Kémbotrány: Magyar Péter állítása szerint Orbán Viktor családtagja szoros baráti kapcsolatban állt Holló Istvánnal.


"A legfrissebb, egybehangzó információk szerint az ukrán kémként őrizetbe vett Holló István szoros, baráti viszonyt ápolt a Fidesz frakció számos tagjával, sőt, Orbán Viktor egyik családtagjával is." – osztotta meg a Tisza Párt elnöke szerdán a Facebook-oldalán, a "A legújabb felcsúti sportág: hogyan lőjünk kezdőrúgásból öngólt?" című posztjában.

Magyar Péter azt írta, "nos, Kocsis Máté elvtárs, akkor ideje lenne újra összehívni a Nemzetbiztonsági Bizottságot! Vagy először a Fidesz frakciót és kikérdezni az elvtársaidat, hogy milyen bizniszeket kötöttek ezzel az állítólagos kémmel és cserébe milyen bizalmas információkat adtak át neki".

"Meghallgatta már a Nemzetbiztonsági Bizottság Orbán Viktor rendészeti államtitkárát, valamint a Fidesz egykori budapesti frakcióvezetőjét az ukrán kémekkel közösen működő vállalkozásukkal kapcsolatban?" – tette fel a kérdést a politikai szereplő.

Magyar Péter kifejtette: "Azt eddig is sejtettük, hogy az orosz kémeknek különösen kedvező fogadtatásra találnak a Külügyminisztériumban. Ki tudja, talán még az is napvilágra kerül, hogy a titkos orosz-ukrán kémcserék Hatvanpusztán vagy a felcsúti VIP páholyban zajlanak?"

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nemrégiben bejelentette, hogy felfedeztek egy magyar katonai hírszerző hálózatot, amely Nyugat-Ukrajnában tevékenykedett. A hatóságok kémkedés vádjával két magyar állampolgárt tartóztattak le, akik korábban az ukrán hadsereg kötelékében szolgáltak, és most hazaárulással néznek szembe. A két ország között az incidens következtében diplomáciai tárgyalások indultak, és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy Magyarország kiutasította azt a két ukrán állampolgárt, akik diplomáciai státusz alatt végeztek kémtevékenységet a budapesti nagykövetségen.

Nem sokkal később Andrij Szibiha, Ukrajna külügyminisztere is megnyilvánult, így az ukrajnai letartóztatásra adott magyar reakcióra megérkezett a válasz: két magyar diplomatát kitiltanak Ukrajna területéről.

Orbán Viktor a szóban forgó ügy kapcsán május 13-án összehívta a Védelmi Tanácsot. Az egyeztetés részleteiről egy videóban tájékoztatta a közvéleményt, ahol a konkrét pártot nem említette, de a vágóképek alapján a Tisza Pártra tett utalásokat. Magyar Péter a közösségi oldalán később kifejtette, hogy ha a vádak valósak lettek volna, azonnali büntetőeljárásnak kellett volna megkezdődnie, ám állítása szerint semmiféle hatósági intézkedés nem indult el. Ezen kívül felszólította a bűnüldöző szerveket, hogy "haladéktalanul indítsanak vizsgálatot O. Viktor Mihály, a Fidesz elnöke ellen, hivatali visszaélés gyanúja miatt".

Május 20-án a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok újabb két ukrajnai kapcsolatokkal rendelkező egyént azonosítottak, akiket kémkedés gyanújával vontak kérdőre. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője részletesen ismertette a gyanúsítottak tevékenységét: Tseber Rolandot az ukrán hírszerzés "illegális" ügynökeként, míg Holló Istvánt az ukrán katonai hírszerzés ügynökeként említette.

A Tseber nemzetbiztonsági jelentések alapján aktívan dolgozott kapcsolatai kiépítésén, találkozott számos vezető ellenzéki politikussal, valamint más parlamenti pártok tisztségviselőivel is. Emellett ukrajnai látogatásokat is szervezett számukra. Szijjártó Péter külügyminiszterrel is próbált találkozni, de végül Magyar Levente képviselte őt a tárgyalás során. Számos további megbeszélés azonban elmaradt, mivel a találkozókat követően a hatóságok csak akkor kezdtek el foglalkozni Tseber hátterének ellenőrzésével.

A másik azonosított egyén, Holló István, aki kizárólag ukrán állampolgársággal bír, már jó ideje a magyar hírszerzés figyelmének középpontjában állt. Kocsis nyilatkozata szerint Holló aktívan részt vett a magyar hadsereg energetikai struktúrájának megismerésére irányuló hírszerző tevékenységekben.

Related posts