Hülkenberg: Nagy rajongója vagyok a sprinteknek, de az edzésidőszakok is elengedhetetlenek számomra! | M4 Sport

Az utóbbi hetek és hónapok során a sprintversenyek számának növelése folyamatosan a Forma-1 beszélgetések középpontjában áll. A kezdeményezés Stefano Domenicali, a királykategória ügyvezetőjének javaslataként merült fel, aki továbbra is fogékony a hétvégék struktúrájának átalakítására.
Az illetékesek a szezon vége előtt tárgyalnak majd arról, 2027-ben hatról tíz-tizenkettőre növeljék-e a sprintfutamok számát. A lépést Domenicali elmondása szerint egyre több versenyző és csapat támogatja, a szervezők körében pedig egyre nagyobb a "tolongás" a sprinthétvégékért, a folyamatos akciót biztosító formátum iránt ugyanis "nagyobb az érdeklődés."
Való igaz, egy sprinthétvégén mindössze egy edzés áll a mezőny rendelkezésére, mielőtt kezdetét veszik a tétre menő események. Ezekre tehát 60 perc alatt lehet felkészülni. Ezt több versenyző is kevésnek tartja, még olyanok is, akik egyébként szeretik a sprinteket.
Nico Hülkenberg, a Sauber tapasztalt pilótája, osztotta meg véleményét a sprintekkel kapcsolatban. "Elvben támogatom a sprinteket" - mondta a német versenyző a RacingNews365-nek. "Kedvelem a változatosságot, és nem bánom, hogy bevezették ezt az újítást. Vannak olyan versenypályák, ahol jobban mutat a sprintformátum, mint másutt. Ez most egy igazán aktuális téma az F1 világában. Az egyensúly megtalálása a szórakoztatás és a professzionális sport között nem egyszerű feladat."
"Kihívást jelent megtalálni a megfelelő egyensúlyt, amely lehetővé teszi a csapatok és versenyzők számára, hogy a lehető legjobb teljesítményüket nyújtsák. Nyitott vagyok az innovációkra, azonban elengedhetetlen, hogy legyen elegendő idő a tisztességes edzésre. Emlékszem, hogy régebben mennyi tesztet végeztünk, míg manapság alig találkozunk ilyennel" - folytatta.
"Már az edzésidő is kevesebb, a sprinthétvégéken még kevesebb. Meg kell vizsgálni ezt is, és egyensúlyba kell hozni, hogy máshol kapjunk vissza pályaidőt" - magyarázta Hülkenberg, aki épp a kevés felkészülés miatt érzi úgy, hogy a sprinthétvégéken néha nagyobb a szerencse szerepe. "Ez a versenyzőn is múlik, néha kigurulsz az edzésre és minden összeáll. Boldog vagy, jöhet a sprint."
"Ha a dolgok nem állnak össze azonnal, akkor valószínűleg több időre lesz szükséged. Egy sprint során tehát nehéz helyzetben lehetsz, hiszen könnyen hátrányba kerülhetsz" – mondta, majd hozzátette, hogy számára az ideális hétvége az lenne, ha a csütörtöki médianapot eltörölnék, és pénteken kezdődnének az események.