Alois Alzheimer életének minden pillanata a segítő szándék jegyében telt.

Az első szívátültetéssel Christiaan Barnard nem csupán orvosi áttörést ért el, hanem a dél-afrikai rezsim dühét is magára vonta.

1864. június 14-én látta meg a napvilágot a bajorországi Marktbreitben, ahol édesapja a helyi jegyzői tisztséget töltötte be. Szüleitől azt az alapelvet tanulta meg, hogy az erősebbek kötelessége segíteni a gyengéken, és ez az életfilozófia végigkísérte pályafutását. Már gyermekkorában vonzódott a tudományos felfedezésekhez; szobáját állat- és növénygyűjtemények, kémcsövek és mikroszkópok sokasága díszítette.

Orvosi diplomájának megszerzése után, 1888-tól a frankfurti elmegyógyintézet segédorvosaként kezdett dolgozni. Az intézményt, amelyet az "őrültek kastélyának" is neveztek, akkoriban úttörő módszerekkel próbálta megváltoztatni a pszichiátriai ellátást: a pácienseket bár bezárták, de céljuk az volt, hogy segítsenek nekik. Az iszákosokat munkaterápiás programokba vonották be, míg a mániás betegeket fürdőkezelésekkel próbálták gyógyítani. A betegek folyamatos orvosi felügyelet alatt álltak, ami garantálta, hogy a legjobb ellátásban részesüljenek.

Az intézet élén álló Emil Sioli nemcsak az Alzheimer munkáját támogatta, hanem nyitott volt arra is, hogy az idegrendszer patológiáját vizsgálja, különös figyelmet fordítva az agykéreg kóros elváltozásainak anatómiájára, amelyet az elhunyt betegeken tanulmányozott. 1901-ben került az intézet falai közé Auguste Deter, egy 51 éves nő, akinek a kórelőzményei alapján készült leírás fektette le az "Alzheimer-kór" fogalmának alapjait.

Alzheimer egy olyan nőt figyelt meg, aki a rövid távú memóriával kapcsolatos problémákkal küzdött. Megjegyzéseiben így írt: "A páciens viselkedésében egyértelműen megjelenik a tanácstalanság. Olvasáskor gyakran összekeveri a sorokat, és a szavakat nehezen tudja kiejteni, ráadásul értelmetlen hangsúlyozást alkalmaz. A tárgyak neveit gyakran nem tudja felidézni, írás közben pedig gyakran megakad, és képtelen folytatni a megkezdett gondolatot vagy mondatot."

A tünetek egyre súlyosbodtak, a nő hallucinálni kezdett, magasabb szintű mentális funkciói leépültek, de járása, reflexe, szívműködése és anyagcseréje ezután is normálisnak bizonyult. Alzheimer nyomon követte az asszony leépülésének folyamatát, s amikor az 1906-ban teljesen elbutulva meghalt, agyát is ő boncolta fel.

Az első hivatalosan dokumentált Alzheimer-kóros beteg Auguste Deter volt, akinek esetét 1901-ben ismerte fel a német pszichiáter, Alois Alzheimer. Auguste története jelentős mérföldkővé vált a betegség megértésében, hiszen az ő tünetei és viselkedése alapján kezdődött el a kórkép alaposabb vizsgálata.

A várt lágyulásnak és meszesedésnek nyomát sem találta, de három rendellenességet is megfigyelt: az agykéreg jóval vékonyabb volt a normálisnál, az idegsejtekben különös anyagcseretermék rakódott le, és az idegsejtek nyúlványai, a neurofibrillák túlélték a sejtek pusztulását.

"Az agykéreg különös elváltozásairól" írott beszámolóját 1906 novemberében egy ideggyógyász-kongresszuson olvasta fel, s kollégái akkor még nem is sejthették, hogy egy új népbetegséggel találkoztak. A tünetegyüttest később, az esetek szaporodásával nevezték el Alzheimer-kórnak. Ezt követően a korban jóval gyakoribb szifiliszre összpontosított, 170 részletesen dokumentált eset alapján leírta az összes, a kór által okozott agyi elváltozást.

1904-ben a müncheni egyetem tanári karába került, és nem sokkal később pszichiátriai klinikát alapított. Intézményébe szinte özönlöttek a páciensek, míg a diákokat az anatómiai laboratórium falai között képezte. A hallgatók emlékezetében örökre megmaradt az a felejthetetlen jelenet, ahogy a nagyfejű professzor szinte táncolt a mikroszkópok között, nyakában lógó csipeszes szemüvegével, kezében pedig a megkerülhetetlen szivarral, amelyet csak akkor tett le, amikor éppen magyarázott. A nap végén a laboratórium minden sarkában legalább egy elnyomott csikk hevert, jelezve a szenvedélyes munkát és az elmélyült kutatást.

Első felesége halála után a sors váratlan fordulatával újra házasságra lépett, szinte egy regény lapjaira illő módon. Egyik kollégája és közeli barátja, aki egy bankárt segített ki súlyos betegségéből, elindult egy tudományos expedícióra Afrikába. Ám alig értek célba, a pénzügyi mogul idegösszeomlással küzdött, és barátja kérésére Alzheimer, a hűséges segítőtárs, visszahozta a házaspárt. A férj nem sokkal ezután életét vesztette, és a megözvegyült asszony karjába menekült, így őt feleségül vette. Ezzel a döntéssel pénzügyi függetlenségre tett szert, és egy új élet kezdetét jelentette számára.

A tudóst 1912-ben II. Vilmos császár a breslaui (ma Wrocław, Lengyelország) egyetem professzorának nevezte ki. Boldogan indult útnak, de már a vonaton rosszul lett, egészségi állapota gyorsan romlott. Élete utolsó három évében már csak a kutatásra maradt ereje, egyetemi kötelezettségeinek nem tudott eleget tenni. Ötvenegy évesen, 1915. december 19-én halt meg, Az elmebetegségek anatómiája című átfogó munkájának kéziratát már nem sikerült befejeznie.

Az Alzheimer-kór ma már az időskori demencia leggyakoribb oka, amely a szellemi képességek fokozatos csökkenésével, végül teljes elbutulással, gyors biológiai leépüléssel jár. A betegség oka egyelőre nem ismert, gyógyszere sincs, áldozatai között olyan hírességek vannak, mint Ronald Reagan volt amerikai elnök, a labdarúgó Puskás Ferenc, Omar Sharif egyiptomi színész és az ír írónő, Iris Murdoch.

Az Alzheimer-kór napjaink egyik legjelentősebb társadalmi kihívásává vált, mivel a népesség elöregedése következtében a betegségben szenvedők száma folyamatosan emelkedik. Hazánkban már számos ezer embert érint, míg az Egyesült Államokban ez a szám 5,5 millióra rúg. Ráadásul a jövőbeli előrejelzések szerint ez a szám akár háromszorosára is nőhet néhány évtizeden belül, ami komoly terhet jelent a társadalom számára.

A betegség nem csupán az érintett egyének és családjaik életét befolyásolja, hanem jelentős terheket ró a gazdaság egészére is. 2015-ben az Egyesült Államok gazdasága 226 milliárd dollárnyi költséget könyvelhetett el ezzel összefüggésben – ez az összeg megegyezik a tíz legnagyobb nyereséget termelő amerikai vállalat éves profitjával.