Ravasz jogi manőverekkel Brüsszel kijátszhatja az amerikai vámalku legfőbb akadályait.

Miközben számos nemzeti vezető, a média is heves kritikával illeti a papíron kapitulációnak tűnő kereskedelmi megállapodást, az Európai Bizottság csendesen arra készül, hogy a jogszabályi részletek mögé rejtse azokat az információkat, amelyek eltüntethetik a 15 százalékos vámok élét az amerikaiak elől. Az export-import kvóták és a finomított kivételek szövevényes rendszerével operáló uniós bürokrácia képességei a következő hetekben fognak igazán megmutatkozni, miután Trump kezébe kerülnek azok a számadatok, amelyeket most egy ideig büszkén villogtathat világszerte. Bár sokan kérdőjeleket tennének fel a döntés helyességével kapcsolatban, egy dolog biztos: az EU nem fogja feladni a kereskedelmi csatát, csupán egy diszkrét, a nyilvánosság elől elzárt megközelítést választott, amelyben várakozásaik szerint sokkal jártasabbak lesznek, mint amerikai ellenfeleik.

Két eltérő narratíva formálódik az Európai Unió és az Egyesült Államok között, amelyek a legutóbb politikai szinten megkötött vasárnapi vámegyezmény körül forognak.

Mint az lenni szokott ilyen helyzetekben, az igazság a kettő szintéziséből és a valódi indokok megnevezéséből szűrhető le.

Az EU 27 tagállamának eltérő érdekei lényegesen gyengítik a közös tárgyalási pozíciót, ami egyes szereplők számára "leszalámizhatóságot" eredményezhet. Ennek következményeként a nyilvános kommunikáció hajlamos belső üzengetésbe torkollni, miközben a háttérben időbe telik megerősíteni a mandátumokat, különösen a válaszlépések melletti elköteleződés esetén.

Különösen nehéz ezeket egyeztetni, ha még arról is megoszlanak a vélemények, hogy a tárgyaló fél, jelen esetben Trump,

A racionális játékosok általában logikus döntéseket hoznak, figyelembe véve a kockázatokat és a potenciális nyereségeket. Az a hajlandóság, hogy valaki bármilyen vitában övé legyen az utolsó szó, sok tényezőtől függ: az önértékeléstől, a vitatkozási stratégiától és a céltól is. Egy racionális játékos esetében az utolsó szó megszerzése nem csupán a vitában való győzelemről szól, hanem arról is, hogy milyen előnyöket hozhat a jövőbeli interakciókban. Ha a játékos úgy látja, hogy a vitában való nyerés hosszú távon hasznot hoz számára, akkor hajlandó lehet messzebbre menni, akár érzelmi manipulációval vagy a téma elterelésével is, hogy megnyerje a diskurzust. Az igazi kérdés az, hogy meddig hajlandó elmenni: a racionális megközelítés azt sugallja, hogy a határokat a költségek és hasznok mérlegelésével érdemes meghatározni. Ha a vita túlzottan megterhelővé válik, vagy a kapcsolatokat veszélyezteti, akkor talán érdemesebb lenne a kompromisszumra törekedni, mintsem hogy a végsőkig ragaszkodjon az utolsó szóhoz.

Úgy tűnik, hogy a TACO-elv – azaz Trump Always Chickens Out – amely azt sugallja, hogy az amerikai elnök az első komoly piaci kihívásra visszakozik, most megdőlni látszik. Miután már az Egyesült Királyság és Japán is a hatása alá került, úgy tűnik, hogy az EU is hasonló sorsra jutott. Ezt főként annak köszönheti, hogy az említett politikai blokk sokkal kevésbé képes önállóan működni, mint Kína, amellyel a háttérben újra a vámháború feszültségeit próbálják elkerülni.

Ergo, a realitások talaján mozgó és kitettségekkel bíró kormányok jelenleg inkább a biztonságosabbnak ítélt úton járnak, emiatt pedig hajlandóak meghagyni Trumpnak, hogy learassa a kommunikációs babérokat, és bemondhassa szép nagy számait a médiában.

