Zsolnay-épületkerámiák bemutatása volt. Az izgalmas kezdeményezés célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék e különleges művészeti alkotásokat és azok történelmét.

Délelőtt 10 órakor számos érdeklődő gyűlt össze a Kultúrpalota előtt, ahol a spontán módon kialakult csoportban egy-két kisiskolás is feltűnt. A magyar nyelvű résztvevőket Oniga Erika művészettörténész vezette végig a nyolc állomásos útvonalon, míg a román ajkúak számára dr. Kálmán Attila történész osztotta meg a szecessziós művészet vásárhelyi kincseit. A séta a régi Városházánál vette kezdetét, és az egykori Széchenyi István Felső Kereskedelmi Iskola, azaz a Nicolae Iorga utca 1. szám alatti épületnél zárult. A program végén arra kértük Oniga Erikát, hogy foglalja össze a látottakat és hallottakat.

- A szecessziós világnapnak minden évben van egy egységes tematikája, idén ez a színek, amit egy sokak által kedvelt témával, a Zsolnay-kerámiákkal kötöttünk össze. A séta során nyolc olyan századfordulós helyi épületet látogattunk meg, amelyeken bizonyítottan Zsolnay-épületkerámiák találhatók. Fennmaradtak a pécsi Zsolnay-gyár úgynevezett terrakotta-könyvei, amelyekből nyomon lehet követni, hogy a gyárban mely épületekhez rendeltek ilyen díszítőelemeket. A szóban forgó vásárhelyi ingatlanokat többnyire az építésük időrendi sorrendjében vettük szemügyre, elsőként tehát az 1906-1908 között emelt, Komor Marcel és Jakab Dezső tervezte régi Városházát csodáltuk meg. A meglátogatottak közül ez az épület rendelkezik a legtöbb kerámiadíszítéssel - tudtuk meg a művészettörténésztől. - Mind a külső homlokzatra, mind az előcsarnok és a főlépcsőház díszítésére is drága és minőségi, reprezentatív burkolóelemeket rendeltek a pécsi Zsolnay-gyárból. A Városháza főhomlokzatára került legjelentősebb pirogránit díszítés - Marosvásárhely címere, fölötte egy koronával, amelyből egy magyaros, dús növényi ornamentikájú dísz, a zöld különféle tónusaival színezett levéldíszek, valamint vörös, bordó színű tulipán- és rózsafejek nőttek ki - ma már nem látható. Mind a címer, mind a korona szegélye aranyozva volt, és alájuk 25 centiméter magasságú betűket rendeltek meg, a levéltári adatok szerint 36-ot, amelyekből a Marosvásárhely szabad kir. város feliratot hozták létre. Ezenkívül még négy, valamivel kisebb betűt is megrendeltek, amelyek az 1907-es évszámot jelölték, ez az oldalhomlokzaton, Bernády dolgozószobája fölött kapott helyett. A homlokzaton ugyanakkor még jelentős címerek is láthatók voltak - Bethlen Gáboré, II. Rákóczi Ferencé, illetve egy székely címer és további piros-fehér-zöld sávos kisebb címerpajzsok is -, amelyeket szintén eltávolítottak. A régi Városháza főhomlokzatán figyelemre méltó a több száz majolikapogácsa, amelyek a mozaikokban, valamint a toronyóra alatti és fölötti részeken kaptak helyet. Nagyon fontos az épület Zsolnay-mázas cserepekkel fedett tetőzete is, amelyen a zöld sokféle árnyalata, az oliva-, a smaragd- és a mohazöld különféle tónusai alkotnak egy szemet gyönyörködtető textúrát. De szalma- és okkersárga mázas cserép is látható itt, valamint fehér színű is, amiből egy nagyon szép geometrikus mintázat rajzolódik ki. Az épület előcsarnokának és a főlépcsőháznak világos kékeszöld, illetve kékeslila színvilágát nagyon szépen kiemeli az eozinmázas kerámiabetét, valamint az előcsarnokban eozinmázas kerámialapokból kialakított, patkó alakú ülőpad, aminek nem annyira gyakorlati funkciója volt, inkább emlékpadnak számított. Ennek a háttámláján egykor egy márványtábla volt elhelyezve, ami megsemmisült, fölötte pedig minden bizonnyal Marosvásárhely címere állt. Ugyanez a színvilág és burkolat folytatódik a főlépcsőházban, ahol a burkolatot egy íves, karéjos hullámdísz zárja le, kis akrotériákkal díszítve. Ezzel nagyon szépen harmonizál az a két díszes, növényi ornamentikás, eozinmázas keret, amit a két oldalfalba illesztettek. Egykor ott is rózsaszín márványtáblák voltak, amelyeken az építők és építtetők nevét sorolták fel. Ezek a márványtáblák a 20. század derekán megsemmisültek, de ugyanezek a keretek ismétlődnek a lépcsőház főfalán is - mondta el Oniga Erika.

