Persze, íme egy egyedi változat: "Jaj, ez a fránya belpolitika!" Vagy egy kicsit bővebben: "Ráadásul ez a bonyolult belpolitikai helyzet mindig csak még inkább megnehezíti a dolgunkat!"

A német keresztény uniópártok és a szociáldemokraták koalíciója igencsak kényszerházasságnak bizonyult. Már a kezdetekkor is balul sült el az együttműködés, hiszen Friedrich Merz májusban az első körben nem kapta meg a kancellári posztot, mivel a koalíció tagjai közül többeknek nem volt szándékában rá szavazni. A CDU/CSU és az SPD vezetői egymást hibáztatták, de függetlenül attól, hogy ki volt a felelős, ez a felelőtlenség megdöbbentő. Az előző Scholz-kormány legnagyobb baklövését abban követte el, hogy a koalíció pártjai nyilvánosan vitatkoztak egymással. Tény, hogy Scholzék rendkívül nehéz helyzetben kellett, hogy helytálljanak, mivel Németország új biztonsági és energiapolitikai kihívásokkal nézett szembe a háború következtében. Ennek ellenére a közvélemény előtt a kormány reputációja nagymértékben csorbát szenvedett a partnerek nyílt széthúzása miatt.

Merz igyekszik tanulni az elődök hibáiból, és eddigi külpolitikai fellépései alapján sikeresnek tűnik. Friss impulzusokat hozott a német diplomáciába, és komoly szándéka, hogy hazája ismét vezető szerepet töltsön be az Európai Unióban. Ukrajna támogatása terén határozottabb álláspontot képvisel Scholzhoz képest, emellett pedig az EU biztonsága érdekében kiemelkedően erős szövetség kialakítására törekszik a két atomhatalommal, az Egyesült Királysággal és Franciaországgal.

A CDU/CSU szoros versenyt vív a közvélemény-kutatásokban a szélsőjobboldali AfD-vel, hiszen egy friss felmérés szerint a két párt egyenlő pozícióban áll. Merz belpolitikai irányítása nem hozta meg a várt eredményeket, és a koalíciós partnerek között komoly feszültséget okozott, hogy az uniópártok képviselői elutasították az SPD alkotmánybíró jelöltjét, akit túlzottan baloldalinak tartanak, holott a szavazásnak puszta formalitásnak kellett volna lennie. A vita így ismét a nyilvánosság kereszttüzébe került. Igazán meglepő, hogy mindez egy olyan időszakban történik, amikor a kormány folyamatosan próbálja bizonyítani, hogy az AfD nem valódi alternatíva. A kancellárnak tehát bőven lesz feladata, és hamarosan rá kell jönnie, hogy csupán külpolitikával nem nyerheti el a választók bizalmát.