A szituáció feszültsége a levegőben vibrál.
Valóban, az aggodalomra okunk bőven akad. Biztosan te is észrevetted, ahogy a vasárnap kihirdetett győztes, az aranyember körül, minden gyulafehérvári munkásnő lelkesen kezet akart rázni. Hát hol is ünnepelhetne egy ilyen különleges aranyember, ha nem éppen Gyulafehérváron, ahol minden egyes alkalommal lehetőség nyílik arra, hogy a nemzeti egység és összefogás jegyében valami fontosat kijelentsenek – ami a magyar közösség, és a kisebbségek számára aggasztó üzeneteket hordozhatott.
Nincs idő a pihenésre. A szólás és az utazás szabadsága, valamint az iskola és a magyar nyelv használata komoly fenyegetés alatt áll. A személyes szabadság egyre inkább illúzióvá válik. Harmincöt év elteltével ismét minden a kezdeteknél tart?
A Funárok kora jönne az országra? És vajon akad, képződik elégséges ellenállás, erkölcsi, politikai, nemzeti józanság, velünk való szolidaritás, mely ellenáll ennek az új aranykornak? Kibírja-e a román demokrácia a szélsőséges román demagógiát?
Lesz-e ellenmédia, és lesznek-e bátor emberek, akik nemet mondanak a parlamentben, a pártokban, az önkormányzatokban és a közéletben meg a magánéletben, akik nem hisznek annak hazug ideológiának és veszedelmes gyakorlatnak, amelyet ma nem csupán az aranyember, hanem piros nyakkendős, piros baseballsapkás amerikai csiszlik és az agresszor cárivadék képviselnek, nyomatnak, nyomulnak?
Lejárt a demokráciák kora?
Be kell fognunk a szánkat? Vajon itt van már a megalázásunk, a sorsunk keserves futása, egy lépésnyire tőlünk?
Még meg lehet, talán, előzni. Gondolkozzatok, emberek!
