Elfeledett mozik: Az Omnia filmpalota és a Simplon mozi lenyűgöző múltja A város szívében, ahol a világ zajai egyesülnek, két mozi emléke él tovább, mint az elhalványuló fények a vásznon. Az Omnia filmpalota és a Simplon mozi története nem csupán filmekr

A mozgógépek első megjelenésével Budapest művelt társadalma a filmet csupán felületes bazári látványosságként ítélte meg, egy múló hóbortként, amellyel a bölcs emberek nem érdemes sokat foglalkozniuk. Ám a mozi varázslatos vonzereje néhány év leforgása alatt szinte egész Budapestet elbűvölte: az 1910-es években már közel száz helyszínen élvezhették a nézők a filmek nyújtotta élményeket a fővárosban.

Kezdetben a körülmények sanyarúak, de az érdeklődés hatalmas volt. Még alig-alig merült fel, hogy mozikat tervezzenek, így sokszor a tönk szélén álló kávéházakat, vagy üres raktárakat alakítottak át filmvetítésre alkalmas hellyé. Az is előfordult, hogy csak az ablakokat mázolták feketére, és már indult is az első film.

A józsefvárosi Gutenberg-otthon elegáns fedett udvara egykor a híres Omnia Filmpalota otthona volt, amely kezdetben színházként működött. A lenyűgöző szecessziós stílusú épület mára lakóházzá alakult, de valaha ennél sokkal gazdagabb funkcióval bírt: a Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyegyletének megbízásából készült ház félemeletén több mint ezer négyzetméternyi iroda várta a nyomdászokat, míg a földszinten üzletek sorakoztak. Ezen a helyszínen nyílt meg az Intim étterem, az Intim kávéház és az Intim színház is. Érdemes megemlíteni, hogy akkoriban a "meghitt" kifejezés egészen más jelentéssel bírt: nem a modern bugyimárkákra vagy peep show-kra utalt, hanem inkább egy barátságos, családias légkört idézett meg. Az utóbbi típusú szórakozóhelyek csak jóval később bukkantak fel a Gutenberg-otthon környékén.

Az Intim Színház megalkotása az éledező munkásmozgalom ünnepélyes szimbólumává vált: a színpad fölött festett munkások láncot cipeltek, míg szemben virágfüzért tartó sétálók álltak. A díszterem bejárata fölé pedig a figyelemfelkeltő "Világ proletárjai, egyesüljetek!" felirat került. Azonban az 1907 októberében megnyitott színház csupán három évig működött eredeti célja szerint. Hamarosan az Intim helyén megnyílt az Omnia Filmpalota, ami a város első "premier mozgója" lett, ahol először mutatták be a külföldi filmeket. Ezek a filmek viszont csak hosszú hetek elteltével jelentek meg a külvárosi "utánjátszókban".

Az Omniát már az első filmvetítése óta rendkívül sokszínű közönség kereste fel, a Józsefváros munkásain át egészen a Palotanegyed jómódú lakóinak táboráig. Egy különleges alkalommal még Ferenc József és II. Vilmos német császár is egy fedél alatt osztozott a mozizás élményében, miközben a tér vibráló atmoszférája mindenkit magával ragadott.

Hamarosan mindenki számára világossá vált, hogy a filmipar hatalmas lehetőségeket rejt magában. Ennek következtében az ingatlanbefektetők gyakran úgy tervezték új bérházaik földszintjét, hogy az eleve moziként funkcionáljon. Speciális pénztárakat és vetítőtermeket hoztak létre, és a közönség könnyű be- és kijárását szolgáló külön bejáratokat is kialakítottak, lehetővé téve ezzel a filmek folyamatos vetítését. A mozi már a kezdetektől fogva népszerű választás volt a randevúk helyszínéül, és sokan, akiket nem annyira a filmek, mint inkább a sötét, intimebb légkör vonzott, gyakran csak a vetítés közepén érkeztek. Számukra a páros ülések és a csöngetős mozik nyújtották a megfelelő környezetet, ahol a film vége előtt néhány perccel a csengőszó figyelmeztette a nézőket, hogy aki éppen nem megfelelően öltözködött, az jobb, ha gyorsan rendeződik.

A szecessziós építészet és a filmipar egy időben hódította meg a városi tájat, így az Omniához hasonló mozik is születtek ebben a vibráló, urbánus stílusban. S. Charles Lee, aki az amerikai moziépítés egyik úttörője volt, így fogalmazott: "A film a járdán kezdődik." E gondolat jegyében a moziportál a szecessziós homlokzat egyik legfontosabb elemévé vált, gazdag növényi ornamentikájával varázsolva el a látogatókat, akik szinte egy másik világba léptek be. Az előtér díszítése gyakran szoros összhangban állt az aktuálisan vetített filmmel, így teremtve meg a mozi varázslatos atmoszféráját.

