Felfedező szellemű fotográfus, aki a hegycsúcsok meghódításában is élen jár, és akinek nevét egyetemek őrzik - a közösség java érdekében él.
A turista olyan lélek, aki elindul az úton, mert a mindennapi élet monotóniája és a gondok tengerében felbukkan álmaiban egy varázslatosabb világ. Olyan világ ez, ahol a fű zöldebb, az ég kékebb, a hegyek magasabbak, és a házak nemcsak szebbek, hanem különlegesebbek is. Az emberek is barátságosabbak, mintha mindenki mosolyogna. Ez a kereső lélek fáradságtól meg nem riadva vágyik arra, hogy megtalálja az álom valóságát. Bár lehet, hogy sosem talál rá, hiszen a világ nem mindig tükrözi a vágyakat, a keresés öröme mégis mindig vele marad, hiszen éppen ez a felfedezés adja meg az élet sava-borsát.
Egy olyan korszakban, amikor a turizmus fogalma még csupán távoli álomnak tűnt, Eötvös Loránd báró így fejezte ki magát. A 19. század végén a túrázás csupán néhány úriember játéka volt, még az arisztokraták között is csak kevesen mertek belevágni ebbe a szenvedélybe. Az arisztokrata professzor, akiről a legtöbb magyar csupán az ország legnagyobb egyetemére asszociál, már 18 éves korától fogva elkötelezetten járta a természetet.
A helyzetet figyelembe véve nem meglepő, hogy Eötvös 1919-es eltávozása után Barcza Imre a Turisták Lapjában megemlítette a báró emlékét, mondván: "láttam őt a tantermekben, de leginkább a hegyvidéken találkoztunk. Beszéde mindig szerény és lágy volt, mintha a fizikát mesélte volna el, szinte ihletett módon bánt a finom műszerekkel. Arca állandóan komoly kifejezést öltött, és ritkán jelent meg rajta mosoly. Ám ahogy a hegyek közé lépett, teljesen átalakult."
Bucsek Henrik hegymászó ráadásul azt is hozzátette, hogy Eötvös nem csak afféle kocaturista volt: legalább félezer magashegyi túrán vett részt és legalább 110 - főként alpesi - csúcsot hódított meg. Az általa megmászott csúcsok mintegy negyedére, legalább 25-30 magaslatra a világon elsőként, és legalább még egyszer ennyi csúcsra második vagy harmadik csúcstámadóként jutott fel. Nem véletlenül nevezték el a Cadin-hegycsoport 2837 méteres, második legmagasabb csúcsát Cima di Eötvösnek. A tudós hagyatékát az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben (ma SZTFH Földtani Szolgálat) gondozó geofizikusok szerint Eötvös baráti társaságban gyakran tréfásan emlegette, hogy büszkébb hegymászó teljesítményeire, mint a torziós inga felfedezésére.
Hogyan is lehetne 150 év távlatából megerősíteni egy magyar arisztokrata páratlan magashegyi teljesítményét? Eötvös esetében ez a feladat szinte nevetségesen egyszerű. A báró nemcsak komolyabb természetjáró túráit örökítette meg rajzokban és naplóbejegyzésekben, hanem egy másik, nem kevésbé különös szenvedélye is volt: a fényképezés. Kora új technológiai vívmányai iránt nyitott arisztokrata társaihoz hasonlóan ő is szenvedett a fotográfia iránti szenvedélyétől. Szerencsére nem csupán a 19. század végének budai hegyeinek épületekkel díszített panorámáját, a Keleti pályaudvar impozáns látványát, vagy a magyar vidék, a Balaton és az alföldi puszták gémeskutakkal ékes tájait örökítette meg. Az 1870-es évek vége felé Eötvös már az alpesi felfedező útjaira is magával vitte kedvenc kameráját, így a hegymászás iránti szenvedélyét is megörökítette a lencsén keresztül.
A ma már széles körben elterjedt utcai fotográfia, vagy ahogyan angolul nevezik, street photography, Eötvös idejében még korántsem volt elterjedt és magától értetődő műfaj. Az akkori felszerelés súlya több tíz kilogrammra rúgott, ami nemcsak a legmagasabb hegycsúcsokra, hanem a budapesti sugárutakra is komoly kihívást jelentett a szállítás során. A kamera nemcsak hogy nehéz volt, de Eötvös báró a felvételeit zselatinos eljárással, nehéz üveglapokra rögzítette, ami tovább nehezítette a dolgot. Alpesi túrái során a komoly terheket egy jól képzett hegyi csapat vitte fel a hófödte, éles csúcsok közé, lehetővé téve, hogy a báró a kivételes sportteljesítmények mellett szabadon örökíthesse meg a körülötte zajló csodákat.