Ugyanakkor, különösen az Európai Unió tekintetében, minden jel arra utal, hogy az unió magabiztosan kezeli az írásos dokumentumokat, és képes olyan stratégiák bevetésére, amelyek fokozatosan mérsékelhetik a kivetett vámok mértékét, miközben az amerikai elnök stresszszintjét is alacsonyan tartják.

A megállapodás, ha jobban megnézzük, kifejezetten hátrányosnak tűnik. Az EU-ból érkező importok átlagos vámterhe április előtt mindössze 2,5% körüli volt, míg az EU-ba irányuló amerikai termékek esetében ez 4% körül alakult. Most viszont ezt a vámot teljes mértékben eltüntetik, miközben az EU-ból érkező termékekre kirótt vámot hatszorosára emelik.

A Wiiw lapunknak nyilatkozó munkatársa, Ioannis Gutzianas kifejtette, hogy rendkívül kellemetlen, sőt, politikai presztízsvesztéssel is jár, hogy az EU ennyire hajlott az alku megkötésére. Véleménye szerint ez a helyzet azt üzeni a nemzetközi közönség egyes tagjainak, hogy...

Jogosan tekinthető teljes kapitulációnak ez a helyzet, még ha az áprilisban életbe lépő vámok elsődlegesen az amerikai vásárlókra gyakorolják is a hatást.

Európa szempontjából a legnagyobb aggodalom Gutzianas szavaiban rejlik, miszerint a kontinens vállalatainak exportpiacának esetleges rövid távú zsugorodása versenyhátrányhoz vezethet. Ráadásul középtávon a gyártási tevékenységek is átkerülhetnek az Egyesült Államokba, ami hosszú távon komoly leépítésekhez vezethet. Ezek a leépítések eddig inkább csak sporadikus formában jelentkeztek, de a helyzet súlyosbodásával egyre inkább aktuálissá válhatnak.

Az ilyen helyzetekben természetesen az Európai Unió is képes segítséget nyújtani. Amennyiben a Parlament és a Tanács is támogatja a Bizottság javaslatát, akkor 3 millió eurós támogatásban részesülnek azok a Goodyear német gyáraiból elbocsátott munkavállalók, akik körülbelül 1000 főt számlálnak, újraképzés és álláskeresés céljából. Mindazonáltal nem nehéz észrevenni, hogy ezek az átmeneti megoldások nem mindig bizonyulnak tartósnak, különösen, ha a meglévő gyártási kapacitások fenntartása gazdaságilag nem indokolt a jövőben.

Bár az EU optimistán tekinthet a gyártás helyszínváltására, hiszen az amerikai vámok miatt az alkatrészek helyben történő összeszerelése még mindig kedvezőbb költségeket eredményezhet, a belső piac reformja nélkül nem lesz képes olyan térséget találni, amely felvevőpiacként működhet a német személyautók számára. Ezek a járművek az utóbbi években jelentős mértékben kiszorultak a kínai piacokról, így a helyzet tovább bonyolódik.

Gutzianas véleménye szerint még az ipar fennmaradása mellett is rendkívül kellemetlen, hogy a Bizottság tárgyalói nem tudták hatékonyabban érvényesíteni érdekeiket, mint a britek, akik kedvezőbb megállapodásokra tettek szert, vagy a japánok, akik hasonló keretek között állapodtak meg, noha az amerikai importnak csupán töredékét képviselik.

Ha a számokat egy kalap alá vesszük, kiderül, hogy az EU-s államok körülbelül 20%-ot képviselnek az Egyesült Államokba irányuló termékforgalomban. Ez a mennyiség kétszerese a Kínából érkező áruknak, és ötszöröse Japán részesedésének. Emellett

tízszerese az eddig legelőnyösebb megállapodást szerző Egyesült Királyság importjának.

