Kaiser Ferenc véleménye a megújuló atomfegyverkezési versenyről: A szakértő hangsúlyozza, hogy a "töréspontig" vagy a "vörös vonalig" senki sem merészkedik el. | szmo.hu

Donald Trump vasárnap este a 60 Minutes című műsor keretein belül bejelentette, hogy az Egyesült Államok több mint három évtized elteltével újra nukleáris fegyverkísérletek lebonyolítására készül. A volt elnök hangsúlyozta, hogy Észak-Korea, Kína és Oroszország folyamatosan végez ilyen teszteket, és szerinte a riporter nem is tud ezekről. Trump ezt a témát először a kínai elnökkel való találkozója előtt vetette fel, de azóta sem osztott meg további részleteket arról, hogy pontosan mire is gondol: nukleáris robbantásokra, vagy pedig olyan rakéták tesztelésére, amelyek képesek nukleáris töltet szállítására. A két lehetőség között pedig jelentős eltérés rejlik.

Az amerikai bejelentés nem sokkal azután érkezett, hogy az orosz haderő sikeres kísérleti repülést végzett a nukleáris meghajtású Burevesztnyik fegyverrel, amelyet sokan csak „repülő Csernobilnak” neveznek. Ez a különleges fegyver a próbarepülés során körülbelül 14 ezer kilométert tett meg mindössze 15 óra alatt. Trump válaszreakciójaként jelezte, hogy a világ legnagyobb atomtengeralattjárója már Oroszország partjainál tartózkodik. A közelmúlt eseményei arra figyelmeztetnek, hogy ismét felerősödhet a hidegháborús időszakokat idéző nukleáris fegyverkezési verseny, amely komoly globális fenyegetéseket hordoz magában. E témáról Kaiser Ferenccel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével beszélgettünk.

- Szinte egymás után jelentették be az oroszok az új cirkáló rakétájukat, és az amerikaiak is, hogy bizonyos nukleáris kísérleteket felújítanak. Egy hidegháború-szerű fordulatról van szó?

A kérdés megválaszolása nem egyszerű. Az éles robbantások történetében Észak-Korea utoljára 2017-ben hajtott végre ilyen akciót. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai közül Franciaország és a Kínai Népköztársaság 1996-ban végezte el utoljára ezt a gyakorlatot. Ezt követően 1998-ban Pakisztán és India is végrehajtott egy-egy tesztsorozatot. Szerencsére azóta a felek tartózkodnak az ilyen jellegű provokációktól.

és nem mellesleg azt is látni, hogy Kína dinamikusan fejleszti a nukleáris képességeit: évről évre majd száz új töltettel növeli a készleteit, és folyamatosan fejleszti a különböző hordozó- és célba juttató eszközöket is ezekhez a nukleáris fegyverekhez.

- Bonyolultabb ez a hidegháborús szituáció, mint az első volt?

- A világpolitikai táj képét ma már sokszor multipolárisként emlegetjük. Oroszország ambíciója, hogy a harmadik pólus szerepét betöltse, azonban a szükséges erőforrások hiánya miatt valószínűtlennek tűnik. Ezzel szemben India várhatóan erősebb pozíciót fog elfoglalni a következő 10-20 év során. Oroszország helyzete pedig a jelenlegi demográfiai és gazdasági trendek alapján még inkább marginalizálódni fog.

Ha Oroszországnak nincsenek meg a szükséges erőforrásai, akkor hogyan magyarázhatjuk a legutóbbi cirkáló rakéta tesztjét? Nyilvánvaló, hogy ez nem azt jelenti, hogy azonnal hadrendbe állíthatják ezt az eszközt, sokkal inkább arról van szó, hogy ellenőrizték a működését. Bizonyára hatalmas erőfeszítéseket igényelt Oroszország részéről, hogy egy ilyen rakétát megalkossanak.

