"Ha Kossuth újra üzen, talán észre sem vesszük!" - Spiró György XIX. századi világában, ahol a Táncsics család áll a középpontban.
"Alul, felül, oldalvást, mindenütt jelen van, és olyan forradalmi szellem jellemzi, aki nem vágyik a vérontásra - ez igazán különleges" - így indokolta Spiró György új regényének bemutatóján, miért választotta Táncsics Mihály és családja sorsát, hogy azon keresztül mutassa be a közel egy évszázados magyar történelem bonyolult szövedékét.
Ha valaki elolvassa Spiró György Padmaly című legújabb monumentális regényét, és igyekszik azt a lehető legrövidebben összefoglalni, Woody Allen önironikus poénja nyomán arra a kézenfekvő következtetésre juthat: a magyarokról szól. Azokról a magyarokról, akik a polgári demokratikus forradalmakkal és a nemzetállamok kialakulásával ékesített XIX. században éltek, és akiknek az értékrendje generációkon át öröklődik. Megszenvedték a maguk forradalmát, annak leverését, a vérengzést és az elnyomást, a kiegyezést, majd a korai kapitalizmust, amelyben éledezett a - nagyobbrészt importált - munkásmozgalom, vele együtt, vele összeszövődve a nacionalizmus.
Miközben a párizsi kommün minisztereként Frankel Leó, aki egyáltalán nem beszélte a magyar nyelvet, irányította a Nemválasztók Pártját, az Istóczy Győző vezette Antiszemita Párt folyamatosan kihívta őket. A várt világforradalom pedig egyre távolabb került, és az új társadalmi rendben a forradalmárok, köztük a legnevesebb alak, Táncsics Mihály, képtelenek voltak megtalálni helyüket vagy eszközeiket a változás érdekében.
A regény Seidl Teréz születésével kezdődik, amit kérdőjelesen 1814-re tippel a Wikipédia. Ezt az évszámot erősíti meg Spiró mondata is, mely szerint abban az évben történt, amikor "az oroszok elfoglalták Párizst"; mármint Napóleon bukása után. A korán árvaságra jutott leányt a rokonság ide-oda dobálta, kihasználta, de cselédsorsát élve ügyesnek, rátermettnek bizonyult. A nagynénjét szolgálta, az ő kenyerét ette, amikor betoppant a házukba annak jogos tulajdonosa, egy csavargónak tetsző néptanító, akit Spiró a regény első kilencven oldalán csak könyvszedőként említ, mert ő maga így, Pichersetzerként jelölte meg a hivatását. Előbb a nagynénit csábította el, de Terézt vette feleségül, holott a lány 15 évvel fiatalabb és két fejjel magasabb volt nála.
Teréz akkor még nem tudott magyarul, egyáltalán olvasni sem, de majd ő, a nagy író, megtanítja. Spiró az ő történetükbe szövi bele, az ő nézőpontjukból írja le a magyar történelem eme meghatározó évszázadát, a családi tragédiák sorát, hat gyermek elvesztését, amely az özvegységre jutott matróna 1907-es halálával, a Táncsics-örökség körüli bonyodalmakkal zárul.