E szempontból mindenképpen kínos helyzet állt elő, mivel az EU nem tudta hatékonyabban érvényesíteni az akaratát. Az Egyesült Államok számára a legfontosabb kereskedelmi partner maradt, még a 100 milliárd eurós büntetőintézkedések nélkül is. Ugyan a 2024-re várt 1700 milliárd eurós gazdasági kapcsolatrendszer figyelemre méltó, de az amerikai elnök figyelmen kívül hagyja a 817 milliárd eurós szolgáltatási szegmenst, és csupán a fizikai áruk terén tapasztalható 200 milliárd eurós kereskedelmi hiányra összpontosít a tárgyalások során.

Egy ilyen partner mellett, a több mint három éve folyó háború miatt stratégiai függésbe kerülő unió képviselői inkább úgy látták jónak, hogy megadják Trumpnak, amit szeretne, és elfogadják az előnytelen alkut, hogy így teremtsenek egy stabil kiindulási pontot a vámháborút felváltó szabályozási viaskodáshoz.

Ezen a véleményen van Andreas Steno Larsen makroelemző is, aki úgy gondolja, hogy miközben Berlinből, Párizsból és a többi EU-s fővárosból válogatott kritikák érik a Bizottságot, addig von der Leyen csapata tudatosan készülhetett arra, hogy lábjegyzetek és függelékek terepén vívja meg valódi harcát az USA-val, ahol jóval otthonosabban mozog, mint a nagyotmondásokba fulladó nyilvános porondon.

Szerinte az európai közvélemény csupán bűnbakot keres a Bizottság elnökében, miközben valójában már most is egy kedvező megállapodás áll rendelkezésre. Ennek lényege, hogy az autóipar védelme érdekében a korábban 27,5%-os vámokat 15%-ra csökkentették. Ugyanakkor a megállapodás szövegezése tele van kiskapukkal és lehetőségekkel, amelyek lehetővé teszik a rugalmas értelmezést.

Az egyik ilyen pont az ijesztőnek tűnő 50%-os acél-, alumínium- és rézvámok, amelyek esetében a globális túlkapacitások miatt lett ilyen magas tarifatétel belőve. Azonban a megállapodás részét képezi az is, hogy kvótákat vezetnek be, amelyek alatt a beérkező export "történelmi" elszámolásban részesülhet.

A 2018-ban bevezetett, Section 232-es intézkedések keretében alkalmazott megemelt vámok (25% acélra és 10% alumíniumra) célja az amerikai gyártók védelme volt. Ugyanakkor az uniós fémipar nem csupán a mennyiségi termelésre összpontosít; sokkal inkább a magas hozzáadott értékkel bíró megmunkált fémelemekre, valamint az orvosi acélok területén mutatkozik erős jelenléte.

Az utóbbi esetben az uniós export versenyképességének egyik kulcsa az európai normák magas szintű követelményeiben rejlik, amelyek a speciális célokra használt eszközökre vonatkoznak. Az EU lehetőséget kap arra, hogy visszaállítsa a vámokat a 2018 előtti tarifamentes időszak szintjére. Ha sikerülne egy tömegalapú kvótarendszer kialakítása, az lehetőséget adna arra, hogy az értékesebb árucikkeket továbbra is jelentős mennyiségben értékesíthessék az Egyesült Államok piacán.

Némileg fordított a helyzet a gyógyszeripar terén, amely szintén egy kritikus kérdés volt az EU számára, főleg hogy ezek éves exportja több mint duplájára, mintegy 315 milliárd euróra nőtt az elmúlt tíz évben. Itt úgy fogalmaznak, hogy "egyes vegyi anyagok és egyes általánosan használt, generikus gyógyszerkészítmények" élvezhetnek mentességet.

Figyelembe véve, hogy az Egyesült Államokban felírható gyógyszerek körülbelül 90%-a generikus termék, a helyzet attól függ, milyen típusú készítmények kerülnek be a megállapodásba. Itt...

A végső kimenetelként a szektor jelentős része vámmentességet érhet el.

Ezen kívül jelenleg a "stratégiainak" titulált repülőgépipar, valamint bizonyos alapanyagok, különösen az energiahordozók, kölcsönösen vámmentes előnyöket élvezhetnek, ami számos kedvező következménnyel járhat.

