A saját otthon fogalma teljesen új dimenziót nyerhet valaki számára, aki eddig hajléktalanként élt. A biztonság érzése, amelyet egy négy fal között tapasztalhat meg, olyan alapvető szükséglet, amely eddig talán távolinak tűnt. Az otthon nem csupán egy fiz

Hecker Sára Mindenkinek kell egy hely, ahol című fotósorozata a budapesti lakhatási válságot járja körül öt ember történetén keresztül, akik korábban hajléktalanként éltek, de most már mindegyiküknek van saját otthona: négyen szociális bérlakásban, egyikőjük pedig albérletben él.

A lakhatási válság és az ebből fakadó társadalmi problémák fokozatosan kezdenek teret nyerni a közbeszédben, ám még mindig nem kapják meg azt a kellő figyelmet, ami megilleti őket. Az utóbbi években drámai mértékben emelkedtek a lakásárak Magyarországon, legyen szó vásárlásról vagy bérlésről. Az Európai Unió országai közül hazánkban tapasztaltuk a legnagyobb áremelkedést a 2015-ös adatokhoz viszonyítva: a bérleti díjak szinte megduplázódtak az elmúlt évtized során.

Azok az emberek, akik elveszítik lakhatási lehetőségeiket, és kénytelenek szállókba vagy családok átmeneti otthonaiba költözni, rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek, és gyakran nem találják a kiutat. Sokuk számára az intézmények között ingázás válik a mindennapok részévé, hiszen egyedül nem képesek annyit félretenni, hogy piaci áron bérelhessenek lakást. A legtöbbük számára a szociális bérlakásprogram jelenti a reményt, mivel ezek a lakások jelentősen alacsonyabb bérleti díjjal rendelkeznek, mint a piaci ajánlatok.

Azonban a rendszerváltás óta az önkormányzati tulajdonban lévő lakásállomány szinte folyamatosan csökkent, 2022-ben az országos lakásállomány mindössze 2,2 százaléka volt önkormányzati tulajdonú. Tovább növeli a problémát, hogy az önkormányzati lakások egy részét nem szociális alapon adják ki, valamint sok önkormányzati lakás üresen áll leromlott, lakhatásra alkalmatlan állapotuk miatt: ezek felújítása sok pénzt igényel, és gyakran nincs kellő mennyiségű forrás sem ezeknek a lakásoknak a nagyszámú felújítására. Mindezek fényében nem csoda, hogy Budapesten nagyon sokan kényszerülnek hajléktalanságba. A legfrissebb kutatások szerint nagyjából 5000 ember él szállón és mintegy 1500 ember közterületen, fedél nélkül.

A "Mindenkinek kell egy hely, ahol" című fotósorozat a budapesti lakhatási válság mélységeit tárja fel öt ember élettörténetén keresztül, akik korábban hajléktalanságban éltek. Szerencsére mára mindannyian megtalálták saját otthonukat: négyen szociális bérlakásban, míg egyetlen társuk albérletben alakítja új életét. Az útjuk azonban nem volt zökkenőmentes; számos kihívással kellett szembenézniük, hiszen a nélkülözés és a szociális támogatás hiánya miatt szinte lehetetlen a hajléktalanságból való kilépés. E történetek révén a sorozat rávilágít arra, milyen fontos az otthon, és milyen nehézségekkel járhat a megteremtése.

Közöttük akadtak olyanok, akik több mint egy évtizedet töltöttek a kőbányai Terebesi-erdő mélyén, egy saját kezűleg épített sátorkunyhóban élve, miközben normál munkaidőben dolgoztak. Volt, aki anyaként került hajléktalanságba, és lakhatásának elvesztése miatt a hatóságok elvették tőle gyermekét, pedig a szegénység miatt elvileg nem lenne szabad egy anyát elválasztani a gyermekétől. Emellett akadt olyan is, aki több mint 20 éven át kénytelen volt a hajléktalanellátó rendszerre támaszkodni, mivel a jövedelme sosem érte el azt a szintet, amely lehetővé tette volna számára, hogy piaci alapon lakást béreljen.

A lakásenteriőrök, a személyes tárgyak fényképei és a portrék mind az ő otthonaikban készültek, bemutatva hogyan lakták be bérlakásaikat, valamint az otthon jelentőségét.