Az Eötvös-hagyaték térhatású képeinek zöme eddig csupán néhány kiválasztott muzeológus ismereteiben élt, és még azok a műkedvelők is csupán a legcsekélyebb részüket láthatták, akik részt vettek például a fizikus halálának centenáriumi eseményén 2019-ben, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum által rendezett virtuális kiállításon. Az Eötvös Loránd Emlékgyűjtemény, amely a tudós hagyatékának jelentős részét őrzi, 1998 óta látogatható a nagyközönség számára, mégsem a tárlat középpontjában a fotók álltak.
2025 júniusától a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, valamint az SZTFH Földtani Szolgálat (korábbi nevén a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet) közreműködésének köszönhetően a fizikus, feltaláló és alpinista lenyűgöző felvételei immár a Fortepan digitális archívumában böngészhetők. Ezzel a kettészakadt képanyag nemcsak hogy szabadon elérhetővé vált, hanem részben újra összekapcsolódott, lehetővé téve a látogatók számára, hogy felfedezzék a múlt értékes pillanatait.
Az Eötvös-hagyaték mostantól egy új dimenzióval gazdagodott, hála a Fortepan-archívum lenyűgöző üveg sztereopozitív felvételeinek, amelyek a híres fizikus lányaitól és tanítványától, Pekár Dezsőtől származnak. Ezek a felvételek részben a Földtani Szolgálat, részben pedig a Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményét gyarapítják. Ahogy azt Baráth István, Bodoky Tamás és Szabó Zoltán geofizikusok említik Az Eötvös Loránd Emlékgyűjtemény múltja és jelene című, 1998-as Eötvös-kiállításhoz kapcsolódó dolgozatukban, Eötvös nem csupán egy rendkívüli és szenvedélyes hegymászó volt, hanem számos más sportág iránt is vonzalmat érzett. "Kora ősszel és tavasszal, amikor családja pestszentlőrinci nyaralójában tartózkodott, rendszeresen lóháton érkezett az egyetemi előadásaira. Amennyiben nem lóháton jött, a főváros környékén kerékpározott, kihasználva a természet adta lehetőségeket."
Nem csupán a képeken feltűnő Eötvös családtagok és az arisztokrata által kedvelt alpesi táj közvetíti a nézőhöz a különleges hangulatot, hanem Eötvös Loránd, a felvételek többségének készítője is, akinek személye eddig meglehetősen rejtélyes volt. A szeretett lányai, Ilona és Rolanda mellett kutyái és tudományos pályája iránti szenvedélye is új fényben tűnik fel. Az Eötvös Loránd által készített, mára digitalizált képek sokasága életre kelti a kísérleteit, hobbija világát és környezetét. Ez a páratlan fényképészeti és tudománytörténeti örökség felfedi, hogy a 19. századi arisztokrata apák között Eötvös mennyire előremutató volt. Rolanda és Ilona nem csupán elkísérték alpesi kalandjaira, hanem sokszor olyan ruházatban, amely egy jól nevelt főnemes kisasszonyhoz egyáltalán nem illett – nadrágban és bakancsban – vágtak neki a hegycsúcsoknak. Eötvös nemcsak támogatta, hanem buzdította is lányaikat az akkoriban a férfiak számára is kifejezetten extrémnek számító hegymászásra.
Rolandával és Ilonával tett hegyi túráinak a Via Eötvös állít emléket a Dolomitokban. Mint azt egy interjúban az Eötvös-lányok hegymászó túráiról dokumentumfilmet készítő Grábler Zsuzsa elmondta, "Eötvös Loránd egyik naplójában lejegyezte, hogy amikor a lányai először akartak önállóan mászni, megszöktek az ablakon át. Egy hegyi vezetővel hozatta vissza őket. Egy alkalommal vonattal indultak a Dolomitokba. A pályaudvaron elbúcsúztak az édesanyjuktól, majd a következő állomáson apjukkal együtt leszálltak a vonatról, és biciklivel tekertek Olaszországba."
