Végre napvilágra kerülnek az álmok szövevényes szőttei és azok titkos alkotói!

Várható volt, hogy a második rész sikere után folytassák az Agymanók (Inside Out) történetét. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ez már 2024-ben megtörténik. Tíz év telt el a zseniális alapfilm óta, idén viszont szerencsésen felgyorsultak a dolgok. A tempó miatt aggódhattunk volna, ráadásul az elvárások az egekben is voltak, de azért olyan nagyon senkinek nem kellett csalódnia. Még akik az új érzelmekkel felturbózott nyári blockbustert önismétlőnek vagy nem kellően kibontottnak érezték, azok is elismerték, hogy ez továbbra is a Pixar fénykorát idéző magas színvonal. Ugyanez vonatkozik a Disney+-on nemrég megjelent minisorozatra.

Az Álom Stúdió (Dream Productions) esetében nem érdemes csupán egy apró, mellékes részletként tekinteni a munkásságára. Emlékezzünk csak a 2015-ös rövidfilmre, amely Riley, a 12 éves kamaszlány első randijáról szólt – bár aranyos volt, valójában csupán egy könnyed kis szösszenetnek számított. Ezzel szemben a négyrészes miniepizód olyan mélységgel és kidolgozottsággal bír, hogy hosszúságában még a korábbi nagyjátékfilmeket is felülmúlja.

A második részben eddig elkerült kockázatot most bátran vállaltak fel. Az alapvető négy érzelem (Öröm, Bánat, Undor, Majré) elhagyása merész lépés volt, de a teljesestés film egy új, igazán izgalmas karaktert, Feszkót (Anxiety) mutatott be. Ezzel szemben a miniszéria egy teljesen új világot tár elénk. A hollywoodi álomgyár lehetőséget biztosít arra, hogy ne csupán a lélek mélyebb rétegeire, hanem a filmkészítés folyamatára is játékosan reflektáljunk. Különösen arra, hogy miként próbál az elménk megbirkózni a ránk zúduló élményekkel és hogyan készít fel minket a várható eseményekre. Milyen üzeneteket szeretnénk magunknak közvetíteni a belső filmjeink által? Milyen narratívákat alkotunk, és melyek maradnak igazán élénken a memóriánkban? Valóban lényeges, hogy egy álom később is élénken éljen bennünk? Vagy éppúgy elmerülhetünk éber álmainkban, mint egy csodás nap emlékeiben?

Az Álom Stúdió újabb izgalmas kérdéseket vet fel, így bőven van mondanivalónk. A történet során a korszellem is fontos szerepet kap, és különösen szeretem Xeni karakterét, aki egy önmegvalósító, progresszív művészfilmes. Xeni folyamatosan felforgatja Riley belső világát, ami izgalmas fordulatokat hoz a cselekménybe. A főszereplő, Paula, kutyáját Melatoninak hívják, ami szintén érdekes szimbolikát hordoz. A filmben feltűnnek olyan fogalmak, mint az REM-fázis, a tudatos álmodás, és még a reggeli szundi is, amelyek mind hozzájárulnak a történet mélységéhez. A Disney+ megjelenésének köszönhetően most már eredeti nyelven élvezhetjük ezt a nyelvileg is szórakoztató alkotást.

És milyen az, amikor az egymással vetekedő belső rendezők egyike megkapja a teljes éjszakát? Hogyan lehet valódi kasszasikert alkotni: a régi kedvencekre alapozva, vagy valami teljesen újat nyújtva? Izgalmas metapoénokat vet fel ez magával az Agymanók-produkciókkal kapcsolatban is. Bár nincs kiaknázva sajnos teljesen: be lehetett volna dobni akár azt is, mennyire sokat jelentett a 2014-es eredeti akkor, amikor már a stúdió is a folytatásokra állt rá. És miben bizonyult aztán önismétlőnek, miben újítónak a második rész? A folytatástól talán valami olyasmit várhattunk, amit végül ettől a négyrészes miniszériától kaptunk meg. Teljességre persze nincs mód a feldolgozott témákat illetően sem. Nyilvánvalóan ezernyi izgalmas tudást, poént kaphatnánk még mind az álmodás folyamatáról, mind a filmes működésről. Viszont a négyszer fél óra azért így is elég a mélyfúrásra. Hogy csak egy példát mondjak, az itteninél szórakoztatóbban még nem magyarázták el, mit is csinál a stábból a second unit director. (Fordították már akciórendezőként, de tökéletes fordítása tulajdonképpen nincs. Cserébe időnként - ahogy látjuk - a feladatkörök leosztása sem egyértelmű.)

Az Álom Stúdió négy része a régi motoros Paula köré épül, aki Riley kicsi korának legnagyszerűbb álmait rendezhette meg. Hiába viszont a cumitól elszakadást megsegítő képsorok, a kamaszkorba lépő szereplőnél már nem lehet a gyerekkori kedvencekre építeni. Pontosabban lehet vele próbálkozni, de az sajnos már többnyire csak rémálom lesz a társasági megszégyenüléstől tartó tinédzser számára. Milyen álmok segíthetik a kiskamaszt? Hogyan tudják segíteni, hogy erőt gyűjtsön a nagy döntésekhez, és használhat-e a tudatalatti félelmek felszínre hozatala?

Bár a Fejhadiszállás (Headquarters) érzelmi mélységei most nem kapnak nagy szerepet, ez a történet mégis remekül megállja a helyét anélkül is. Hagyjuk, hogy ők csak kényelmesen elhelyezkedjenek a kanapén, popcornnal a kezükben, úgy, ahogy mi is tesszük. Ha a jövőben érkezik egy harmadik vagy negyedik rész, esetleg új sorozatok, akkor csak annyit javasolhatunk, hogy az alkotók bátran merészkedjenek az elme újabb dimenzióiba és funkcióiba. Ha ügyesen navigálunk, nem kell félnünk a felfedezetlen ösvényektől - álmaink és a filmművészet csodái, valamint az Álom Stúdió inspirációja ezt tanítják nekünk.