Lapunk értesülései alapján néhány francia beszállító már most optimistán tekint a jövőbe, mivel úgy vélik, hogy jelentős megtakarításokat érhetnek el az Egyesült Államokból származó nukleáris fűtőelemek révén. Az amerikai termékek vámmentessége miatt pedig olyan vállalatok is megjelenhetnek a piacon, amelyek...

Most 10-20%-kal kedvezőbb áron juthat hozzá olyan amerikai chipekhez és szervergépekhez, amelyek segítségével egy évet is előre léphet a fejlesztési folyamataiban.

A titok nyitja abban rejlik, hogy az amerikai eszközök és technológiák kedvezőbb áron való hozzáférésének köszönhetően az európai fejlesztők ne csupán passzív felhasználói, hanem aktív tanulmányozói is legyenek ezeknek. Az Európai Unió már régóta tisztában van azzal, hogy különösen az mesterséges intelligencia és a digitális infrastruktúrák vonatkozásában elengedhetetlen, hogy megszabaduljunk az amerikai szolgáltatók dominanciájától.

Az Egyesült Államokkal szembeni kitettség csökkentése nyilvánvalóan ellentétes a vállalásokkal, amelyeket Ursula von der Leyen tett Trumpnak, hiszen ezek mögött nem állnak konkrét garanciák. Az Európai Unió nem tudja arra kötelezni a tagállamait és a vállalkozásokat, hogy kizárólag amerikai termékeket vásároljanak, vagy hogy kizárólag az Egyesült Államokban fektessenek be.

Ezen a téren az Európai Unió elkötelezte magát, hogy a következő három év során, tehát a jelenlegi Trump-adminisztráció hátralévő időszakában, 750 milliárd dollár (655 milliárd euró) értékben energiatartalékokat vásárol. Emellett 40 milliárd eurót szán mesterséges intelligencia chippek beszerzésére, továbbá tett egy ambiciózus ígéretet is, amely 600 milliárd dolláros (525 milliárd eurós) „befektetést” foglal magában. Ezek a célkitűzések a mai viszonyok között nehezen átláthatóak és megvalósíthatónak tűnnek.

A csütörtöki "fejetlenség" középpontjában ez a téma állt, ahol a Bizottság szóvivői láthatóan nehezen birkóztak meg a kitérő válaszokkal. Számos alkalommal kértek türelmet a sajtó munkatársaitól, mivel úgy tűnt, hogy a vásárnapi vámalku óta nem igazán sikerült előrelépniük az amerikai törvényhozással folytatott érdemi egyeztetések terén.

Valójában rendkívül fontos, hogy ezek a tényezők milyen mértékben valósulnak meg, hiszen...

az amerikai elnök teljes mértékben fenntartja a jogot a megállapodás megváltoztatására, amennyiben nem azok a számok jönnek, amelyeket ő szeretne látni.

Bár az Európai Unió már Trump novemberi megválasztása idején jelezte, hogy szívesen bővítené az USA-tól vásárolt energiát és fegyvereket, ezzel is jelezve, hogy a januárban hivatalba lépő elnök számára világossá váljon a két blokk közötti szoros együttműködés lehetősége, valószínű, hogy az EU nem csupán egy hároméves időtávra gondolt, amikor ezen számításokat végezte.

Még mindig figyelembe véve a vámfenyegetettség újbóli megjelenésének kockázatát, elengedhetetlen, hogy kidolgozzunk egy olyan stratégiát, amely lehetővé teszi a vállalások legalább papíralapú teljesítését. Ennek a megközelítésnek a középpontjában nem csupán a nyilvános kommunikáció irányítása áll, hanem az is, hogy újraértelmezzük azokat a kereteket, amelyek alapján a helyzetet értékeljük.

Az energiaellátás terén az Európai Unió már most is jelentős mértékben növelte az Egyesült Államokból érkező LNG importját. Azonban az éves 90-100 milliárd euróra rúgó megrendelések, amelyekben a tovább bővíthető olajimport és a szinte elhanyagolható nukleáris fűtőelem mennyisége is szerepel, már most is kihívások elé állítják a piacot.

