Orbán Viktor és Kövér László is találkozott a török nemzetgyűlés elnökével.

Magyarország számára kiemelten fontos az Európai Unió bővítése, különös figyelmet fordítva Törökország jövőbeni EU-tagságára - emelte ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke, amikor hétfőn a parlamentben találkozott a török házelnökkel.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke Numan Kurtulmussal, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével folyatott tárgyalást követően tett sajtónyilatkozatában úgy értékelt: az EU-nak talán még jobban szüksége van Törökországra, mint amennyire Törökországnak az EU-tagságra, akár az energiabiztonságról, akár az illegális migrációról, akár pedig a regionális biztonság kérdéseiről van szó.
A magyar házelnök véleménye szerint Magyarország és Törökország közös célja, hogy a világ blokkokra osztása helyett egy multipoláris, békés és kereskedelmi kapcsolatokon alapuló világrendszer kialakítására törekedjenek. Ezen a téren kiemelte, hogy a középső folyosó, amely Ázsiát Európával köti össze, Törökország szerepe nélkülözhetetlen és kulcsszereplő a folyamatban.
Kövér László a török partnerének kifejezte, hogy a jövőben is számíthatnak a magyar kormány elkötelezettségére, amely minden szükséges lépést megtesz a kiemelt stratégiai partnerség megerősítése érdekében. Célja, hogy ezt a kapcsolatot minél több területen gazdagabbá és tartalmasabbá tegye.
A házelnök méltatta a két ország gazdasági kapcsolatainak intenzitását, kiemelve, hogy a magyar kormány célkitűzése a 6 milliárd dolláros kereskedelmi forgalom elérése. Jelezte: év végére végére az előrejelzések szerint reális esély van, hogy 5 milliárd dollárig eljutnak. Üdvözölte a Magyarországon végrehajtott török befektetéseket és a magyar tőkekihelyezést is Törökországba, kiemelve a két ország közötti védelmi ipari együttműködést, ami értékelése szerint a magyar hadiipar újjáélesztéséhez is hozzájárul.
Numan Kurtulmus, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnöke a magyar-török kapcsolatokra mintaként hivatkozott, kiemelve, hogy a két ország között számos területen szoros együttműködés alakult ki. Hangsúlyozta, hogy az energia, a védelmi ipar, az oktatás és a kultúra terén folyamatosan új lehetőségeket keresnek, hogy a meglévő kapcsolatokat még inkább erősítsék és gazdagítsák.
Felidézte, hogy
Idén Budapest adta otthonát a Türk Államok Szervezetének nem hivatalos összejövetelének, ahol Törökország elismerését fejezte ki Magyarország iránt, amiért a soros EU-elnöksége alatt folyamatosan támogatta Törökország európai uniós csatlakozási törekvéseit.
Megjegyezte: biztonsági szempontból hatalmas hozzájárulás lenne, ha egy olyan hatalmas ország, mint Törökország, az Európai Unió tagjává válna.
Értékelése szerint Európa fontos fordulópontra érkezett el: vagy magába fordul és belső ellentmondásaival, belső harcaival foglalkozik vagy kinyílik és a nemzetközi porondon a béke felé vezető utat választja.
A török házelnök az orosz-ukrán háborúról és az izraeli-palesztin konfliktusról, mint két fontos, az emberiséget befolyásoló háborúról beszélt. A több mint három éve zajló orosz-ukrán háborúval kapcsolatban minél előbbi, fenntartható béke elérését szorgalmazta és arra figyelmeztetett, ha nem tudnak véget vetni ennek a háborúnak, akkor ez forrása lehet a háború kiterjedésének. Az izraeli-palesztin konfliktusról szólva pedig a teljes emberiség közös felelősségének nevezte, hogy minél előbb véget vessenek a "népirtásnak", és úgy fogalmazott: "még a nácik zsidóellenes megnyilvánulásait is felülmúlja a mostani harc".
A magyar és a török házelnök a sajtónyilatkozatokat megelőzően egy fontos együttműködési megállapodást írtak alá. Ez a megállapodás kiemelten foglalkozik a két ország közötti kapcsolatok erősítésével, a parlamenti tapasztalatok megosztásával, valamint Törökország európai uniós csatlakozásának támogatásával.