FontosVAGY! - A KRISZ különleges ifjúsági hetet rendezett.

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) célkitűzései között kiemelkedő helyet foglal el a fiatalok Istenhez való közelítése, a megtérésükre való bátorítás, valamint a hívő fiatalok lelki táplálása. A szervezet 2003 óta minden évben olyan programokat és eseményeket szervez, amelyek nem csupán a hit mélyítését célozzák, hanem lehetőséget biztosítanak a fiatalok számára, hogy közösségben töltsenek időt, új ismeretségeket kössenek, és barátságokat alakítsanak ki. Az egyik legkedveltebb eseményük a KRISZ-hét, amelyet idén a Nagyberegi Református Líceum területén valósítottak meg. A fiatalok szívében élő vágy Isten közelsége és a közösségi élmények iránt egyértelműen megmutatkozott, hiszen a tábor szinte teltházzal, 110 kárpátaljai magyar fiatal részvételével zajlott. A rendezvény sikerét 22 elkötelezett munkatárs és önkéntes közreműködése is segítette.
Kardos Ágnes lelkésznő, a KRISZ-hét szervezője elmondta, az alkalomra 15 évnél idősebb fiatalokat vártak, hiszen ennek a korosztálynak van a legkevesebb lehetősége a táborozásra, a felnőttkor küszöbén álló fiataloknak viszont nagy szüksége van a hasonló lehetőségekre. A hét fő célja, hogy az ifjú korosztály megtapasztalja Isten közelségét, kapcsolatba kerüljenek Vele és elmélyüljenek hitükben, emellett barátságokat és életre szóló élményeket is szerezzenek.
A tábor idei középpontjában a "FontosVAGY!" téma állt, amelynek két fontos jelentése van. Az első két nap során arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a fiatalok tudatosítsák magukban, mennyire fontosak Isten számára. Hiszen Isten minden alkotása különleges és tökéletes, függetlenül attól, mit sugall a világ vagy a média. Ezen a téren nemcsak bibliai tanulmányokat végeztünk, hanem önismereti gyakorlatokat is, amelyek segítettek a résztvevőknek jobban megérteni saját személyiségüket és szeretetnyelvüket. A hét további szakaszában a "fontos vagy" kifejezés másik aspektusát vizsgáltuk, amely a hívő emberek életében kulcsfontosságú. Fókuszáltunk arra, hogyan tudjuk megkülönböztetni a fontos és a lényegtelen dolgokat, mi az, ami hasznos, és mi az, ami nem szolgálja a fejlődésünket. Fontos volt a prioritások felállítása, hogy a mindennapjainkat ennek megfelelően alakíthassuk. Mivel a gonosz folyamatosan próbálja szétszórni figyelmünket és időnket, gyakran észre sem vesszük, hogy napok és évek telnek el anélkül, hogy a lényeges dolgokra figyelnénk.
A fiatalok mindennapjai igazi élményekkel teltek meg. A napirend szívében a délelőtti dicsőítés és áhitat állt, melyet követően izgalmas előadások keretében bontogatták a nap fő témáját. Ezt követően a csoportbeszélgetések során lehetőség nyílt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, megnyíljanak egymás előtt, és mélyebben elmerüljenek az adott témában. Délutánonként számos szabadidős program várta a fiatalokat: sportjátékok, mint például csocsó, pingpong, röplabda, foci és szkander, valamint fürdőzés, kreatív kézműves foglalkozások, lézerharc, vizes programok és még rapid randi is. Különösen népszerű volt a "Szólj be a papnak" kezdeményezés, ahol a tábor lelkészei anonim kérdésekre válaszoltak a hét folyamán. Ez a program gyakran szórakoztató, provokatív vagy éppen komoly kérdésekre világított rá, és lehetőséget adott arra, hogy a fiatalok valódi érdeklődései felszínre kerüljenek. Emellett minden délután valamilyen alternatív előadás is zajlott, amely bár nem mindig kapcsolódott közvetlenül a hét fő témájához, mégis rendkívül érdekes és tanulságos volt. Ilyen például az okkultizmusról szóló előadás, illetve a KRISZ munkáját bemutató tájékoztató, amelyek új perspektívákat nyújtottak a résztvevőknek.
Az esti programok is választékosak és emlékezetesek voltak. Hétfőn táncházzal indult a hét, kedden imasétára került sor, egybekötve dicsőítéssel a templomban. Szerdán a tehetséges és szórakoztató fiatalok mutatkozhattak be a Krisz Faktor során. Csütörtök este pedig a héten már jól összeszokott csoportok mutathatták be mit készítettek a hét témájához kapcsolódva. Volt itt minden: zenés összeállítás, videók és színdarab is. Péntek este pedig már megszokottá vált az éjszakába nyúló tábortűz bizonyságtételekkel elmélyítve.
Kardos Ágnes kifejtette, hogy a felsorolt programok mellett a lelkigondozás és a beszélgetések is fontos szerepet játszottak. A fiatalok nyitott szívvel és bizalommal fordultak a munkatársakhoz.
A táborozók gazdag "útravalókkal" tértek haza a hét folyamán: emlékeztettük őket arra, hogy Isten mindig mellettük áll, és hogy minden egyes ember fontos a számára. Bátorítottuk őket, hogy bátran forduljanak Hozzá bármilyen problémával vagy kihívással, hiszen Ő egy szerető Atya, aki kész segíteni és támogatni minket. Azonban ahhoz, hogy Isten valóban irányítsa életünket, nekünk is figyelmet kell szentelnünk neki, és időt kell töltenünk Vele, hogy mélyebb kapcsolatot építhessünk. A fiatalok a lelki megújulás mellett új barátságokat kötöttek, felejthetetlen élményekkel gazdagodtak, és választ kaptak számukra fontos és aktuális kérdésekre. Ezek a pillanatok bizonyítják, hogy a KRISZ-hétre a fiataloknak valóban szükségük van.
A tábor szervezői szívből jövő hálájukat fejezik ki a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek, a Deutscher Jugendverband "Entschieden für Christus" (EC) partnerszervezetnek, valamint a Magyarországi Református Zsinat Ifjúsági Irodájának. Támogatásukkal jelentős mértékben hozzájárultak a hét sikeres lebonyolításához, amelyért rendkívül hálásak vagyunk.