Csak körülbelül 20 milliárddal képes javítani a meglévő kapacitásokat.

Ezzel a megközelítéssel a beígért évi 250 milliárd forintos rendelési összegnek kevesebb mint felét érhetnénk el, tehát határozottan jelentős átalakulásokra van szükség. Érdemes azt is észben tartani, hogy bár az EU az energiaforrások sokszínűsítéséről beszél, a végső eredmény valószínűleg az lesz, hogy az orosz függőséget az Egyesült Államok piaci szereplőire váltjuk.

Az amerikai kitermelési módszerek is komoly kérdéseket vetnek fel, különösen az unió globális zöldítési céljainak fényében. Ugyanakkor, krízishelyzetek idején érthető, hogy ezek a szempontok gyakran háttérbe szorulnak.

Ez ügyben különösen zavaros kommunikációra kényszerültek a bizottsági szóvivők, akik sokáig leginkább azzal magyarázták a becslést, hogy az amerikai LNG ára nagyon volatilis lehet a következő időszakban. Emellett azt is hangsúlyozták, ami az elejétől egyértelmű volt, hogy az EU nem kötelezhet ilyen vásárlásokra senkit, és hogy ez a szándéknyilatkozatként kezelhető szám egyáltalán nem lesz törvényileg számonkérhető.

Sőt, mivel a tervük az, hogy az AggregateEU keretében összegyűjtik az amerikai energiahordozókat vásárolni kívánó szereplőket, inkább az következne, hogy csökkennek az árak az emelkedés helyett. Itt jöhet azonban képbe a nukleáris energia, amely a korábbi német averzió ellenére most új erőre kaphat Európában.

Ez az EU másik erőközpontjának, Franciaországnak is kedves téma a nukleáris iparban betöltött szerepük miatt, azonban, ahogy azt az USA Magyarországra küldött ügyvivője, Robert Palladino is kifejezte korábban, az amerikaiak is nagyon szívesen hoznának Európába reguláris, valamint újabb technológiával készült, kisebb moduláris atomreaktorokat (SMR), amelyekkel kapcsolatban néhány napja Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is szándéknyilatkozatot írt alá.

Egy-egy ilyen SMR (kisméretű moduláris reaktor) felépítése körülbelül három évet vehet igénybe, és a kivitelező cégek függvényében a költségeik általában néhány milliárd euróra rúgnak. Azonban ezt követően rendkívül megbízható és költséghatékony energiaforrást biztosítanak egy olyan kontinensen, ahol az ipari versenyképességet jelentősen befolyásolják az orosz energiafüggőség és az általuk kiváltott háború következtében kialakuló magas energiaárak.

Ezen kívül, ha az Európai Unió valóban komolyan fontolgatja, hogy belépjen az AI-piacra, óriási energiakapacitás-fejlesztésekre lesz szüksége. Ez pedig azt eredményezheti, hogy az unió jelenlegi energiaigénye hirtelen ugrásszerűen megnő. Innentől kezdve csupán a kreativitásunkon múlik, hogy sikerül-e Trump számára évente néhány SMR-megrendelést eladni – ami lényegében egyfajta beruházásként is felfogható – közvetlen energiavásárlás formájában, ezáltal is közelebb kerülve a korábban tett ígéretek teljesítéséhez.

Az energiánál talán még plasztikusabb a beruházásokra tett, nagyságrendileg 600 milliárd dolláros ígéret, amely kifejezetten hasonlít az USA és Japán közt köttetett ígéretre. Itt megint csak az a helyzet, hogy az EU intézményei maximum ösztönözheti a szereplőket arra, hogy valóban közvetlen beruházásokat (FDI-okat) vigyenek az USA-ba

Ezeket nagyjából éves szinten meg kéne másfélszerezni ahhoz, hogy Trump követelményei teljesülhessenek, mivel ő a jelenlegi szint feletti befolyó tőkéről beszélt. Azonban nem sokkal a megállapodás után, Japán arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy valójában

Az általuk elvállalt 550 milliárd dolláros kötelezettség maximum csak néhány százalékát képviseli az aktuális külföldi közvetlen befektetéseknek (FDI), míg a fennmaradó összeg jellemzően hitelek és hitelfedezeti megoldások révén valósulhat meg.