Természetesen voltak olyanok, akik átláttak a látszaton, és észrevették a moziban rejlő súlyos fenyegetéseket. Az 1934-ben megjelent A mai Magyarország erkölcsrajza című műben a külföldi filmeket "a polgári mocsarasítás legkiválóbb eszközeiként" emlegették. A szerző rámutatott, hogy "az elálmosítást, a beletörődést, valamint az igénytelenség és lealacsonyodás legmagasabb fokát" éppen azzal lehet elérni, hogy néhány fillérért a közönség elé tárják a világ minden csodáját, és megmutatják neki Hollywood csillagainak pálmafás kertjeit, az amerikai cowboyok hőstetteit... Ezzel a kiadvány már előrevetítette a kulturális apokalipszis közeledtét.

Az év folyamán nem volt megállás, hiszen a Simplon mozgó megnyitásával egy új korszak kezdődött a főváros filmkultúrájában, a Móricz Zsigmond körtér szomszédságában. Ez a mozi Budapesten az első olyan létesítmény volt, amely építészeti stílusával is a modernitást képviselte, és már a kezdetektől fogva alkalmas volt hangosfilmek bemutatására. Ha valaki ma a Bartók Béla úton elhalad az épület mellett, a legélénkebb képzeletével sem tudja visszaidézni az egykori, rendkívül korszerű Simplon mozgót. Pedig 1934 nyarán, a mozi megnyitását követően, amelyet Preisich Gábor és Vadász Mihály álmodtak meg, a város egyik legizgalmasabb és legvitatottabb eseménye volt.

A Simplon neonfénnyel megvilágított bejárata valódi futurisztikus látványt nyújtott: az előcsarnokban egy hatalmas tükör varázslatosan megduplázta a teret, így a látogatók szinte elvesztek a fények játékában. A büfében a nézők kényelmes kanapékon ülve csevegtek, miközben forró kávéjukat kortyolgatták, vagy éppen cigarettára gyújtottak a filmek közötti szünetekben, élvezve a pillanatot. A belsőépítészeti megoldások letisztultak voltak, de messze nem unalmasak: a padló mintázatai, a textilek gazdag palettája, a lépcsőkorlátok, lámpatestek és pultok lágy, ívelt vonalai mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy az új mozi tereiben izgalmas atmoszféra uralkodjon.

A vetítőterem megalkotása valódi újdonságot hozott a mozik világába. Az eddigiekben a színházak stílusát követve kialakított mozikban a vásznat diadalívekhez hasonló keretek ölelték körül, míg a mennyezetet díszes, aranyozott csillárok ékesítették. Ezzel szemben a Simplon mozivászna teljesen szabadon állt, csupán egy elegáns lámpasor emelte ki, míg az oldalfalak felületét üvegcsíkokkal burkolták, így rejtve el a neonvilágítást és a szellőzőnyílásokat. A karzat ívelt formái a város legpompásabb moziélményét nyújtották, lehetővé téve, hogy több mint kétszáz néző kényelmesen elhelyezkedjen. A Simplon egészen a második világháborúig Buda egyik legkedveltebb mozijának számított, építészeti megoldásai pedig Kozma Lajos munkásságát is inspirálták, különösen az Átrium-ház tervezésekor a Margit körúton.

A magyar filmgyártás szintén ebben az időszakban indult be igazán; a budapestiek imádták a romantikus vígjátékokat, a szívdöglesztő Jávor Pált, és persze a búgó hangú Karády Katalint, aki a Halálos tavaszban egy szál kombinéban táncolt a vásznon, ami maga volt a botrányos, polgári mocsarasítás.

Mind az Omnia, mind a Simplon sikeresen átvészelték a második világháború viharait. A Gutenberg-otthon épületében azonban a mozi csillagászati fénykorának csak az 1950-es évek közepéig voltunk tanúi. Ezt követően a régi filmpalota színházzá, majd művelődési otthonná alakult, és mára már semmi sem idézi fel az egykori nézősereg izgalmait és az izzadó tenyerekkel végigült vetítéseket. A Simplon ugyanakkor egészen az ezredfordulóig megőrizte mozi jellegét, ám a plázák megjelenése súlyos csapást mért erre a régi dicsőségre. Azóta a Simplon-házban csupán a szalámi maradt az állandóság megtestesítője: Ica mama legendás hentesboltja már az 1930-as években is működött ezen a helyen. Noha a Mammut és a Westend dominálja a környéket, a Bartók Béla út lakói bizonyára megérdemelnék, hogy a Simplon ismét élő mozivá váljon.