Sétánk második megállójaként az 1909-ben épült Nyugdíjpalota következett, amelyet Radó Sándor, a város főmérnöke álmodott meg. Radó építészeti stílusát a bécsi gyökerekkel rendelkező geometrikus szecesszió és a pannós homlokzatszerkesztés jellemzi. Ez utóbbi lényege, hogy az egymás felett elhelyezkedő nyílásokat harmonikusan csoportosítja és keretezi. A Nyugdíjpalota látogatói egy különleges növényi ornamentikájú kerámiaszalaggal találkoznak, amelyen zöld színű indák és levelek mellett piros bogyók is díszelegnek, így varázslatosan kelti életre a homlokzatot.

Harmadik megállónk a tér másik oldalán található a Toroczkai Wigand Ede által megálmodott egykori Székelyföldi Kereskedelmi és Iparkamara épülete, amelynek főhomlokzatát lenyűgöző sötétkék mázas Zsolnay-burkolat díszíti. Ez a különleges építmény nemcsak a helyi kereskedelem történetének tanúja, hanem a művészet és az ipar találkozásának is szimbóluma.

Ezután időrendben a Városházával szemközti oldalon álló, 1911-ben épült Jakab Rudolf-ház következik, amelyet szembetűnő türkizkék Zsolnay-kerámiaelemek díszítenek.

Bár még Jakab Rudolf háza előtt megtekintettük, kronológiailag ezután következik az 1912-es datálású Közigazgatási Tanfolyam épülete, a későbbi Szakszervezetek Háza, amely szintén Radó Sándor tervezése. Ennek színvilága némileg eltér a Nyugdíjpalotáétól, sokkal harsányabb színek kapnak itt szerepet, egy erőteljesebb zöld és narancssárga, a kerámiaszalagokat pedig barna háttér vagy szegély övezi. A felső szinteken növényi ornamentikát ábrázolnak a keretek, indát, levelet, narancssárga virágfejeket, az alsó szinteken pedig ezeknek az elemeknek az absztrakt, stilizált változata jelenik meg.

A város szívében létrehozott szecessziós téren utoljára a Kultúrpalotát néztük meg kívülről. Első pillantásra talán nem is olyan egyértelmű, hogy a műemléképület homlokzatán milyen Zsolnay-díszek láthatóak. Az előző épületek kerámiadíszeivel ellentétben itt nem mázas pirogránitelemek kerültek a homlokzatra, hanem mázatlan kerámiadíszek, amelyek elsősorban az épület legfelső szintjének a homlokzatát borítják. Ennek a díszesebb kiképzése a főhomlokzati mozaik két oldalán lévő pilaszterfejezet, valamint a sarokrizolitok ablakainak szemöldökét díszítő, dús növényi ornamentikát mutató elemek, továbbá a bordó vakolatsávot lezáró, mázas, lila hullámvonalú elem és a négy sarokerkély. Az erkély alsó fedlapja, a mellvédje és az erkélyre nyíló ajtónak a keretezése is Zsolnay-elem, ezek is mázatlan pirogránitból készültek, és egy türkiz háttérfestést kaptak.

