John Newman a Blikknek a leégett színpadról: "Már ránézni is szívszorító volt" - A brit énekes pénteken a Tomorrowlanden fog fellépni.

"Fújja meg mindenki, fújja meg, aki gyűlöl, fújja meg, aki lenéz!" – Manuel dühösen kifejezte magát, és Azahriah-nak is célzott üzenetet küldött.

A Blikk tudósítása szerint szerdán este hatalmas lángokba borult a Tomorrowland nagyszínpada, amely a világ egyik legkedveltebb elektronikus fesztiváljának számít. A tűz okaként valószínűleg technikai hiba merült fel, miközben éppen a tűzijátékágyúkat tesztelték. A lángokkal sikerült megküzdeniük a tűzoltóknak, akik még csütörtökön is a helyszínen tevékenykedtek, hogy biztosítsák a Manu and Michiel Beers által 2004-ben megálmodott belga fesztivál zavartalan megnyitását pénteken, ahol az elektronikus zene rajongói végre birtokba vehetik a színpadot.

A Tomorrowland nyitónapjának fellépői közül John Newman, aki egyébként többször is járt már a belga rendezvényen, csütörtökön a Campus Fesztiválon állt színpadra. A brit előadó közvetlenül a produkciója előtt villáminterjút adott a Blikknek. A beszélgetés során többek között szóba jött, hogy

A fesztiválszezon most éppen a tetőfokára hág, és ez minden előadó számára kulcsfontosságú időszak. Úgy tudom, hogy pénteken a Tomorrowland színpadán fog szerepelni. Mindannyian értesültünk arról, hogy mi történt a belga fesztivál nagyszínpadán. Ön honnan szerezte az információkat a történtekről, és mi volt az első reakciója?

Valójában a Tomorrowland család szerves része vagyok, hiszen az ügynökségem és a menedzsmentem is a Tomorrowland irodájában működik – így tényleg a família tagjának érzem magam. A tűzesetről a menedzsmentemtől értesültem, és őszintén szólva, megdöbbentett a hír. Az ember egy hatalmas színpadot lát, amely tele van újszerű ötletekkel, trükkökkel, és az egész egy hatalmas kalandot ígér. Most, hogy a helyzetre tekintek, nehezemre esik elhinni, hogy ezek az emberek, akiket személyesen ismerek, ennyi munkát és energiát fektettek bele Michiel víziójába és álmaiba. Hihetetlenül elkeserítő volt a helyzet, de örömmel tölt el, hogy a jelenlegi információk szerint a hétvégére optimistán tekinthetünk.

Igen, a fesztiválra sor kerül. A színpadra lépve vegyes érzések töltenek el. A lelkesedés és az izgalom mellett ott van a szívük mélyén a bizonytalanság és a félelem is a történések után. Az emberek arcán az öröm és az aggodalom keveredik, ahogy együtt élik meg ezt a különleges pillanatot. Minden egyes dalban ott van a közösség ereje, és az a vágy, hogy a zene újra összekösse őket.

Megkérdőjelezhetném a biztonságát, de azok után, hogy a világ minden táján felléptem már, azt gondolom, ez az utolsó hely, ahol ebben kételkedni kellene. A tűz azelőtt ütött ki, hogy a fesztivál ajtajait megnyitották volna, ami azt mutatja, hogy ellenőrzik a résztvevők biztonságát, végső soron pedig senkit nem ért baj. Úgymond mindent helyesen csináltak, ami mindig is így működött, nehogy bármiféle veszélynek tegyék ki, és ezzel ártsanak másoknak. Szerintem ez a szeretetről és az összefogásról szól, és valami olyasmiről, amit mind bele tudunk tenni - hogy a lehető legjobb show-t adjuk, megosztva az emberekkel, akik szintén ezt akarják. Ezek mind szép és jó a dolgok, amelyek valahol a zenéről szólnak, és biztos vagyok benne, hogy egyesülünk is ezáltal..

Tudott valamit arról, milyen hangulat uralkodik a helyszínen?

Fogalmam sincs. Én mindig csak az aznapi fellépésre koncentrálok. Most teljes szívemmel itt vagyok, ugyanúgy, ahogy holnap majd Tomorrowlanden. Mindig nagyon koncentrálok az aznapi munkámra, ahogy valószínűleg most épp ők is ezt teszik.

Beszéljünk egy kicsit a Campusról és az Ön személyéről. Nem titok, hogy korábban kétszer is agydaganatot diagnosztizáltak Önnél, és volt egy nehezebb időszak, amikor a depresszió miatt háttérbe szorította a zenélést. Jelenleg hogyan érzi magát?

