Donald Trump számára kérdéses, hogy alkotmányos szempontból elfogadható lenne-e egy harmadik elnöki ciklusra való pályázás.

Donald Trump vasárnap az NBC News "Meet the Press" című műsorában ült le interjúzni Kristen Welkerrel, ahol határozottan elutasította az amerikai gazdaság jelenlegi állapotával és a lehetséges recesszióval kapcsolatos félelmeket. A beszélgetés során szó esett a TikTok jövőjéről, a kisvállalkozók helyzetéről, az esetleges utódjáról, valamint arról is, hogy hajlandó lenne-e egy - alapjaiban alkotmányellenes - harmadik elnöki ciklusra.
A gazdasági mutatók kedvezőtlen alakulása és a kereskedelmi- valamint vámháború ellenére Trump bizakodó szellemben nyilatkozott a beszélgetés során. Védelmébe vette saját gazdasági intézkedéseit, kijelentve, hogy a gazdaság "rossz része" Joe Biden előző elnök gazdaságpolitikájának következménye, míg a "jó része" az ő kormányzásának eredményeként értelmezhető.
Trump elismerte, hogy a gazdaság kiszámíthatatlan, de hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a "történelem legnagyobb gazdasági fellendülése" felé tart, és nem aggódik a gazdaság további zsugorodása miatt. "Bármi megtörténhet. De úgy gondolom, hogy országunk történelmének legnagyobb gazdasága lesz."
Az elnök véleménye szerint a rövid távú recesszió még mindig elfogadható lehet, ha ez a jövőben gazdasági fellendüléshez vezet. "Minden a megfelelő úton halad" - utalt Trump a jelenlegi körülményekre, kiemelve, hogy "ez csupán egy átmeneti szakasz", és meg van győződve arról, hogy a gazdaság fantasztikus teljesítménnyel fog előrukkolni.
Az interjúban felmerült, hogy ki veheti át Trump helyét, ha lejár a jelenlegi ciklusa. Az elnök szerint a republikánusok körében minden rendben van, és kiváló szakemberek gazdagítják a MAGA-mozgalmat, ami az ő leköszönésével is folytatódni fog. "Sokan vannak, akik nagyszerűek. Én is óriási egységet látok" - mondta, kiemelve, hogy ahogy korábban is, az alelnöknek nagy esélye lehet arra, hogy átvegye majd a stafétát tőle.
Trump konkrétan nem jelölte ki az örökösét, de J.D. Vance alelnököt és Marco Rubio külügyminisztert is esélyes utódjai közé sorolná.
A 22. alkotmánymódosítás értelmében egy elnök legfeljebb két teljes cikluson keresztül töltheti be a hivatalát. Donald Trump véleménye szerint ennek ellenére sokan fantáziálnak arról, hogy harmadik ciklust is el tudnának képzelni számára. "Ez egy olyan dolog, amiről, amennyire tudom, nem lenne szabad beszélni. Nem vagyok biztos benne, hogy ez alkotmányos lenne, de nem is szeretném megkísérelni" - nyilatkozta, majd hangsúlyozta, hogy nem tervez alkotmányos kiskapukat keresni: "Nyolc éven át fogok kormányozni, két cikluson keresztül. Ez mindig is rendkívül fontos volt számomra."
Donald Trump kifejezte, hogy kedveli a TikTokot, és mindent megtenne annak érdekében, hogy megvédje az alkalmazást. Már korábban is hangot adott tiltakozásának a betiltás ellen. Az elnök nem kívánja megfosztani az amerikaiakat a TikTok használatától, még akkor sem, ha közeledik a határidő, amikor a ByteDance, a cég kínai anyavállalata eladhatja az alkalmazást. "Ha szükség van hosszabbításra, én nyitott vagyok rá" - mondta Trump. Nemrégiben egy második, 75 napos hosszabbítást engedélyezett, és ha szükség lenne rá, ismét meghosszabbítaná a határidőt.
Trump szerint "sok vállalkozásnak segítenek", és semmi szükség a kisvállalkozások által kért engedményekre, mivel hamarosan ők is "sok pénzt fognak keresni", hiába a kínai árukra kivetett vámok miatti aggodalom. Trump vallja, hogy az amerikaiaknak kevesebb hétköznapi áruval kellene beérniük, a benzinárak emelkedése pedig "ezerszer fontosabb", mint az, hogy drágultak a gumiabroncsok vagy a babakocsik, amit az interjúztató vetett fel.
Az interjú során Grönland jövője is terítékre került: a Trump-adminisztráció az utóbbi hónapokban megingathatatlan eltökéltséggel törekedett a sziget megszerzésére, ám ezt a Dánia és Grönland részéről érkező határozott elutasítás követte. Trump megjegyezte, hogy "nem zárja ki" a katonai eszközök alkalmazását a célja elérésére, azonban jelenleg inkább Kanadára összpontosít, amelyet továbbra is az Egyesült Államok 51. tagállamaként képzel el.
Az elnök, aki korábban gyors békét ígért az orosz-ukrán konfliktusban, most úgy tűnik, hogy az azonnali rendezés "talán mégsem lehetséges", mivel a két fél közötti gyűlölet rendkívül mélyen gyökerezik. Trump azonban optimistán nyilatkozott, kijelentve, hogy a megegyezés "közel lehet", és "nagyon jó esélyt lát arra, hogy végül sikerülhet."
Trump kifejtette, hogy teljes mértékben meg kívánja szüntetni Irán nukleáris programját, ugyanakkor hajlandó tárgyalásokat folytatni arról, hogy az ország polgári célú atomenergiát fejleszthessen. Az elnök 2017-ben, előző ciklusa során döntött az Egyesült Államok kilépéséről az Iránnal kötött nukleáris egyezményből, amelyet Barack Obama idején írtak alá. Azonban nem zárkózik el a lehetőségtől, hogy új megállapodásokra lépjen. "Úgy gondolom, nyitott lennék arra, hogy meghallgassam az ő javaslataikat. Polgári energiának hívják ezt. De ne feledjék, a polgári energia gyakran vezet katonai konfliktusokhoz. Mi pedig nem akarjuk, hogy atomfegyverekkel rendelkezzenek. Az alku rendkívül egyszerű."