Az utolsó előtti megállónk az egykori Felső Leányiskola, jelenlegi Papiu középiskola impozáns épületéhez vezetett, ahol a séta résztvevői szinte azonnal felfedezhették Radó Sándor jellegzetes stílusjegyeit. Az ajtók és ablakok kereteit lila árnyalatú Zsolnay-kerámia díszíti, amely egyedi módon idézi fel a tárcsafríz vagy szívsor motívumait.

A séta a hajdani Széchenyi István Felső Kereskedelmi Iskolánál ért véget. Itt a Zsolnay-lapokkal díszített előcsarnok lenyűgöző látványa várta a látogatókat, amely sokak számára új élményt nyújtott. Az épület impozáns architektúrája tökéletes keretet ad a márványtábláknak, melyek, ellentétben a régi Városháza emlékeivel, megőrizték eredeti formájukat. A huszadik században ugyanakkor egy visszafordítható beavatkozás történt rajtuk: a tervezők és kivitelezők névsorát tartalmazó feliratokat síkba hozták, lefestették, és márványt utánzó festékkel vonták be, így a megfelelő módszerekkel a nevek újra láthatóvá válhatnak. Az előcsarnok színvilága is magával ragadó; a szürkésrózsaszín és szalmasárga árnyalatú kerámialapok elegáns kontrasztban állnak a sötétkék lapokkal, melyek mélységet és hangsúlyt adnak az egész térnek. Hasonlóan a Városházán található burkolathoz, itt is a hármas színkombinációt eozinmázas betétek színesítik, így teremtve meg egyedi és harmonikus összképet.

A művészettörténész röviden Zsolnay Vilmos életútját is körvonalazta, aki 1863-ban örökölte nagybátyjától a pécsi agyagárugyárat, amelynek világhírű fejlesztőjévé vált. Neves magyarországi vegyészekkel dolgozott együtt, akikkel különféle újításokat valósított meg az anyag összetételét illetően, ezekből az egyik a pirogránit, amit 1886-tól kezdett el használni. A pirogránit egyik legfontosabb tulajdonsága az időtállóság, ennek köszönhető, hogy a Zsolnay-díszítőelemek 110 év után is olyanok, mintha a tegnap készültek volna. A pirogránit másik lényeges jellemzője, hogy bármilyen elem formálható belőle, így annak, hogy mi kerül az épületek homlokzatára, csak a fantázia szabhatott határt. Zsolnay Vilmos elismert képzőművészeket is alkalmazott, akik meg tudták valósítani az elképzeléseit. Zsolnayék másik jelentős újítása a jellegzetesen fényes, színjátszó kerámiamázra utaló eozin máz volt, amelyet már a középkorban ismertek, de aztán elfelejtődött az idők során. A 19. században angol és francia vegyészek próbálták kitalálni az összetételét és technikáját, ez azonban végül Zsolnay Vilmosnak sikerült.

A szecessziós sétával egy időben a Kultúrpalota falai között izgalmas kézműves gyermekfoglalkozások zajlottak, ahol a kicsik agyagozhattak és színezhettek. Délután Alexandra Pîrvu, a kolozsvári mesterképzős hallgató, érdekes román nyelvű előadást tartott a marosvásárhelyi szecessziós építészetről. Ezt követően Várallyay Réka, sepsiszentgyörgyi művészettörténész, Komor Marcell és Jakab Dezső életművét mutatta be, akik a Városháza és a Kultúrpalota megálmodói voltak. A szecessziós nap záróakkordjaként a palota kistermében levetítették Pozsgai Vilmos A föld szeretője című filmjét, amely Zsolnay Vilmos fiatal éveit idézte fel, ezzel méltóképpen koronázva meg a rendezvényt.