A 40 milliárdos uniós csipvásárlás, valamint az ukrán helyzet következtében szükségessé vált fegyverbeszerzések növelése a következő években nem csupán megvalósítható, hanem rendkívül célszerű is. Ez különösen fontos addig, amíg az EU termelői és fejlesztői kapacitásai teljes mértékben ki nem fejlődnek.

A jövőbeli részletek és a háttérmegállapodások ismerete nélkül nyilvánvalóan kihívást jelent megítélni, mennyire praktikusak ezek a javasolt megoldások. Azonban Trump elnök újbóli politikai aktivitása óta egyértelművé vált, hogy az uniónak el kell kezdenie a függetlenedés felé vezető utat. Ugyanakkor, amíg ez a folyamat zajlik, elengedhetetlen, hogy az USA mellett tartsák a szövetséget.

Amellett persze, hogy az EU-nak meg kell tanulni mindezt jól tálalni az amerikai elnöknek, még paradox módon segíthet is a sok belülről érkező kritikus hang, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy a Bizottság tálcán kínálta Amerikának a kontinenst, ezzel feltehetően még inkább simogatva Donald Trump egóját.

Bár függetlenül mindezektől, kétségtelen, hogy ha 2028-ban új kormány kerül hatalomra az Egyesült Államokban, a vámalkuk újratárgyalásának feltételei mennyire változhatnak a jelenlegi helyzethez képest. Ursula von der Leyen és António Costa tanácselnök már végigjárta a globális Dél legfontosabb szereplőit, hogy alternatív piacokat és partnerségeket építsen ki, arra az esetre, ha teljes mértékben át kellene alakítanunk az Egyesült Államokkal fennálló gazdasági kapcsolatainkat.

Ez nyilvánvalóan minden előzetes mérés alapján kivitelezhetetlennek tűnik, de a belső piac átalakítása még mindig lehetőségként áll előttünk. A határokon átnyúló szabályozási korlátok valódi eltüntetése érdekében a Bizottság jelentős erőfeszítéseket tesz.

Ezekkel a jövőbeli kilátásokkal, kihívásokkal és lehetőségekkel lehetőség nyílik arra, hogy a jelenlegi információk tükrében nagy vonalakban értékeljük a helyzetet. A július végén megkötött megállapodás során valószínűleg az volt a cél, hogy eltereljék Trump figyelmét az Európai Unióról. Ezzel most:

Ezeknek az alternatívája lett volna a 100 milliárdos európai büntetőintézkedések, és ezzel nemcsak a kereskedelmi bizonytalanság fokozása, hanem az euroatlanti szövetség még komolyabb kockáztatása is.

Egyértelmű, hogy ha az Európai Unió előrelátóbb lett volna, érdemes lett volna figyelembe venni a franciák által hangoztatott stratégiai függetlenedésre vonatkozó, nem mellesleg saját érdekeikre is utaló érveket. Ezen kívül a németek is elkerülhették volna, hogy hosszú éveken át bízzanak egy olyan orosz vezetésben, amely más logikai keretek között működik. Ilyen megfontolások mellett talán kedvezőbb kiindulási alapot alakíthattak volna ki a tárgyalásokhoz, sőt, a háborús helyzet kialakulását is elkerülhették volna, vagy legalábbis mérsékelhették volna annak súlyosságát.

A jelenlegi helyzetben ezek csupán adottságok voltak, és kérdéses, hogy mennyivel tudtak volna jobban tárgyalni egy Trumphoz hasonló figura ellenében ezzel a háttérrel. Összességében viszont túl sok tényező befolyásolja az elkövetkező időszakot ahhoz, hogy világos következtetéseket lehessen levonni az optikailag mindenképpen hátrányosnak tűnő megállapodásról.