Erdély gyönyörű tájain, a történelem és a természet találkozásánál helyezkedik el a világ egyik leglenyűgözőbb várkastélya. Ez a varázslatos építmény nem csupán a régió kulturális örökségének szimbóluma, hanem a látogatók számára is igazi időutazást kínál

Vajdahunyad vára nem csupán Erdély legimpozánsabb középkori építménye, hanem a régió talán legfőbb turisztikai vonzereje is. A dombtetőn álló, sasfészként magasodó vár hat évszázadnyi történelmet magán hordozva mesél a Hunyadi családról és más erdélyi fejedelmek sorsáról, emellett számos, viszontagságos múltú család történetének is színhelye. A várkastély grandiózus megjelenésével méltán érdemli ki a címét, miszerint Erdély, sőt, az egész történelmi Magyarország egyik leglenyűgözőbb építménye. Nemcsak a turisták, hanem a filmes világ is felfedezte magának ezt a misztikus helyet: itt készültek olyan jelentős alkotások, mint a Luther Márton és a Nostradamus című filmek, valamint a legutóbbi, VIII. Henrik életét bemutató nagyívű történelmi dráma.

Emlékeztető

Vajdahunyad varázslatos települése Dévától körülbelül tizenöt kilométerre délre található, a Zalasd Csernába folyásának közelében. A település tengerszint feletti magassága kétszázhúsz és kétszázhetven méter között mozog, ami igazán festői környezetet teremt a látogatók számára.

Ahogyan a múlt heti lapszámunkban már említettük, a vajdahunyadi vár gyökerei a középkorba nyúlnak vissza. Mikszáth Kálmán "a várak királyaként" emelte ki ezt a történelmi építményt. Érdekesség, hogy 1409. október 18-án Luxemburgi Zsigmond egy oklevélben adományozta Hunyadi János édesapjának, Vajk kenéznek a hunyadi birtokot, amely később a család nevét is megalapozta.

Ekkoriban csupán kis alapterületű, kör alakú tornyok emelkedtek, amelyek falainak védelme nem nyújtott kellő hatékonyságot. Ugyanakkor a lőrések kialakítása, valamint a két-három lőréssel rendelkező kamrák megjelenése már a védekezési technikák fejlődését jelezte.

Hat évszázad történetének emlékét őrzi e műemlék, amit nem csak a Hunyadiak, hanem erdélyi fejedelmek és szomorú sorsú családok birtoklása töltött meg tartalommal.

E szép, de nehezen védhető természeti környezetbe ültetett rezidenciából nem csak a várost, de az uradalomhoz tartozó környező falvakat is jól szemmel lehetett tartani.

Amikor 1409-ben Luxemburgi Zsigmond, Magyarország királya, a Hunyadi családnak adományozta Hunyadot, a terület akkoriban viszonylag jelentéktelennek számított, még mezővárosként sem tartották számon. Érdekes, hogy az Árpád-kor folyamán ez a hely a megye legfontosabb központjának számított, sőt, a királyi vármegye nevét is innen kölcsönözték.

A Kincses-hegyen eddig feltárt hetvenöt sír 11. századi település létezésére utal, a legkorábbi pénzveret pedig Szent István korából való.

Lupescu Radu a hunyadi várról írt tanulmányában mutat rá arra, hogy a temető és a település mellett, a Szent Péter-hegyen terült el Hunyad legfontosabb létesítménye, a megye központjaként is működő sáncvár. Őskori erődítésről van szó, amelyet a 11. században újrahasznosítottak.

A régészeti bizonyítékok alapján a történészek arra a következtetésre jutottak, hogy a 13. század folyamán is aktívan használták ezt a területet. Azonban a kővárak építésének elterjedése azt eredményezte, hogy a korai megyeközpont, hasonlóan sok más településhez, fokozatosan eltűnt a térképről.

A 14. század folyamán Déva és Hátszeg vára kiemelkedő szerepet játszott a megye életében, míg Hunyad fokozatosan háttérbe szorult. 1409-ben Hunyadi János apja birtokába került, és ekkor még senki sem sejtette, hogy nem csupán a középkori magyar várépítészet egyik csodálatos alkotása fog itt megszületni, hanem egy olyan váruradalom is formálódni kezd, amely a megye történetének legfontosabb részeivé válik.