Az orosz nukleáris hordozórendszerek fejlesztése régóta folyamatban van, és ez a terület különösen fontos Moszkva számára, mivel itt az Oroszországi Föderáció egyensúlyban van az Egyesült Államokkal. Ilyen például a Poszeidon, a nukleáris meghajtású, több megatonnás robbanófejjel rendelkező "szuper-torpedó", amely mérete alapján akár egy kisebb tengeralattjáróként is felfogható. Emellett említésre méltóak a hiperszonikus fegyverrendszerek és az új interkontinentális ballisztikus rakéta, a Szarmat, amelyet sokan "Sátán-2"-ként is ismernek. Oroszország e fejlesztésekre összpontosít, mivel légierő terén jelentős hátrányban van, és a haditengerészet szempontjából is hasonló a helyzet. Moszkva számára tehát elengedhetetlen, hogy ezen a területen megőrizze a paritást az Egyesült Államokkal, és ezt a célkitűzést nem kívánja elengedni.

- Most pedig bemutatom ezt a különleges fegyvert: a Burevesztnyik nevű robotrepülőgépet, vagy talán inkább cirkáló rakétát?

- Nukleáris meghajtású manőverező drón, talán ez a legmegfelelőbb kifejezés erre.

- Mit értsünk a nukleáris meghajtás alatt?

- A készülékben található egy kisméretű, nem túl jól szigetelt atomreaktor. Ezért...

Ez a technológia szinte korlátlan hatótávolságot biztosít számára: akár 20 000 kilométer távolságból is képes kommunikálni. Rendkívül hosszú időt tölt a levegőben, lehetőséget kínálva a sebesség fokozatos módosítására, és akár a célpont hátulról való megközelítése sem jelent számára akadályt.

- Egyáltalán megengedett ilyet építeni?

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai, kivéve a franciákat és a briteket, akik már nem rendelkeznek a szükséges erővel, úgy tűnik, hogy a nemzetközi jogra más szabályok vonatkoznak. Finoman szólva, ez nem éppen a legszebb dolog, de számukra úgy tűnik, hogy megengedett.

Valóban, felmerül a kérdés, hogy egy olyan fegyver, amely működése során sugárszennyezést generál, mennyire alkalmazható a gyakorlatban. A sugárzás nemcsak a környezetet károsíthatja, hanem számos jogi és etikai problémát is felvet. Az ilyen fegyverek használata komoly aggodalmakat ébreszt a civil lakosság védelme és a hosszú távú ökológiai következmények kapcsán. Kérdéses, hogy az ilyen eszközök bevetése mennyire indokolt és elfogadható a modern hadviselés keretein belül.

- Nyilvánvaló, hogy egy harmadik világháború kitörése esetén az ilyen fegyvereknek lenne relevanciájuk; azonban a valóságban ennek nem sok értelme lenne. A helyzet az, hogy kizárólag az oroszok rendelkeznek ilyen eszközökkel, így ha bárhonnan érkezne is egy támadás, mindenki azonnal tudná, hogy az orosz haditechnika áll mögötte. Ez pedig automatikusan kiváltaná a válaszcsapást. Az ilyen jellegű fegyverek inkább üzenetértékkel bírnak. Például az új Szarmat interkontinentális ballisztikus rakéta sokkal komolyabb elrettentő erővel bír, hiszen a becslések szerint a hatótávolsága 18 000 és 35 000 kilométer között mozog. Az utóbbi esetben...

Szoktak ők olyat csinálni.

- Reálisan kell félnünk ezektől a fegyverektől?

A Burevesztnyik által képviselt megközelítéstől eltérően, amely ön- és közveszélyes lehet, az oroszok más irányba terelték fejlesztési törekvéseiket. Mivel a hagyományos haderejük, beleértve a haditengerészetüket és légierőjüket, jelentős lemaradásban van, nemcsak az Egyesült Államokkal, hanem Kínával szemben is, ezért nagyobb hangsúlyt fektetnek a nukleáris elrettentésre. A nemrégiben nagy felhajtással bejelentett nukleáris fegyverrendszereik közül néhány kifejezetten ígéretesen működik.

- Ez nem olyan, mint amikor a szél a pénzt csak úgy elsodorja?

