Michelangelo aláírása egy titokzatos üzenetet hordoz, amely mélyebb jelentéseket sugall. Művészetének szimbólumai és stílusa egyaránt hozzájárulnak ahhoz a misztikus aurahoz, amely körülveszi nevét. Az aláírását tanulmányozva nem csupán egy egyszerű azono

A reneszánsz ideje a szimbólumok és misztikus üzenetek virágzását hozta magával. Ez a különleges tudatosság, amely a művészek képi világát jellemezte, mélyen átszőtte mindennapi életüket is. Az alkotók nem csupán a katolikus tradíciók kimeríthetetlen kincséből merítettek, hanem bátran visszanyúltak az ókor gazdag örökségéhez is, felfedezve a múlt titkos üzeneteit.

A korszak legkiemelkedőbb művésze számára a vallásosság nem csupán inspirációt, hanem irányt is biztosított. Michelangelo Buonarotti, aki a szobrászat mestereként vált híressé, a festészet, az építészet és a líra terén is maradandó értékeket teremtett. Igazi egyénisége és különc stílusa miatt sokan vágytak arra, hogy közelről megcsodálják alkotásait.

Az elszegényedett nemesi családból származó Michelangelo alig 13 éves volt, amikor tanoncnak jelentkezett Domenico Ghirlandaio festő műhelyébe, majd dolgozott a Medici-család szobrászának firenzei műhelyében is. Itt figyelt fel a családfő a fiatal tehetségre. A Medici család közvetlen közelében kinyíltak előtte a lehetőség ablakai, a képzőművészet mellett irodalmi és tudományos műveltségre is szert tett.

Miután Girolamo Savonarola lényegében lázadást robbantott ki a város felett uralkodó család ellen, amely végül kénytelen volt elhagyni otthonát, ő visszatért szülővárosába. Ott anatómiát tanulmányozott, majd Velencében és Bolognában is tevékenykedett.

Ekkor készült legendás alkotása, a Pietá.

Amikor a pápa parancsára Savonarolát megégették, Michelangelo visszatérhetett Firenzébe. A várost irányító gonfaloniere, Piero di Tommaso Soderini, valamint a Mediciek egykori jogtudósa, Niccolò Machiavelli, lelkesen fogadták. Közbenjárásuk révén Michelangelo megkapta a megbízást, hogy elkészítse az Il Gigantét, vagyis az óriásnak nevezett Dávid szobrot.

Négy évnyi vándorlás után Giovanni Medici bíboros öccse, Giuliano végre hazatért. A híres Michelangelo nevének fénye pedig már a pápai udvarig eljutott. 1505-ben, mindössze 30 évesen kapta meg első pápai megbízatását. II. Gyula, a nagyravágyó egyházfő, grandiózus síremléket álmodott meg magának, amelynek eredeti tervei szerint a Szent Péter-bazilika kupolája alá, közvetlenül Szent Péter sírja fölé kellett volna kerülnie.

Ha elkészült volna, ez a műalkotás lehetett volna a keresztény világ legimpozánsabb síremléke. Ám a pápa egy szerényebb elképzelést ajánlott a művésznek, ami mélyen érintette Michelangelót. A tervek módosítása csalódást okozott számára, de ahhoz képest, amit akkor érzett, amikor a pápai kamara nem teljesítette a számára járó kifizetéseket, ez csupán apróságnak tűnt.

Dühösen távozott Rómából, és visszatért Firenzébe. A pápának azonban viszonylag hamar sikerült kibékítenie, így Michelangelo lehetőséget kapott arra, hogy elkészítse a pápa életnagyságnál is impozánsabb bronzszobrát, amelyet a bolognai templom főbejárata fölött állítottak fel. Sajnos, alig néhány nappal a leleplezése után a bolognaiak megsemmisítették a művet. Gyula pápa más elképzelésekkel is rendelkezett, szándéka volt, hogy a mesterrel elkészíttesse Sixtus-kápolna freskóit, ám Michelangelo mindent elkövetett, hogy távol tartsa magát az ecset használatától.

Mindig is szobrászként definiálta magát, nem pedig festőként, de a katolikus egyház vezetőjének akaratával szemben nem tehetett egyebet. A megállapodásuk értelmében festeni kezdett, de csak a saját elképzelései szerint. Négy éven át fáradhatatlanul munkálkodott a Sixtus-kápolna díszítésein.

Hosszú élete során számos szobor került ki keze alól, azonban mindössze egyet látott el szingnóval, a Pietát. Ezt is igencsak különös módon, az alábbi felirattal:

"MICHELANGELVS BVONAROTVS FLORENTINVS FACIEBA...",

Michelangelo Buonarotti a firenzei művész éppen azon dolgozott... Az utolsó szó szándékosan megmaradt félbe, hiszen a művész nézete szerint a szignó is elengedhetetlen része az alkotásnak. A befejezetlen mondat pedig arra emlékeztet bennünket, hogy egy mű sohasem érheti el a tökéletességet, mindig marad benne egy kis hiányérzet, ami az alkotás folyamatosságát, dinamikáját hirdeti.

Az aláírások és művészi szignók története Michelangelo és Dürer korában, a reneszánsz idején még nem nyúlt messzire a múltba. Az alkotó személyének megjelenítésére első ízben egy oltárképen került sor, Bernardo Daddi poliptichonján szerepelt először az alkotó, megnevezve a hozzátett munkát és annak idejét is: "Urunk 1348. évében Bernardus, akit Firenze szült, festett engem". Akkoriban azonban egy-egy egész műhely dolgozott a sokszor igencsak monumentális műveken, és csak a műhely vezetőjét tüntették fel készítőként. Száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a modern értelembe vett szignók megjelenhessenek.