Luxemburgi Zsigmond 1409-ben jelentős lépést tett, amikor Hunyad várát Vajknak és családtagjainak adományozta. Ezzel a döntéssel új fejezet nyílt a család történetében, hiszen ezzel a magyar nemesség körébe emelkedtek, ami komoly társadalmi és politikai előnyöket biztosított számukra.

A közhiedelemmel szemben 1409-ben Zsigmond nem ajándékozott várat a Hunyadi családnak. Ekkor csupán Hunyad települését és a hozzá tartozó földterületeket kapták meg. E terület köré építette fel a család azt az uradalmat, melynek középpontjába Hunyadi János impozáns vára került. Az 1456-os évben, amikor Hunyadi János hirtelen eltávozott az élők sorából, a vajdahunyadi vár átalakításának folyamata fokozatosan lelassult, végül pedig teljesen megszűnt.

A család rendkívül összetett politikai környezetbe került, de Szilágyi Erzsébet kitartó és elkötelezett munkájának hála végül sikeresen átvészelték a nehézségeket. Így történt, hogy 1458 januárjában Mátyást választották Magyarország új királyává.

A mohácsi csatát követő polgárháborús korszakban a várat Szapolyai János emberei foglalták el 1534-ben.

Csupán két esztendőt töltött a birtokában, amikor e különleges várral tisztelte meg Török Bálint neves pártváltását.

A Török család 1618-ig birtokolta a várat, amikor Bethlen Gábor fejedelem tulajdonába ment át. Mivel fiai nem voltak, a várat unokaöccsének, ifj. Bethlen Istvánnak engedte át, majd pedig ennek halála után öccse, Péter örökölte meg. A 17. század második felében még Thököly Imre és Apafi Mihály fejedelem birtokolta a várat.

Mint fejedelmi birtok, II. Apafi Mihály halálát követően, 1725-ben kincstári birtok lett. Különféle hivataloknak adott otthont, mígnem 1854-ben egy tűzvész során teljesen le nem égett.

A Keresztes Géza műépítész és műemlékvédelmi szakmérnök által készített dokumentációk alapján értesülhetünk arról, hogy 1784 novemberében, a Horia-féle felkelés idején a megyei nemesség egy része a vár falai között keresett menedéket. A felkelés leverését követően a vármegye kifejezte háláját azzal, hogy felújíttatta az akkoriban romokban heverő várat.

Kiemelten fontos tudni még azt is, hogy I. Ferenc 1817-ben 30 ezer forintot adott a vár kijavítására, de alig készültek el a munkálatokkal, 1818-ban egy villámcsapás következtében a tetőzet leégett.

Ezután országos gyűjtéssel biztosították a helyreállításhoz szükséges anyagokat, de hiába épült fel újra a vár - amint azt már röviden említettük -, 1854-ben a hivatalnokok gondatlansága miatt tűz ütött ki a kaputorony melletti egyik helyiségben, és másnapra már csak a kiégett falak meredtek az ég felé.

Arányi Lajos 1867-ben kiadott könyve hívta fel az ország figyelmét erre a romba dőlt és pusztuló nemzeti értékre.

A vár építkezésének végső fázisa a 17. század negyedik és ötödik évtizedében zajlott, amikor a Bethlen család birtokában állt.

Akkor teljesen megváltoztatták a belső terek felosztását, a nagyobb méretűeket pedig, mint amilyen a Lovagterem vagy az Országház-terem volt, több helyiségre szabdalták. Mivel a régi kaputorony eredeti rendeltetése megszűnt, eléje bástyaszerű építményt emeltek - ez a Fehér-bástya.

A keleti oldalon elhelyezkedő Muníciós-bástya szintén ebből a történelmi időszakból származik. A Bethlen-kor belső díszítései között kiemelkedő értéket képviselnek azok a medalionok, amelyekben portrék és veduták sorozata található. Ezek a műalkotások ma is a látogatók rendelkezésére állnak az Országház-termében, ahol a múlt szépsége és gazdagsága elevenedik meg.

A vár tehát 1880-ig a magyar kormány pénzügyminisztériuma tulajdonában volt, és ez idő alatt kezdődtek meg a nagy helyreállítási munkálatok is 1868-ban. Első restaurátorai Friedrich Schmidt tanítványai voltak, Schulcz Ferenc, majd Steindl Imre.

