Nyakig mézben - A gitár jövőjének titkai A gitár, ez a csodás hangszer, már évszázadok óta varázsolja el a zenét szerető embereket. De vajon mit tartogat a jövő számára? Lesz-e még helye a modern technológia világában, ahol a digitális zene és az elektro

A nyári vakáció során gyakran kapok meghívást gitártáborokba, ahol taníthatok. A táborozók többsége 8 és 20 év közötti fiatal, akiket én csak "kollégáknak" hívok. Vannak közöttük, akik már rendelkeznek némi gitározási tapasztalattal, de sokan teljesen az elején járnak. Az első elméleti órán mindig felteszem nekik a kérdést: ki is a főszereplő, a gitáros szolgálja a gitárt, vagy a gitár a gitárost? A válaszuk gyakran meglepő és elgondolkodtató. A többség azt mondja, hogy a gitár már nem is számít annyira a mai világban.

Mindig gondolkodóba ejt ez a válasz és ez a fajta pesszimista hozzáállás. Ami igaz az igaz, hallunk híreket, hogy hangszerforgalmazó kereskedelmi óriáscégek csődöt jelentenek be, azt is tudjuk, hogy világmárkás gitárgyártó mammutok küszködnek a fennmaradásért, azt is tudjuk, hogy az eddig istenített hangszerek minősége egyre kétségesebbé válik, halljuk azt is, hogy legendás gitárcentrikus klubok és koncertermek sorban zárják be kapuikat, azt is tudjuk, hogy egyes kereskedelmi rádiók zenei szerkesztőinek egyenesen felmegy a vérnyomása, ha gitárzenét hallanak, de akkor is... Hogyhogy nem számít már a gitár? Nem tudom és nem is vagyok hajlandó elfogadni ezt a dolgot.

1981 augusztusában, amikor a Music Television debütált, és a The Buggles "Video Killed the Radio Star" című ikonikus klipje berobbant a köztudatba, egy új korszak kezdődött. Ekkor minden, amit addig tudtunk a zenéről és annak hatásáról, gyökeresen megváltozott. A gitár, amely korábban a rockzene szívét jelentette, új szerepeket és jelentéseket öltött magára. Ez a változás nem csupán a zenei tájat alakította át, hanem arra is ösztönöz minket, hogy újraértelmezzük saját identitásunkat, zenei kifejezésünket és helyünket ebben az átalakuló világban. Itt az ideje, hogy felfedezzük a kreativitásunk új dimenzióit, és bátran lépjünk be az új médium által kínált lehetőségek világába.

A gitár nem tűnt el – csupán halkabbra vette a szót.

A zenei táj manapság egyre inkább zsúfolttá vált. Loopok, autotune, beat dropok és algoritmusok uralják a toplistákat, miközben a gitár, ez a klasszikus, fából készült hangszer, nem is próbálkozik versenyezni ezzel a zajjal – és talán nem is akar. Nincs is szüksége rá. A gitár mára már nem csupán a tömegek szórakoztatására hivatott; sokkal inkább a személyes kapcsolatok szimbólumává vált. Két ember találkozása, a zenész és a hallgató között, vagy akár az egyén belső világával való párbeszéd. Ezt az élményt semmi más nem képes pótolni. A gitár nem csupán a színpad uralkodója, hanem a csend megrezegtetője is. Akár egy szobában, egy tábortűz mellett, egy kis színpadon vagy éppen egy kórházi ágy mellett, mindig képes valami autentikusat közvetíteni. Az érzelmek, a történetek és az emlékek hídját képezi, ami az emberek szívéhez vezet.

A gyerekek közül valószínűleg sokan még sosem találkoztak Wes Montgomery, Les Paul vagy Jimi Hendrix nevével. Nem ismerik a "power chord" fogalmát, és valószínűleg nem volt alkalmuk végignézni egy élő koncertet sem. De amikor végre sikerül lefogniuk egy C-dúrt, és az hirtelen megszólal – akkor valami varázslatos történik. Ott valami új életre kel. Nem művi, nem digitális, nem csupán egy trend. Hanem igazi, autentikus élmény.

Lehet, hogy a gitár ma nem divatos, de őszinte. Ebben a világban, ahol minden gyors és műanyag, pont az őszinteség az, ami újra értékké válhat.

A táborokban gyakran észlelem, hogy a gyerekek egy rejtett vágyat keresnek, melyet talán még nem tudnak pontosan kifejezni. Amikor viszont a gitár húrjai megszólalnak a kezeik között, valami mélyen rezonál bennük. Még ha nem is tiszták a gondolataik, érezhető, hogy ott van bennük egy akkord, egy érzés, vagy egy új kezdet ígérete.

Számunkra, akik hiszünk a gitár erejében, nem csupán az a küldetésünk, hogy újjáélesszük a régi fényét, hanem az is, hogy új dimenziót adjunk a gitározásnak a mai világban. Ne a múlt emlékeként, hanem a jövő lehetőségeként tekintsünk rá. Olyan eszközként, amely tanít, kapcsolatokat épít, megállásra kényszerít, és emlékeztet minket arra, hogy emberek maradjunk.

Erős megyőződésem, még akkor is, ha naivnak tünnék, hogy gitárra, gitárosra és gitározásra mindig is szükség lesz, és örömet tud majd okozni a jövő emberének is. Ez a hangszer túlél stílusokat, trendeket, divathullámokat, mert ami kézen át szólal meg, szívből indul, és eltalál bárkit, aki nyitva hagyja magát neki. Nem mindenki lesz rocksztár, nem is ez a cél. De ha egy gyerek ma megtanul egy skálát, egy akkordot, egy hangközlépést - lehet, hogy tíz év múlva pont az tartja benne a lelket. Vagy valami teljesen újat hoz létre vele.

Ezzel a gondolattal várom a következő tábort, ahol a gyerkőcök fejébe csempészhetem a modális elmélet izgalmas világát, csak úgy, mint egy titkos receptet!