A tudomány harcot vív az egységsugarú szuverenisták ellen, és van egy láng, amely gyorsabban fog ránk ragyogni, mint a klímaváltozás következményei.
Tíz éve, vagyis a klímatagadó és víruskétkedő szélsőjobboldal világméretű bűvészkedése előtt és a felvilágosodás reménykeltő évszázadai után még általánosan elfogadott volt az a természettudományos nézet, hogy a Föld nevű bolygó sem a nyolcmilliárdosra hízott emberiséget, sem az erőforrások rendületlen elégetését nem fogja szótlanul tűrni. És a "szavában" nem lesz semmi megnyugtató. Ahol az életfeltételek romlanak, ott csökken az egyedek száma. "Mind meghalunk, persze!" - mondaná erre egy egységsugarú Trump-hívő. A tudomány mindeközben igyekszik ragaszkodni a tényekhez, és felrajzolja az ezekre alapított jövőképet is.
Békés Gáspár, a CEU Demokrácia Intézet környezetvédelmi szakértője, nemrégiben egy izgalmas beszélgetést indított a "Készüljünk-e a világvégére?" címmel. Szóba került, hogy különböző számítógépes modellek alapján a civilizációs összeomlás valószínűsége 2050-re tehető, de néhány szakértő még a 2100-as évet is említi. Bár sikerült elkerülnünk az atomfegyverek bevetését, és az informatikai rendszerek sem dőltek össze a kétezres évek elején, a jövőbeli előrejelzések komolyan aggasztóak lehetnek. Felmerül a kérdés, hogy vajon nem indultak-e el már visszafordíthatatlan folyamatok, amelyek a civilizációt veszélyeztethetik.
A Bibó István Szabadegyetemmel közösen rendezett fórumon kitért arra is, hogy nemrég átléptük a 1,5 fokos globális felmelegedést, miután olyan kaszkádeffektusok (lépcsőzetes vízeséshez hasonló, egymásra épülő folyamatok) indulnak el, amelyek kiszámíthatatlanok, és súlyos környezeti és biodiverzitással kapcsolatos társadalmi válságokat okozhatnak. Mit tehet azonban az egyén, avagy hogyan lehet minderre lélekben és fizikailag, netán logisztikailag is felkészülni? Többek közt ezt a témát járták körül a beszélgetés résztvevői, akik azt négy aspektusból, a pszichológia, a szociológia, a geográfia és a történelem oldaláról is megvilágították.
Körmünkre égve, mintha a világ minden súlya ránk nehezedne, úgy érezzük, hogy az élet minden pillanata egy újabb kihívás. A feszültség és a vágyak tűzének egyesülése formálja álmainkat, miközben a mindennapok forgatagában keresünk kapaszkodót. A lángok tánca emlékeztet minket arra, hogy a szenvedély és a küzdelem elválaszthatatlan része az utunknak, és hogy minden égés után újraéledhetünk, mint a főnixmadár.
Milyen civilizációs veszélyek leselkedhetnek ránk az elkövetkező ötven évben? Ferencz Zoltán szociológus véleménye szerint a klímaválság jelenti a legnagyobb kihívást, amellyel mindannyiunknak szembe kell néznie. Sokan próbálnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, például légkondicionáló berendezések beszerelésével próbálják enyhíteni a nyári hőséget. Ferencz rávilágít arra, hogy a különböző krízisek nem izoláltan, hanem összefonódva hatnak egymásra. Ezért nem csupán a klímaváltozásról kell beszélnünk, mint egy pusztán természeti jelenségről; annak társadalmi következményei is vannak, például a klímamigráció, amely potenciális konfliktusokhoz és akár háborúkhoz vezethet. Sebestyén Árpád, krízis-szakpszichológus, az egyéni, egoista hozzáállást emeli ki, mint a probléma forrását, mivel ez figyelmen kívül hagyja a közösség igényeit, valamint a természeti és társadalmi törvényszerűségek komplexitását.
Vasárus Gábor geográfus rámutat, hogy bár a magyar közbeszédben gyakran terítékre kerül a klímaváltozás, van egy másik, szintén súlyos probléma, a globális talajpusztulás, amely évente körülbelül egy Magyarországnyi termőföldet érint. A kutató véleménye szerint, ha tippelni kellene, akkor a jelenlegi helyzet alapján ez a jelenség valószínűleg gyorsabban fog ránk törni, mint a klímaváltozás. "Ezen kívül ott van még a globális vízhiány, a migrációs hullámok, különféle járványok és háborúk, és mindezek mellett nem is említettük, hogy mennyire szennyezzük a vizeinket" - részletezte a geográfus.