A restaurátorok munkája nem csupán a régi épületek újjáélesztésére korlátozódott, hanem a vár átalakítására is irányult, hogy vadászkastéllyá formálják. Ez a változtatás azért vált szükségessé, mert felmerült a lehetőség, hogy a magyar királyi pár egyik hivatalos rezidenciájaként funkcionáljon.

Minekután ebből a tervből nem lett semmi, az első restaurálási szakaszt egy pallér, Piátsek Gyula fejezte be, roppant nagy károkat okozva a várban.

A következő évtizedekben a restaurálás ügye háttérbe szorult. 1880-ban a vár új irányítás alá került, amikor a pénzügyminisztériumtól átkerült a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz, amely a műemlékek országos bizottságának is felügyeletét ellátta.

A bizottság felügyelete alatt kisebb beavatkozásra került sor Khuen Antal, majd Schulek Frigyes irányítása alatt. A monarchia korának utolsó nagy helyreállítását Möller István vezette, aki a világháborús események miatt 1916-ban kénytelen volt abbahagyni a munkáját.

A történelem során számos neves személyiség tette tiszteletét a vajdahunyadi várban, de talán I. Ferenc látogatása emelkedik ki a leginkább. Az 1817-es erdélyi körútja alkalmával érkezett Vajdahunyadra, ahol a vár újjáépítését is elrendelte, így hozzájárult a helyszín történetének új fejezetéhez.

John Paget 1835-ben Olaszországban tett utazása során ismerkedett meg a bájos báró Wesselényi Polixénával, akit később feleségül is vett. Az ifjú pár Aranyosgyéresen kezdett új életet. Ezt követően, 1835 és 1836 között bejárta Magyarország és Erdély gyönyörű tájait, felfedezve azok természeti csodáit és kulturális gazdagságát. Paget szoros barátságot alakított ki gróf Széchenyi Istvánnal, valamint gróf Batthyány Lajos társaságában is fontos kapcsolatokat épített.

Thyány Lajos is a magyar forradalom hősies harcosai közé tartozott, aki 1848-ban a szabadságért küzdött. Elkötelezett bátorsága és elszántsága hozzájárult a forradalmi eseményekhez, amelyek meghatározták a magyar történelem alakulását.

Paget utazásai során Vajdahunyadon is járt, és így írt a várkastély állapotáról: "...az udvar túlsó oldalán néhány katonatiszt lakik, méghozzá igazán ízlésesen berendezett környezetben. Minden szépen karbantartott, és úgy tűnik, az egész épület kiváló kondícióban van. Valóban, mi lehetne elegánsabb, mint a hatalmas, kerek toronyban található szalonok, vagy szebb, mint az ablakaik mögül elénk táruló lélegzetelállító panoráma?" (John Paget: Magyarország és Erdély. Naplójegyzetek, sajtó alá rendezte Cs. Lingvay Klára, Kriterion, Kolozsvár, 2011, 264).

Paget azt is megemlíti, hogy ottjártakor a város egy küldöttsége is meglátogatta, amely jelentette, hogy ők az első angolok, akik Vajdahunyadon áthaladnak, és az angolok életéről, angol jogról, alkotmányról érdeklődtek.

Auguste de Gerando Franciaországban ismerkedett meg gr. Teleki Emmával, aki a felesége lett, és akit követett Erdélybe. Bejárta Erdélyt és Magyarországot, a tapasztaltakat, látottakat megírta, és ezek nyomtatásban megjelentek. Vajdahunyad várában néhány évvel Paget után járt, de ő már elfogultabb a látottakkal kapcsolatban, és nem kíméli szavaival a tulajdonost sem.

Az ember nem képes úgy felfedezni ezt a várat, hogy ne fanyalodna az osztrák kormány fukar hozzáállására, amely megfosztja a hivatalnokait attól a lehetőségtől, hogy máshol építsenek irodákat, mert ahhoz néhány ezer forint hiányzik. Még mindig nem zsebeltek be elegendő profitot ebből a rombolásból... Hát miért ne tennétek tönkre egy nemzeti örökséget, mindezt szinte semmiért?!