Ilona és Rolanda 16 és 18 éves koruktól hódoltak a hegymászás szenvedélyének, amit apjuk halála után is folytattak. Számos csúcsot hódítottak meg elsőként, akárcsak apjuk, elsősorban a Dolomitokban túráztak. Eötvös és felesége, Horvát Gizella egyébként a jégpályán ismerkedtek meg. A két Eötvös-lány édesanyjáról az utókor még annyit sem tud, mint a család többi tagjáról, pedig a báró már azzal is modern felfogásáról tett tanúbizonyságot, hogy a korcsolyázás közben megismert szerelmét annak ellenére is feleségül vette, hogy Gizella, noha Horvát Boldizsár, az Andrássy-kormány igazságügyi miniszterének lánya volt, nem volt nemesi származású. Eötvössel három lányuk született, ám az elsőszülött Jolán kétéves kora előtt elhunyt. A báró sosem heverte ki teljesen első gyermeke halálát.
A már kiforrott fényképészeti technológiát egy elismert európai fizikus a saját kutatásaiban is ügyesen alkalmazta. Ezzel nemcsak a tudományos munkát segítette elő, hanem korának határait is feszegette. Az első magyarországi Röntgen-felvétel éppúgy az ő nevéhez kapcsolódik, mint ahogy számos, fényképekkel gazdagon illusztrált kísérlete is, amelyek a felületi feszültség, a fény hullámhosszának meghatározása, vagy a folyadékok felszínén létrejövő hulláminterferenciák bemutatására irányultak. Báró Eötvös Loránd, akiről az ELTE is elnevezte magát, nem csupán a torziós inga felfedezője és tökéletesítője volt, hanem számos fény- és interferenciakísérletet is végzett, valódi úttörőként tündökölve a Dolomitokban és a laboratóriumban egyaránt.
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, figyelembe véve a Budapesti Tudományegyetem Tanácsának javaslatát és a minisztertanács előterjesztését, 1950. szeptember 17-én hivatalosan is hozzájárult ahhoz, hogy az intézmény a következő tanévtől kezdve Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem néven folytassa tevékenységét - számolt be róla a Magyar Nemzet. A lap kiemelte, hogy "bár a reakció próbálkozott különféle akadályok gördítésével, és igyekezett lebeszélni a szülőket és a fiatalokat, dolgozó népünk fiataljai mégis olyan számban jelentkeztek az egyetemekre, amire korábban soha nem volt példa." A burzsoá reakcióval szemben a népköztársaság vívmányait ünneplő napilap nem mélyedt el a névadó híres fizikus társadalmi szerepében, sem abban a modern világszemléletben, amelyet a báró képviselt korábban.
Báró Eötvös Loránd, a magyar forradalom és szabadságharc szellemi örököse, 1848. július 27-én látta meg a napvilágot Budán. Nem csupán egy arisztokrata család sarjaként érkezett a világra; édesapja, báró Eötvös József, aki a magyar történelem egyik meghatározó alakja volt, az első felelős magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként tevékenykedett. Eötvös József emellett népszerű regényíró és költő is, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy Loránd már fiatal korában az irodalom iránti szenvedéllyel közelítse meg a világot. Bár eredetileg jogi pályára szánták, Loránd életét végül egy tanítójának, Krenner Józsefnek a hatására a természettudományok irányába terelte. Így kezdődött el a későbbi tudós és innovátor útja, aki jelentős hatással volt a tudományos közéletre.
Pesti, heidelbergi és königsbergi tanulmányai után, alig 24 éves korában már a Budapesti Tudományegyetem elméleti fizika tanszékének tanára, egy évvel később, 1873-ban az Akadémia levelező tagja, tíz évvel később pedig rendes tagja lesz. Alig 40 évesen az MTA elnökévé választja a tudós társaság. Akárcsak apja, Eötvös Loránd is szolgált vallás- és közoktatási miniszterként. 1891-ben megalapítja a Matematikai és Fiizikai Társulatot, négy évvel később - apja emlékének adózva - az Eötvös Collegiumot. A mostantól a Fortepan digitális archívumában böngészhető Eötvös-hagyatéknak köszönhetően azonban ma már nem csak ezeket a száraz életrajzi adatokat tudhatjuk Eötvös Lorándról. A saját maga által készített fényképeknek köszönhetően immár azt is átélhetjük, milyen családfő, milyen tudós, milyen ember lehetett.
Szerző: Balázs Zsuzsanna | Képmanipulátor: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/eotvos-lorand