- Igen, az oroszok ezt a stratégiát elrettentésként alkalmazzák. Ha nem lenne ott az a több mint 5000 atomtöltet, talán a NATO aktívan nagyobb mértékben támogatná az ukránokat. Mindenki tisztában van azzal, hogy Moszkva csak akkor lépne a nukleáris opcióra, ha a NATO-erők minden fronton támadásba lendülnének, hiszen alternatívája nem nagyon maradt, főleg úgy, hogy a hadserege már kimerült és meggyengült a harcok során Ukrajnában. Ehhez pedig elengedhetetlen egy meggyőző elrettentési képesség.

- De hiszen azt már most is birtokolják.

A helyzet adott, de időről időre szükséges bizonyítani, hogy valóban létezik, és hogy valóban hatékonyan működik. A hordozóeszközök alapos tesztelése elengedhetetlen. Szerencsére a robbanófejeket már nem igazán tesztelik, ami bizonyos szempontból megnyugtató. Az oroszok most különösen nagy figyelmet fordítanak ezekre a tesztekre, mivel igyekeznek ellensúlyozni a hagyományos katonai kapacitásaik gyengülését. Ezt a szakértők már egy ideje jól észlelik.

A nukleáris hatalmak, mint az Egyesült Államok és Oroszország, már tapasztalták a háborúk következményeit, és ezek a tapasztalatok pszichológiai szempontból is jelentőséggel bírnak. Azonban talán érdemes lenne inkább a hadszíntéren hiányzó, hagyományos fegyverekre fókuszálni, amelyek ténylegesen befolyásolhatják a harci eseményeket, például az ukrajnai konfliktus során. Ahelyett, hogy a nukleáris potenciálra helyeznénk a hangsúlyt, a hatékonyabb és célzottabb fegyverek fejlesztése és alkalmazása lehetne a kulcs a helyzet javításához.

Egy különös perspektívából nézve úgy tűnik, hogy az oroszok globális színtéren igyekeznek érvényesülni. Az ő szemszögükből a nagyhatalmi és szuperhatalmi gondolkodás teljesen eltér a hagyományos állami logikától. Ha tisztán, józan ésszel tekintünk a dolgokra, az atomfegyverek jelentősége kérdésesnek tűnik. Ennek ellenére számos ország, köztük például Irán is, folyamatosan arra törekszik, hogy saját nukleáris arzenálja legyen. A közelmúlt eseményei azt mutatják, hogy Észak-Korea már sikerrel birtokába vette ezt a képességet, míg Brazília esetében időnként felmerül, hogy a jobboldali kormányzat alatt szintén érdeklődhet az atomfegyverek iránt. Az okok, amelyek miatt országok a nukleáris fegyverek irányába orientálódnak, sokszor nehezen érthetőek a hagyományos logika szempontjából. Fontos megjegyezni, hogy ezeket a rendszereket folyamatosan fejleszteni és korszerűsíteni kell, ahogyan azt például a brit hadsereg esetében is tapasztalhatjuk.

A helyzet igazán aggasztó: a britek is aktívan dolgoznak saját fejlesztéseiken, hiszen Kína, Észak-Korea és Oroszország is gőzerővel halad előre; India és Pakisztán pedig folyamatosan egymás ellen készül fel. Az Egyesült Államok sem tétlenkedik: nemrégiben bemutatták új hordozóeszközeiket, köztük a Columbia-osztályú nukleáris ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárókat. Jelenleg a Sentinel nevű interkontinentális ballisztikus rakéta fejlesztése is folyamatban van, és nem szabad elfeledkezni a B-21 Raider nagy hatótávolságú, lopakodó stratégiai bombázóról sem. Az amerikai hadászati triád szinte minden elemét modernizálják, és a britek mellett a franciák is elindították saját korszerűsítési programjaikat. Sajnos ez a helyzet a nukleáris elrettentés világában: a célja az, hogy soha ne kelljen alkalmazni ezeket a fegyvereket, de az ehhez szükséges költségek elképesztően magasak.

- Azt tudjuk, hogy a hidegháborúban azért volt, legalábbis Európában és a világ fejlettebb részein béke, mert voltak atomfegyverek. Biztonságosabb, vagy kevésbé biztonságos a világ az atomfegyverekkel?