Küzdöttem azzal is, igen, és nem mondanám, hogy egészséges mértékű depresszióról volt szó. Akkor arra gondoltam, meg kellett állnom, hogy megtaláljam önmagam. Ez egy furcsa munka, jómagam pedig nem vagyok olyan, mint más emberek. Én nem akarok híresség lenni, csak egy zenész, az ilyen mentalitás viszont ebben a szakmában elég sok nehézséggel jár. Én inkább elbújok egy stúdióban, és csak felugrom a színpadra olykor a zene miatt. Szóval tényleg küzdök a dolog másik oldalával, amikor pedig ez történt, úgy éreztem, hogy a hírnév fontosabb lett, mint a zene, és ekkor kezdett valami elromlani a fejemben. A kérdésre válaszolva most nagyon jól vagyok, motiváltnak és pozitívnak érzem magam. Épp tegnap írtam alá egy szerződést azzal a PR ügynökséggel, amellyel 10 évig dolgoztam a Universalnál. Rengeteg slágert csináltunk már együtt, szóval mindnyájan nagyon izgatottak vagyunk. Jön új zene, ami nagyon inspirál, emellett egészségileg is remekül vagyok. Van egy két és féléves kislányom, aki a legcsodálatosabb gyermek, ami pozitív és egyben nagyszerű érzésekkel tölt el.

A nehézségek hatására volt, amiben változott? Ha nem is Ön, de mondjuk a világlátása?

Száz százalékig. Teljesen őszintén mondom, korábban túl sokat foglalkoztam munkával, és mostanra rájöttem, mikor kell ezt tennem, és mikor nem. Amikor úton vagyok, és elkezd hiányozni az otthonom, át kell kapcsolnom az agyamat, hogy ez csak üzlet, és mindig emlékeztetni magam rá. Igazából arról van szó, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, és megtanuljuk, mikor kell érzelmileg belemenni valamibe, mert korábban én mindenbe így rángattam bele magam. Ez egy utazás, amit a munkával kapcsolatban tanulok miközben idősödök, és amiről évek óta próbálom kitalálni, hogy tudnám adaptálni. De már határozottan nem keresem a hírnevet, sokkal szerényebb életet élek, és sokkal boldogabbnak érzem magam ettől. Engem nem fog rajtakapni egyhamar senki például olyan tévéműsorban, ahol híresnek kell lennem.

Amikor a zenére tekintek, mindig is úgy éreztem, hogy a dallamok és ritmusok egyfajta nyelvet beszélnek, amely túlmutat a szavakon. Az üzenet, amit szeretnék eljuttatni a közönséghez, az érzelmek mélysége és a közös élmények fontossága. A zene képes összekapcsolni minket, átadni azt a boldogságot, bánatot vagy reményt, amit talán más módon nehezen fejeznénk ki. Minden egyes akkorddal azt szeretném sugallni, hogy nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel, és hogy a zene képes hidakat építeni a lelkek között.

Ez egy igazán összetett kérdés. Lehet, hogy önzőnek tűnik, amit most mondok, de az egész zenei utam egy kis hálószobából indult, ahol magamban kezdtem el kísérletezni a zenével. Az első slágereim egy köntösben születtek, otthon, és úgy érzem, idővel elfeledkeztem erről a kezdeti szabadságról, miközben túlságosan is a közönség reakcióira figyeltem. Folyton azon járt az eszem, mit gondolnak az emberek az általam létrehozott dalokról, és vajon eljutnak-e a rádiókhoz. Most viszont tudom, hogy ennek vége. Már nem érdekel, mit mondanak mások; csak az számít, hogy én magamnak szeretnék zenélni. Ha a külső véleményekkel foglalkozom, az csak rontja a kreativitásomat. Most már szabadon és felszabadultan zenélek, éppen úgy, mint gyerekkoromban. Csak csinálom, ami jónak tűnik, és ami érzelmeket ébreszt; a célom, hogy egy különleges utazásra vigyem a hallgatókat. Régebben autózás közben hallgattam a saját dalaimat, most pedig hangosan játszom őket, mert így kell lennie – nem mások döntsék el, mi válik slágerré. Ami a fellépéseimet illeti: 2013-tól kezdve tíz éven át soul pop énekesként tevékenykedtem, de miután egy kis időre háttérbe szorultam, DJ-ként és producerként tértem vissza, ahol mindent együtt csinálok a színpadon. Egyszerűen már nem bírtam a balladákat énekelni. Ma este egy olyan műsort mutatok be, amit az elmúlt négy évben folyamatosan csiszoltam, és most úgy érzem, rendkívül erős lett. Tele van energiával, úgyhogy ha valaki balladákra számít, az igazán meglepődni fog!