Demján László, a neves műemlékvédő építész, munkássága során nem csupán épületeket tervezett, hanem egy egész korszak kulturális örökségét igyekezett megőrizni. Szaktudása és elkötelezettsége révén számos történelmi értékű épület rehabilitációját irányította, figyelemmel a részletekre és az autentikus elemek megóvására. Kiegészítései nem csupán esztétikai szempontból gazdagítják a projekteket, hanem hozzájárulnak a közösségi identitás megőrzéséhez is. Demján László munkája tehát nem csupán az építészetről szól, hanem a múlt és a jövő összekapcsolásáról is.

A Ruszka-havas keleti lejtőjén futó Egregy- és Zalasdi-patakok, valamint a Cserna ölelkezésében álló magányos szirt világvára mennyire megkönnyebbülhetne, ha olvashatná rebellis költőnk hozzá fűzött szavait.

Talán a kőből emelt falak könnyeznének, de talán nem. Hiszen tanúi voltak már komoly összecsapásoknak, és ma is szemlélik a mi bohózatunk szürreális jeleneteit. Szükség lenne arra, hogy faggassuk meg a kopott köveket és a hímes-mázas díszítéseket, hadd meséljék el igazi történetüket, a mi közös múltunkat. Engedjük, hogy az utókor szeme elé kerüljön a munkás-paraszt szolidaritás és az a kor, amikor a "vas és acél országa" szlogenjei harsogtak az éterben, mintha csak a végső igazságot kiáltozták volna. Ahogy a természetet romboló népek több mint nyolc kohókéménye felröppent az ég felé, úgy mára már nyomuk is eltűnt, helyükre tájidegen templomok és bazilikák tornyai nőttek, miközben a honfoglaló őseink szerény emlékhelyei háttérbe szorultak. Talán egyszer az ő életük és kérdéses örökségük is elhalványul a feledés homályában.

Hát ezt az épített roncsot próbálta megmenteni a pusztulástól a kolozsvári szász felmenőktől származó dr. Arányi Lajos György orvosdoktor, régész, polihisztor. A magyar műemlékvédelem első példás és államilag támogatott helyreállítását indította el munkássága, az általa beindított megmentés hozománya, hogy büszkeséggel mutogatja magát mai formájában a még álló Régi kaputorony és a mostani főbejáró Új kaputorony, valamint a pártázott és nyitott Hídvédtorony, Kínzóbástya és a kör alakú Tárház vagy Buzogánytorony. Ez utóbbit még Hímes-toronynak is nevezik. Létezik még a belső udvari Csigalépcső-torony és Dobos-torony, Király- vagy Fehér-torony, a kandallós szobát rejtő Kapisztrán-torony, a különálló Ne félj vagy Nebojsza-torony.

A Lovagvár hűséges őrzője a történelemnek, falai nem ismerik a könnyeket, hiszen közel hat évszázad alatt folyamatosan formálódott és gyarapodott. Tornyai, mint büszke harcosok, ma is meredten állnak, hirdetve a Hunyadiak örökségét és nagyságát, nem csupán a jövő nemzedékek számára, hanem mindazoknak, akik a múlt titkaiba vágyakoznak.

Az 1896-os millenniumi kiállítás keretében a budapesti Városligetben Alpár Ignác egy igazán különleges alkotást hozott létre: a Vajdahunyad-várat. Kiss Gábor szakvéleménye alapján ez az építmény nem csupán a valóságot tükrözte, hanem annak minden egyes részletében eltért tőle, így egy új, egyedi látványt nyújtva a látogatóknak.

Magyarország különböző tájain, különböző építési korszakokban készült épületekből állítottak össze egy olyan egyedülálló épületegyüttest, amely a Hunyadi-vár eredeti formáját teljesen átformálja. Ezen alkotás nem csupán a történelmi hűséget mellőzi, hanem olyan látványt nyújt, amely megtéveszti a látogatókat, így egy teljesen új, hamis képzetet kelt a híres vár múltjáról és jellegéről.

A vár jelenlegi állapota alapvetően a 19. és 20. századi alapos rekonstrukciós munkálatok nyomán alakult ki. Ezek a felújítások szinte minden részletet érintettek, és sok esetben sajnos visszafordíthatatlan károkat is okoztak. A fent említett nehézségek ellenére azonban a vár ma is képes visszaadni azt a dicsőséges múltat, amely egykor jellemezte: a középkori építészet egyik igazi gyöngyszeme.