A mai napig számos megválaszolatlan kérdés övezi az 1996-os dagesztáni túszdrámát.

Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére

A Dagesztáni határ közelében elhelyezkedő városban, csupán néhány kilométerre, egy komoly fegyveres támadás zajlott, amelyet Szalman Radujev vezetett, aki Dzsohar Dudajev szakadár csecsen elnök veje. A csecsen harcosok egy csoportja hajnalban elfoglalta a kizljari kórházat és szülőotthont, ahol a túszokat az emeletekre terelték, majd alaposan barikádozták magukat.

Egy másik osztaguk megrohamozta a pályaudvart, s körülzárta a helyi belügyi erők laktanyáját. A támadók az orosz csapatok kivonását követelték Csecsenföldről, és a polgári lakosok kivégzésével fenyegetőztek.

A moszkvai vezetés válságtanácskozása után Borisz Jelcin orosz elnök a leghatározottabb fellépést helyezte kilátásba "a törvényes rend helyreállítása érdekében", de a hatóságok megkezdték a tárgyalásokat. Ám ezek rögtön meg is szakadtak, mert követeléseik nyomatékosítására a terroristák kivégeztek két túszt.

Radujev ezután sajtóértekezletet tartott az elfoglalt kórházban, és közölte, hogy Dudajev utasítását követve nem terrorakciót, hanem terv szerinti támadást hajtottak végre "katonai célpont" ellen. Azt is hozzátette, hogy ha megostromolják a kórházat, minden megölt harcosukért tíz túszt végeznek ki.

Miután hosszú és kimerítő éjszakát töltöttek az alkudozással, január 10-én hajnalban a csecsenek döntöttek: a foglyok többségét szabadon engedték. 165 túszt, 11 autóbuszon és két teherautón, a csecsenföldi Gudermesz felé indultak el a városból.

A csecsen-dagesztáni határon a biztonsági erők megállították őket, ezután az 1200 lakosú Pervomajszkoje településen újabb túszokat ejtettek, és a különleges alakulatok támadásától tartva körkörös védelemre rendezkedtek be.

Moszkva határozottan követelte a csecsenektől, hogy szabadon bocsássák túszaikat, mielőtt elhagynák a térséget, ami végül patthelyzethez vezetett. Az alkudozás feszültségei közepette a szövetségi erők harckocsikkal megerősített kettős gyűrűt formáltak a település körül, így a helyzet egyre feszültebbé vált.

A csecsen fegyveresek élő pajzsként használták az autóbuszokhoz kötözött túszokat, akiket a helyi lakosokkal együtt összesen körülbelül 300-ra növeltek. A környező települések mintegy másfél ezer lakója úgy döntött, hogy közvetlenül tárgyalásokat kezdeményez a terroristákkal. Miután sikerült áthatolniuk az első védelmi vonalon, a csecsenek tudomására hozták, hogy amennyiben elengedik a foglyokat, ők maguk sorfalat állva biztosítják a szabad elvonulásukat a csecsen határig.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője, Mihail Barszukov január 13-án ultimátumot adott a túszejtőknek. Ennek határidejét 14-én egy nappal meghosszabbították, de a terroristák nem tettek eleget a felszólításnak.

15-én reggel a biztonsági erők hirtelen támadást indítottak Pervomajszkij városában, az FSZB szerint azért, mert a terroristák már elkezdték a túszok gyilkolását. A támadók a nehéztüzérséget és a légierőt is bevetették, így egy intenzív, házról házra zajló harc vette kezdetét, amely napokig elhúzódott.

A szövetségi erők 17-én feladták a próbálkozást, és a foglyok kivégzésére hivatkozva lövegek és rakéta-sorozatvetők bevetésével zárótüzet zúdítottak a településre, jóllehet ekkor még korántsem volt bizonyított az összes túsz halála, többségük feltételezhetően még életben volt.

18-án a csecsen fegyveresek egy csoportja, Radujev vezetésével, váratlanul kitolt a körbezárt faluból, miközben a közeli Szovjetszkoje irányából csecsen harcosok siettek a segítségükre. 20-30 fegyveresnek - köztük Radujevnek - sikerült átlépnie a határt Csecsenföldre, és még túszokat is magukkal vittek. A biztonsági erők a kitörő fegyveresek többségét likvidálták, a felmentő egységet szétszórták, majd még aznap megkezdték a végső offenzívát.

A mai napig nem áll rendelkezésre egyértelmű információ arról, hogy pontosan hány fogoly szabadult fel, és hány ember vesztette életét a túszdráma és a fegyveres összecsapás következtében. Az orosz hatóságok által közölt számadatok gyakran ellentmondanak egymásnak: a Pervomajszkoje körüli harcok során a hivatalos jelentések szerint 40 és 90 közötti túsz szabadult ki, míg a többiek vagy életüket vesztették, vagy eltűntek.

A terroristák közül 29 még a kizljari támadás során, 153 Pervomajszkoje ostromában vesztette életét, és 39-en estek fogságba. Az orosz erők vesztesége a hivatalos adatok szerint Kizljarban és Pervomajszkojében együttesen 35 halott és 135 sebesült volt.

Egy időben Dzsohar Dudajev, a csecsen elnök szóvivője azt nyilatkozta, hogy a felmentő egység sikeresen megnyitott egy folyosót, amelyen keresztül Radujev emberei, valamint a túszok biztonságosan távoztak. Radujev már Csecsenföld területéről javasolta, hogy a kezében lévő túszokat cseréljék ki a Pervomajszkojében megsebesült és fogságba került csecsen harcosokra.

Január 22-én egy fontos megállapodás született, amelynek értelmében a csecsen fegyveresek Novogroznij városában túszokat adtak át a dagesztáni hatóságoknak cserébe a Kizljarban és Pervomajszkoje településen elesett terroristák holttesteiért. Miután a csecsenek 42 társuk holttestét megkapták, január 24-én 45 túsz szabadult fel. Ezt követően, január 29-én és február 19-én, a csecsen fegyveresek orosz fogságba került 7 társukért cserébe 17 rendőrt engedtek szabadon, akiket még Pervomajszkoje környékén ejtettek túszul.

A Kizljarban történt tragikus terrorakció véget ért, de a csecsen terrorcselekmények következményei még hosszú éveken át meghatározták a közbeszédet.