Azt gondolom, hogy inkább a biztonság szempontjából kedvezőbb lenne a helyzet. A hidegháború elkerülhetetlen lett volna, ha nem létezik a kölcsönösen biztosított megsemmisítés elve. Ha nem lenne nukleáris elrettentés, elképzelhető, hogy az oroszok megtették volna a Baltikum lerohanását, és az orosz-ukrán konfliktus is könnyen NATO-Oroszország háborúvá eszkalálódhatott volna. Talán valóban biztonságosabb lenne a világ, de mindez nyilvánvalóan egy rendkívül alacsony valószínűségű kockázat árán valósulna meg. Ha a legrosszabb forgatókönyvek valóra válnának, és a politikai döntéshozók elveszítenék a józan eszüket, akkor a következmények rendkívül tragikusak lennének, és szinte mindenki életét veszélyeztetnék.

Úgy tűnik, hogy az amerikaiak is hasonló elvek alapján vizsgálják fegyvereik hatékonyságát, mint az oroszok. Azonban van egy lényeges eltérés: az amerikaiak rendelkeznek a szükséges anyagi forrásokkal ehhez.

- Hozzá kell tenni, hogy olyan mocskos drágák ezek a programok, hogy az amerikaiaknál is szívják a fogukat. Az új Sentinel rakéták, melyek a '70‑es évek végén hadrendbe állt Minuteman III‑at váltják (ez interkontinentális ballisztikus rakéta), a darabára körülbelül százmillió dollár, és nagyjából négyszázat kellene belőle venni. A britek programja is negyvenmilliárd font körüli: a négy hajó és a hozzájuk tartozó nagyjából 48 rakéta. A francia program, négy nukleáris meghajtású rakétahordozó tengeralattjáró és azokra mintegy 64 rakéta, szintén legalább negyvenmilliárd euró. Az új B-21‑esnek a darabára most már 700 millió dollár körül jár. Elképesztő árak vannak, de ezzel a nagy- és középhatalmak úgy vannak, hogy muszáj rá költeni.

Húsz "boldog békeév" kora telt el a Szovjetunió bukása után, de ennek az időszaknak most vége szakad. Az újraéledő fegyverkezési verseny jelenlegi költségszintje hogyan alakul? Elértük már azt a szintet, amit a hidegháború éveiben tapasztaltunk?

A világ még messze nem érte el azt a fejlettségi szintet, amit sokan remélnek. Bár nominálisan jelentősen többet költünk, a dollárinfláció is közrejátszik ebben. Reálértékben nagyjából ugyanott tartunk, de ennek fő oka Kína felpörgése, és most már India is rendkívüli sebességgel növeli a védelmi kiadásait. A hidegháború időszakában ez a két ország minimális összegeket fordított a katonai fejlesztésekre, hiszen akkoriban mindkettő súlyosan elmaradott volt. Az orosz költségvetés sem közelíti meg a Szovjetunió idején elköltött összegeket, ha a konstans dollárárfolyammal számolunk, és a dollárinflációt is figyelembe vesszük, de ez nem teljesen tükrözi a valós helyzetet. Az Egyesült Államok mostanra nagyjából ugyanott áll, de e mögött számos komplex tényező húzódik meg.

Tavaly körülbelül 2700 milliárd dollárt fordítottak a védelemre, de érdemes megjegyezni, hogy az orosz és kínai adatok nem feltétlenül megbízhatóak. Így a tényleges költések valószínűleg jóval 3000 milliárd fölött járhatnak.

A '90-es években az első nagy hidegháború úgy zárult le, hogy az oroszok gazdasági és politikai értelemben is súlyos válságot szenvedtek el. De vajon Kína képes lesz-e tartósan fenntartani a versenyt az amerikaiakkal?

