Kik lehetnek a következő esélyesek Ferenc pápa után Péter trónjára és a Vatikán vezetésére?

A Ferenc pápa halála után következő választási folyamat történelmi fordulópontot jelenthet a katolikus egyház számára, amelyet több kommentátor "a kontinensek közötti háborúként" emleget. Mindeközben vannak, akik inkább ideológiai fordulatról és vitákról beszélnek.

Hétfőn Szent Péter trónja megüresedett, ami miatt a Vatikánban és az egész katolikus egyházban átmeneti időszak kezdődik. Az egyházi és állami ügyek irányítását az új pápa megválasztásáig a camerlengo, vagyis a főhivatalnok látja el.

A távozás előtt álló pápa nem jogosult arra, hogy hivatalosan megnevezze vagy kijelölje utódját, azonban határozottan kifejezheti véleményét arról, ki lenne a legmegfelelőbb jelölt a következő pontifex szerepére. Noha ez nem kötelező, mégis sokak számára értékes iránymutatást nyújthat, amire már volt példa a történelemben.

A 20. század történelmileg legismertebb pápáját, XII. Piust (Eugenio Pacellit) elődje, XI. Pius azzal ajánlotta a bíborosi kar figyelmébe, hogy "amikor meghal a pápa, érkezik egy másik, az egyház ugyanis továbbra is működik. Sokkal nagyobb tragédia lenne, ha Pacelli bíboros halna meg, mert belőle csak egy van. Minden nap imádkozom, hogy Isten küldjön még egyet valamelyik szemináriumunkba, de a most éppen csak ő van."

XXIII. János is küldött homályos jeleket, miszerint barátját, Montini bíborost szeretné maga után tudni, és ez be is következett, VI. Pál pápa személyében.

II. János Pál halála után Ratzinger bíboros szinte biztos befutónak tűnt a pápai trónra, annyira, hogy a TIME magazin már-már tényként tálalta ezt a lehetőséget, noha fél évezrede nem választottak német pápát. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a papabiliként való számon tartás nem jelent automatikus garanciát a megválasztásra; sőt, bizonyos esetekben akár hátrányt is jelenthet.

A pápaválasztó bíborosok titokban zárják magukra az ajtót, ami teljes hírzárlatot eredményez, és nyilvános jegyzőkönyvek sem készülnek. Ennek következtében csupán mendemondák és spekulációk révén sejtethetjük, hogy milyen viták zajlottak a főpap személyéről, vagy hogy egyáltalán voltak-e ellentétek a vélemények között. A konklávé nem a jelenlegi nézeteltérések színtere, hanem a pápaválasztás folyamatának kijelölt helyszíne. (Korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk a pápaválasztás menetét és a szigorú szabályokat, amelyek irányítják azt.)

Az első lépés, hogy az elhunytnak megadják a végtisztességet, ami tanújele is a feltámadásba vetett hitnek.

Európából kiindulva, a pápai trónra aspiráló jelöltek között különösen figyelemre méltó Pietro Parolin (70), a Vatikán jelenlegi államtitkára. Mint tapasztalt diplomata, ő a Szentszék nemzetközi kapcsolatrendszerének kulcsfontosságú alakja, akinek szakmai háttere és közvetítői tehetsége erősíti pozícióját a versenyben. Parolin esetében a várakozások szerint "kevésbé bonyolult" utat járhat be, mint Ferenc pápa. Bár sokan túlzottan bürokratikusnak tartják, doktrinális kérdésekben általában kiegyensúlyozott álláspontot képvisel. Ugyanakkor hátrányként jelenhet meg számára a lelkipásztori tapasztalat hiánya, ami a pápai szerepkörhöz elengedhetetlen lehet.

Egy másik lehetséges olasz név, amely szóba kerülhet, Matteo Zuppi, aki az Olasz Püspöki Konferencia elnökeként és a pápa ukrajnai háborús különmegbízottjaként tevékenykedik. Ebbéli minőségében Zuppi már részt vett látogatásokon Kijevben, Moszkvában, Washingtonban és Pekingben.

Ferenc pápa lehetséges utódai között Zuppi kiemelkedik a "progresszívek" táborának irányítójaként, és mögötte számos jelentős katolikus közösség támogatása áll. Kiemelkedő szerepet játszhat mellette az ukrajnai háború rendezésében tanúsított aktivitása és széleskörű kapcsolati hálója, amely lehetőséget adhat számára akár közvetítői feladatok ellátására is.

A német Gerhard Müller, a Hittani Kongregáció egykori prefektusa, kiemelkedő szereplője a katolikus egyházi diskurzusnak. Őt sokan a Ferenc pápa világnézetével ellentétes, konzervatív irányzat vezéralakjának tekintik, és Benedek XVI. eszméinek egyik legfontosabb örökösének számít.

A lehetséges európai jelöltek között kiemelkedik az olasz Pierbattista Pizzaballa, a magyar Erdő Péter, a francia Jean-Marc Aveline, a máltai Mario Grec és a portugál Josè Tolentino de Mendonça neve. Ezek a neves egyházi vezetők gyakran kerülnek szóba a jövőbeli esélyesek listáján.

Luis Antonio Tagle, a Fülöp-szigetek bíborosa, karizmatikus és népszerű alak, aki jelentős fordulópontot hozhat a katolikus egyház életébe, hozzájárulva annak egyetemesebbé és nyitottabbá válásához a globális változások tükrében. Manila korábbi érsekeként Tagle több éven át Rómában teljesítette szolgálatát, ahol a Népek Evangelizációs Kongregációjának prefektusaként dolgozott.

Tagle különleges tapasztalatai révén emelkedik ki: pásztorként tevékenykedett a távol-keleti katolikus központban, a Fülöp-szigeteken, amely a Vatikán számára szinte az egyetlen jelentős támaszpontot jelenti Ázsiában. Ezenkívül hosszú éveken át a Vatikánban is szolgált. Ezek a tényezők együttesen rendkívül megerősítik jelöltségét.

A brazil származású Sergio da Rocha, São Salvador da Bahia érseke, a latin közeg egyik kiemelkedő alakja. Ferenc pápa 2023-ban felvette őt globális tanácsadó testületébe, a C9 bíborosok csoportjába, míg 2016-ban a Szent Római Egyház bíborosává nevezte ki. Da Rocha neve az egyik legesélyesebb jelölt a dél-amerikai bíborosok körében, akik Bergoglio óta nem választottak egyhangúlag új vezetőt.

Afrika legkiemelkedőbb jelöltje Robert Sarah, aki guineai gyökerekkel rendelkezik, és tapasztalataival, valamint befolyásával széles körben elismert személyiséggé vált a kontinensen. Őt a konzervatív irányvonal "frakciójának" képviselőjeként tartják számon, ám a konklávéban nem ez a csoport áll a többség mögött.

A Kongói Köztársaságból származó Fridolin Ambongo Besungu bíboros, Kinshasa érseke is gyakran szóba kerül a témában.