Az Európai Parlament jóváhagyta az új összetételű Európai Bizottságot.


Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén zöld utat adott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének által előterjesztett új összetételű Bizottságnak. A testület megbízatása december elsején fog megkezdődni – áll a közleményben, amely az uniós parlament hivatalos tájékoztatásaként jelent meg.

Az új összetételű Európai Bizottságot az uniós parlament 370 igen szavazattal, 282 nem szavazattal és 36 tartózkodás mellett hagyta jóvá. Az Európai Bizottság megválasztásához a név szerinti szavazás során leadott szavazatok egyszerű többségére volt szükség - tájékoztattak.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a szavazás után hangsúlyozta, hogy az uniós parlament nyitott és elkötelezett a közös együttműködés iránt az új összetételű brüsszeli testülettel.

Az Európai Bizottság az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa mellett egyike a három fő uniós intézménynek. Az Európai Bizottság javaslatokat kezdeményez új törvényekre és politikákra, figyelemmel kíséri azok végrehajtását és kezeli az EU költségvetését.

Az Európai Parlament által jóváhagyott uniós bizottságot, beleértve annak elnökét és a biztosokat, hivatalosan az Európai Tanács minősített többséggel választja ki. Ezt követően az új Európai Bizottság megbízatása várhatóan 2024. december 1-jén lép életbe. Ezzel Ursula von der Leyen második ciklusa kezdődik a bizottság élén.

Az újonnan megalakult biztosi kollégium élén Várhelyi Olivér, a magyar uniós biztos áll, aki az egészségügy és az állatjólét területén vállal felelősséget a következő öt esztendő során.

A spanyol Teresa Ribera a tiszta, igazságos és versenyképes átmenet előmozdításáért, valamint a versenypolitikáért lesz felelős. A finn Henna Virkkunen a technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős ügyvezető alelnök lesz. A francia Stéphane Séjourné a jólétért, az egységes piaci portfólióért és az ipari stratégiáért felelős ügyvezető alelnök lesz. Roxana Minzatu, Románia uniós biztosa az emberekért, a készségfejlesztésért, az oktatásért és a kultúráért, a minőségi munkahelyek megteremtéséért, valamint a szociális jogokért felelős ügyvezető alelnöki posztot tölti be.

Az olasz Raffaele Fitto a kohézióért és a reformokért felelős ügyvezető alelnök lett. Folytatja biztosi munkáját Szlovákia uniós biztosa, Maros Sefcovic, aki az intézményközi kapcsolatokért és az átláthatóságért felelős pozíciója mellett vezeti majd a kereskedelmi és gazdasági biztonságért felelős portfóliót is. Lettország korábbi biztosa, Valdis Dombrovskis a következő öt évben a gazdaságért és termelékenységért felelős biztos lesz. A horvát biztos, Dubravka Suica a Földközi-tenger térségéért lesz felelős, a portfólió magában foglalja a tágabb déli szomszédsággal való kapocslatok erősítését is.

A holland Wopke Hoekstra a klímadiplomácia területén szerzett tapasztalata mellett az adózásért is felelős biztosi posztot kapott. A litván Andrius Kubilius a védelmi és űrkutatási feladatokat látja el uniós biztosként. A bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosi portfóliót a szlovén Marta Kos veszi át. A cseh Jozef Síkela a következő öt évben a nemzetközi partnerségekért felelős tárcát irányítja. Kósztasz Kadísz, ciprusi politikus, a halászat és az óceánok védelméért felelős biztos szerepét tölti be.

A portugál Maria Luís Albuquerque a pénzügyi szolgáltatásokért és a megtakarítási, valamint a befektetési unióért felelős biztosi tárcát kapta. A belga Hadja Lahbib a felkészültségért és a válságkezelésért felelős biztos lett. Az osztrák biztos, Magnus Brunner vezeti a belügyi és migrációkezeléssel foglalkozó biztosi tárcát. Jessika Roswall svéd politikus a környezetvédelemért, a vízminőségért és a versenyképes körforgásos gazdaságért felelős biztos lesz.

A lengyel Piotr Serafin a költségvetés, a csalás elleni harc, valamint a közigazgatás területein betöltött biztosként fog tevékenykedni. Dánia képviseletében Dan Jorgensen lesz felelős az energia- és lakásügyi ügyekért. A bolgár Ekaterina Zaharieva a kutatás és innováció terén fogja ellátni a biztosi feladatokat. Az ír Michael McGrath a demokrácia, az igazságszolgáltatás és a jogállamiság területén fogja képviselni az uniós érdekeket, irányítva a jogállamisággal, a korrupcióellenességgel és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos tevékenységeket is.

A görög politikai figura, Apósztolosz Dzidzikósztasz, a fenntartható közlekedés és turizmus területének irányítását kapta a legújabb bizottságban. Eközben a luxembourgi Christophe Hansen az agrárium és élelmiszerügyek felelős biztosa lett. Málta képviseletében Glenn Micallef a generációk közötti méltányosság, az ifjúság ügyei, valamint a sport támogatásáért felelős feladatokat lát el.

Az uniós tagállamok vezetői júniusban Kaja Kallas észt miniszterelnököt választották az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének.

Related posts