Fedezd fel a tehetségek izgalmas világát a Víztoronyban, ahol a kreativitás és a szórakozás találkozik! Csatlakozz hozzánk egy felejthetetlen jutalomjátékon, ahol a résztvevők különböző kihívásokon tesztelhetik tudásukat és ügyességüket. A rendezvény nemc


A Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének hallgatói nagyszabású vizsgakoncerteken mutatták be tudásukat a Víztorony varázslatos színpadán. Az első- és másodéves diákok olyan magabiztos előadásokat nyújtottak, hogy a közönség szinte profi zenészeket láthatott, ahogy évtizedeket felölelő zenei utazásra invitálták őket. A fiatal tehetségek világsztárok ikonikus slágereit elevenítették meg, ezzel tisztelegve a kortárs könnyűzene legnagyobb alakjai előtt.

A Debreceni Egyetem volt az első felsőoktatási intézmény az országban, ami diplomát adó könnyűzenész képzést indított. A kortárs könnyűzenei alapképzés rövid idő alatt népszerűvé vált, mára többszörös túljelentkezés mellett hirdeti meg minden évben a Könnyűzenei Intézet a szakot. A 2023 szeptemberében indult képzésben legutóbb huszonhárom elsőéves hallgató kezdhette meg a tanulmányait, így már összesen csaknem negyvenen tanulnak a két évfolyamon. A szak többek között azért is vonzó a fiatalok számára, mert amellett, hogy ismert és kiváló hangszeres művészektől tanulhatnak, nyolc szakirányon (basszusgitár, billentyűs hangszerek, ének, gitár, harsona, szaxofon, trombita és ütőhangszerek) szerezhetnek diplomát.

Minden évben elérkezik az az idő, amikor az egyetemisták megmutathatják tudásukat, de ezúttal nem a megszokott tanterem falai között, hanem a Nagyerdei Víztorony színpadán, egy igazi nyári fesztiválhangulatban. Kapusi Kálmán, a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének vezetője elmondta, hogy ez a kettős jelentőségű esemény ismét különlegesre sikerült. A hallgatók nem csupán vizsgát tettek, hanem egy élő közönség előtt bizonyították tudásukat, ami igazi kihívást és lehetőséget jelentett számukra, hogy a legjobbat hozzák ki magukból.

A képzés egyik alapvető célja, hogy a résztvevők ne csupán hangszeres és vokális készségeiket fejlesszék a lehető legmagasabb szinten, hanem azt is elsajátítsák, hogyan tegyék emlékezetessé és élvezetessé a színpadi teljesítményüket a közönség számára. A vizsgakoncert során különös figyelmet fordítottunk a zenei interpretációk mellett a színpadi mozgásra, a hatékony kommunikációra, a váratlan helyzetek kezelésére és a közönséggel való interakcióra, valamint a zenészek közötti összhangra is. A cél nem csupán a dal tökéletes előadása, hanem az élmény gazdagítása is. A hallgatók professzionális körülmények között mutathatták be tudásukat, és a lelkes közönség örömmel távozott a koncert végén – tette hozzá Kapusi Kálmán.

Az intézet igazgatója kiemelte, hogy bár mindenki tisztában volt a vizsga jellegével, arra törekedtek, hogy a hallgatókat olyan szemléletmódra ösztönözzék, amely nem csupán az érdemjegyek megszerzésére összpontosít. Helyette arra bíztatták őket, hogy élvezzék a színpadi élményt, használják ki a rendelkezésre álló lehetőségeket, és merüljenek el a játék örömében. Úgy vélték, hogy ha ezt a megközelítést alkalmazzák, az a végén magával hozza a kívánt eredményeket is.

Kapusi Kálmán hangsúlyozta, hogy idén szeptembertől véglegessé válik a képzés, mivel mindhárom évfolyam részt vesz majd a szakon. 2026 júniusában pedig ünnepélyes keretek között kerülnek átadásra az első könnyűzenész diplomák, ami mérföldkőnek számít a magyar felsőoktatás történetében.

A szemeszterzáró vizsgakoncerteken kedden elsőként a kortárs könnyűzenei alapszak elsőéves hallgatói, szerdán pedig a másodévesek léptek színpadra a Víztoronyban, előbbi tehetségek a 70-es, míg a másodévesek a 90-es évek legnagyobb slágereivel. Többek között Stevie Wonder, az Earth Wind & Fire, a Bee Gees, a The Police, Whitney Houston és az Aerosmith legnagyobb klasszikusait játszották el, a legtöbb esetben az eredeti szerzeménnyel megegyező színvonalon.

A félévzáró vizsgakoncerteken a kortárs könnyűzenei alapképzési szak minden hallgatója lehetőséget kapott arra, hogy megmutassa tehetségét a színpadon. Az esemény különleges hangulatát fokozta, hogy az oktatók közül több neves szakember is jelen volt: Varga Antal, a zenekari gyakorlat oktatója, a népszerű énektanárok, Wolf Kati és Erdős-Tóth Fruzsina, valamint Gudics Marcell, a doboktató, és Bolyki Balázs énektanár. A billentyűs hangszerek világát Galambos Zoltán és Szamosközi Gergő képviselték. A koncertek során a közönség soraiban üdvözölhettük Bács Zoltán kancellárt, Lakatos Pétert, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar dékánját, valamint Tőzsér Józsefet, a DE élettudományokért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettesét, akik elismeréssel nyilatkoztak a látott produkciókról.

Related posts