Bár Kínában számos komoly kihívással kell szembenézni, ezek nem elhanyagolható problémák. Például a hatalmas ingatlanlufi, ami már régóta feszíti a gazdaság szerkezetét. A kínai gazdaság is lassuló tendenciát mutat, nem éri el azt a növekedési ütemet, amelyet a vezetők elvárnának. Továbbá, a belső feszültségek is aggasztóak: több tízmillió muszlimot sújtanak elnyomó intézkedések. A népesség öregedése is egyre égetőbb problémává válik. Hosszú távon India tűnik az Egyesült Államok legnagyobb kihívójának, bár ez a forgatókönyv nem a következő húsz évre vonatkozik, de a jövőben India várható megerősödése egyre inkább valószínűnek tűnik. Az Egyesült Államok is egyre nehezebb helyzetben van, mivel a költségvetés szűkösnek érződik. Ha a hivatalos statisztikákat vesszük alapul, a világ védelmi kiadásainak közel 40%-át egyedül az USA költi el; még ha az orosz és kínai kiadásokat a valóságnak megfelelően kiigazítjuk, ez a szám akkor is körülbelül 32-33% körül alakul.

Nézhetjük ezt a helyzetet úgy is, hogy a nagyhatalmak játszmájának színtere lett, ahol a politika bábjátékosai mozgatják a szálakat. Mint egyszerű halandó, felmerül bennem a kérdés: vajon miért kellene most jobban félnem, mint 2005-ben, 1982-ben vagy éppen 2012-ben? Tényleg veszélyesebbé vált a világ? Úgy tűnik, hogy ez a fegyverkezési folyamat inkább a stratégiai pozíciók megszerzéséről szól, mintsem közvetlen fenyegetést jelentene számunkra.

Valójában igen. Az atomfegyverekre gyakran mondják, hogy sokkal inkább politikai eszközök, mintsem katonaiak. Az egyetemen mindig azt hangsúlyozom a diákjaimnak, hogy a fegyvereket általában azért fejlesztik, hogy használatba vegyék őket. Az atomfegyver viszont egy különleges kivétel: azt azért alkották meg, hogy soha ne kelljen bevetni. Ez az elrettentés szimbóluma. Rossz jel, ha valaha is szükség van a használatára. Például a második világháború során az amerikaiak háborús költségvetésének majdnem 20%-át a Manhattan-terv tette ki. Akkoriban még nem voltak tisztában a fegyverek lehetséges következményeivel, és végül bevetették őket. Már akkor is komoly viták zajlottak a döntés körül, de az a helyzet, hogy senki sem tudott akkoriban hasonló eszközzel válaszolni.

Tehát a két állam továbbra is meghatározó szereplője a helyzetnek. Még ha figyelembe is vesszük, hogy a számuk jócskán elmarad a hidegháború végén regisztrált 71.000-től, a csökkenés mégis jelentős: több mint 60.000 darabbal kevesebb. Ez azonban még mindig elegendő ahhoz, hogy komoly következményekkel járjon. Szerencsére a politikai döntéshozók tisztában vannak ezzel, és a katonai vezetők is jól tudják, hogy a fegyverek bevetése senkinek sem érdeke. Mindenki tudja, milyen feszültségek adódhatnak, ha rá kellene kényszeríteni a másik felet a fegyverek használatára. Ezért mindaddig, amíg el nem érjük a "töréspontot" vagy a "vörös vonalat", valószínűtlen, hogy bárki is átlépné ezt a határt.

- Ezt el lehet mondani néhány ismertebb, döntéshozó mechanizmusokkal rendelkező országra, de mi a helyzet Észak‑Koreával, amiről jóformán semmit sem tudunk?

- Minden politikai rendszer túl akar élni. És ha Észak‑Korea beveti az atomfegyvert akár az USA ellen, hiszen már képesek elérni a nyugati partot, tehát Los Angelest és San Franciscót, abban a pillanatban az USA lesöpri a térképről Észak‑Koreát. Nincs olyan opció, hogy ha Japánra lövik ki, vagy Dél‑Koreára, mert ott is vannak amerikai katonák, és irgalmatlan haditechnikai eszközmennyiség. Nincs olyan forgatókönyv, hogy az USA ne lőjön vissza. Tehát a rezsim önmagát pusztítaná el, ha atomfegyvert vetne be. Még az is elképzelhető, hogy Kína vonulna be, és Kína buktatná meg akkor a rezsimet, hogy elkerülje azt, hogy a szomszédságában az USA tömegpusztító csapást hajtson végre.