A Balaton partján rémisztő, szívszorító események játszódtak le: a víz és a part tanúi voltak a kegyetlenségnek, amely megdöbbentette a helyieket és a látogatókat egyaránt. A festői táj mögött sötét titkok rejtőznek, és a borzalom árnyéka vetül az idilli

A Balaton, mint a nyugalom és pihenés szigete, mélyen bevésődött a mai magyarok emlékezetébe, ám kevesen ismerik a víz tükrén túl rejlő, viharos múltját. Ez a gyönyörű tó valaha a harcok színhelye volt, ahol a török hódoltság idején a Habsburg és az Oszmán Birodalom között zajlottak véres összecsapások. A hullámok nem csupán a horgászok és fürdőzők örömére szolgáltak, hanem a hadihajók összecsapásainak is tanúi voltak, miközben a történelem szele fújt a víz felett.

Míg napjainkban a Balaton partjain ezrek élvezik a fürdőzést, a történelem viharaiban az 1560-as évektől a déli part török kézre került, míg az északi part a keresztény hatalom alatt maradt. A helyzet még drámaibb volt, hiszen akkoriban a Balaton terjedelme másfélszer nagyobb volt, mint ma, a vízszint pedig 2,5 méterrel magasabbra emelkedett, így Tihany valódi szigetként emelkedett ki a hatalmas víztömegből. E térségben a Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom számos kisebb csatát vívott, alakítva ezzel a magyar történelem ezen fontos szakaszát.

Északi részen a keresztény közösségek élnek, míg a déli régióban a török kultúra dominál - a Balaton, más néven a magyar tenger, mintha két világot választana el egymástól.

A mocsaras partvidék szinte járhatatlan labirintusát és a hatalmas víztükröt komoly stratégiai kihívásként élte meg mindkét fél. A török hadsereg számára szinte lehetetlen feladatot jelentett, hogy szárazföldön elérjék az északi part gazdag zsákmányt ígérő falvait – csupán télen, a vastag jégréteg alatt rejtőző Balaton idején vált ez lehetségessé.

Török hajók támadtak meg a keresztény falvakat.

"Az egész nyáron reánk csatáztak a törökök sajkáikon szüntelenül" - panaszolta 1657-ben Karacsics Mátyás tihanyi kapitány. A törökök már 1555-ben bevetettek félelmetes hadihajókat a Balatonon, majd két végvárat is emeltek a déli parton: Bolondvárat és a foki palánkot. Innen indultak halálos portyáikra a keresztény területek ellen!

Az egyik legmerészebb támadás során 1647 júniusában négy sajkával átkeltek az északi partra a foki törökök. Ebből a csapatból negyven harcos Veszprém irányába indult. Ám a szerencse nem állt mellettük – a veszprémi helyőrség időben értesült a törökök érkezéséről, és brutális megtorlásba kezdett: 29 török portyázót gyilkoltak le, míg kettőt fogolyként rabságba hurcoltak!

Kíméletlen rajtaütések és embertelen vadászat a hullámok között.

A sajkákként ismert, ágyúkkal felfegyverzett török naszádok valódi szörnyetegeknek számítottak! 1589-ben például öt sajkájuk Tihanyra indult, ahol tíz embert rabszolgasorsra juttattak! De a keresztény végváriak sem tartoztak adóssággal – ők is gyakran átlépték a török határokat, hogy foglyokat ejtsenek és zsákmányt gyűjtsenek!

1579 nyarán 60 bátor tihanyi katona csapott le a foki vásárra, de az időközben riasztott endrédi helyőrségtől súlyos veszteséget szenvedtek. Ugyanezen helyőrségből került ki az a 60-70 fegyveres, akik 1641-ben, valószínűleg ugyancsak vízen át tört be oszmán területre. Ők Endréd alatt 3-4 embert vágtak le, hatot pedig élve magukkal vittek.