El sem hinné, hogy hol helyezkedett el az edző, aki korábban a borsodi klubnál is dolgozott!


Magyarországi karrierje nem tartott sokáig. A Mezőkövesd Zsóry FC trénere itt vállalt munkát.

Milan Milanovic, a Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgó csapatának egykori trénere, a szlovén másodosztályú Drava Ptuj csapatának edzője lett. A szerb vezetőedzőt Kuttor Attila helyére szerződtette a kövesdi klub a 2023/2024 -s szezon 20. fordulóját követően. Elődje a ZTE FC idegenbeli 1-1 -s döntetlent követően távozott.

A Mezőkövesd nyolc szezont követően, tavaly nyáron elbúcsúzott az élvonalbeli küzdelmektől.

Érdekes tény, hogy a szerb szakember 2012 óta folyamatosan szakvezetői szerepkörben tevékenykedik. Ezen időszak alatt, mielőtt Mezőkövesden elkezdte volna a munkáját, összesen 15 különböző állomáson dolgozott. Három csapatnál két különböző időszakban is megfordult, és összesen 12 klubnál szerzett tapasztalatot.

A tréner nem mindennapi kihívásra vállalkozott: célja, hogy megőrizze a csapat helyét az élvonalban. Ehhez azonban egy hat pontos hátrányt kellett ledolgozniuk, hogy elkerüljék a kiesést.

A Borsodi csapatnál összesen 13 mérkőzés állt a neve mellett. Nyolc találkozó után azonban úgy döntött, hogy lemond posztjáról, ám ezt a klub elnöke, Tállai András nem volt hajlandó elfogadni.

Irányítása alatt a kövesdi csapat csupán öt pontot szerzett, ennek ellenére sikerült a másodosztályba jutnia.

Related posts